Gaishölle - vízesés Sasbachwalden közelében

Ez a vízesés Sasbachwalden határából indul, szépen kiépített parkoló várja az autós turistákat mind a vízesés aljánál, mind a tetején. Jó 200-300 m szintkülönbséget kell legyőzni, ha vállalkozunk az útra.

Hétköznap lévén az erdő tele volt jó erőben lévő német nyugdíjassal. Elszántan vágtak neki a hegynek, mi is ezt tettük. Talán szüleim nem vágtak volna bele, ha látjuk, milyen magasra visz az út, de szerencsére a csúcsot takarta az erdő.  A vízesés maga inkább egy hegyről csordogáló patakhoz volt hasonlatos, viszonylag kevés víz volt most a folyócskában, csendesen ereszkedett alá a mohos sziklákon. Az út kacskaringósan vezetett hol a víz mellett, hol felette.

Apám - csupa segítőkészség - magához vette az állványomat, ne kelljen nekem cipelni, és mire kettőt pislogtam, már messze járt tőlem. Én meg ott álltam a csodás mohos sziklák tövében, a víz csendesen zubogott, a köd sejtelmesen borította a tájat, a sárga falevelek világítottak a sötétben. Tudtam, ezt a záridőt nem tudom kitartani.... Sziklára helyeztem hát a fényképezőt, készítettem azért egy képet, aztán loholtam az állványom után. 

Pöttyös:

Mire minden kanyarulatot lefotóztam, szüleim már messze jártak. Anyám kifejtette, hogy szeret velem kirándulni, mert tudja velem tartani a tempót, nem érzi sürgetve magát.

 Közben a köd felszáll, a vízesés vége felé pont elkaptuk, ahogy besüt a nap.

 Szüleim nem győztek integetni: Ide gyere, innen még szebb!

Az 1880-as években alakítottak itt ki hegyi ösvényt, korábban csak kecskeként szikláról-sziklára ugrálva lehetett itt közlekedni (geissen) - tudtuk meg a tájékoztató tábla szövegéből. Ma több, mint 16 híd ível át ezen a romantikus úton.
Alant a két világot összekötő híd:  A hegy tetején lévő napos, hívogató és a hegy mélyének titokzatos sötét, árnyékos világát.

Büszke vagyok a szüleimre, derekasan megmászták ezt a nagy hegyet 70 éves koruk ellenére! Azért láttam rajtuk, hogy nagyon elfáradtak, de egy szóval sem említették.