A nap vörös gömbje épp az út síkja fölött egy tenyérnyivel lebegett, az út melletti fák és füvek dérbe burkolóztak, a tájat és az autópályát belengő köd előbb sejtelmes rózsaszín, majd narancssárga ködben tündökölt. Csodálatos volt! Reménykedtem, hogy mikor Fülöpháza határában elérem az 51-es úton a 20-as kilométerkövet, még minden ilyen marad. Az Idő azonban "haladott sietve", a pára felszállt mire a Naprózsa Oktatóközpont parkolójába megérkeztem. A nap kérlelhetetlenül bontogatta a jégbe zárt növényeket. A dér apró cseppeké alakult, melyeken színesen csillant meg a felkelő nap sugara.
Még éppen elkaptam a színjáték végét.
Miután elillant a jég, elindultam a piros jelzésen és a tanösvényen Ágasegyháza felé. Az interneten fellelhető információk alapján "nyílt és félig kötött homok változatos formakincsére" számítottam, a Kiskunsági Nemzeti Park honlapja azt állította, Európában csak itt találhatunk még mozgó homokbuckákat.
Nos ilyet én nem találtam, de lehet, hogy a piros jelzés másik ágán, Fülöpháza felé kellett volna indulnom. De ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe!
Nos ilyet én nem találtam, de lehet, hogy a piros jelzés másik ágán, Fülöpháza felé kellett volna indulnom. De ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe!
A buckavidék az ős-Duna folyami homok üledékéből keletkezett. A szél munkája során a buckasorok, mint egy kis élőlény, folyamatosan alakultak, változtak: emitt elfogyott egy, amott született, növekedett egy másik. A növekvők szerettek összekapaszkodni a feléjük fújt homokszemekkel. A szélbarázdák élén a széllel szemben kifli alakú garmada fejlődött, parabolabuckává alakulhatott, vagy bálnaháttá formálódhatott, ami továbbfejlődhetett kifli alakú barkánná.
Manapság a buckák nagy részét növénytakaró fedi, így a kialakult homokformák nem változnak már látványosan tovább, a fűcsomók helyhez kötötték és konzerválták a kialakult vonulatokat.
A buckaközökben leginkább nyílt homoki gyepeket találunk. A talaj 60-70%-át fedi növényzet, a fűcsomók közeit sok helyen moha vagy zuzmó fedi.
A Kiskunság jellegzetes tanyás térség. 
Az idők folyamán a tanyákhoz tartozó területekre erdőket telepítettek, feltörték és művelés alá fogták, gyakran túllegeltették. Ezen emberi tevékenység következtében a térségben megtelepedtek az inváziós növényfajok. Az özönnövények, mint a selyemkóró, a kaukázusi medvetalp és az akác gyorsan szaporodnak, kártevőik nincsenek, megváltoztatják a talaj eredeti tulajdonságait. A területre jellemző őshonos fajok pedig kiszorulnak.
A buckák között egykoron homoki tölgyesekkel találkozhattunk.
Ma nagyrészt akác és fekete fenyő ültetvényeket találunk, melyeket a mozgó homokbuckák megkötése érdekében telepítettek. Az azonos korú tájidegen fákból álló ültetvények tájképileg sem illenek a környezetbe. Én akácot keveset láttam, helyette gyönyörű fehér nyár erdőkben gyönyörködhettem.
Manapság a védett területeken eltávolítják az agresszíven terjeszkedő növényeket. Ennek köszönhetően kisebb-nagyobb tisztásokon regenerálódik a homoki növényzet.
Először rendszerint a magyar csenkesz jelenik meg, majd az árvalányhaj, a deres fényperje, a sisaknádtippan, a kései szegfű, a homoki kutyatej, végül erőre kap a boróka és a fehér nyár.
Borókás-nyaras növénytársulások jellemzik a vidéket.
Aztán rábukkantam egy még alig beültetett homokbuckára!
Ez volt a legszabadabban formálódó homokbucka, amivel találkoztam. Hamarosan itt is katonás rendben sorakoznak majd az ültetett fenyők.
Ördögszekereket sodor a szél
Borókabokor még félig deresen
Először rendszerint a magyar csenkesz jelenik meg, majd az árvalányhaj, a deres fényperje, a sisaknádtippan, a kései szegfű, a homoki kutyatej, végül erőre kap a boróka és a fehér nyár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése