Úgy adódott, hogy volt szerencsém egy németországi falu temetőjében sétálni. Néztem a sok ismeretlen sírt, csupa idegen, kimondhatatlan nevű ember neve állt a sírokon. Eszembe jutott, amikor meglátogattuk dédapáim/ükapáim sírjait. Az egyiket Cséfalván (ma Szlovákia), a másikat Baróton (Erdély). Éppúgy ismeretlenek számomra, mégis még most is érzem ugyanazt a gombócot a torkomban, amit akkor.
Különös érzés, amikor egy temetőben a sírok 90%-án a te családneved szerepel. Középen nagyapám nagyapja, balra dédapja nyugszik.
Ebben a baróti temetőben a sírok többségében Illyések nyugszanak. Anyai nagyapám neve ez, s bár nem tudtuk beazonosítani az ősöket, mégis felkavaró volt itt sétálni.
Persze egy német temetőben minden szabályos rendben, még a kavicsok is sorba rendeződnek, a locsolókannákról nem is beszélve. Az egész - talán a köd miatt is - hideg nyugalmat áraszt. A magyar temetőket sokkal barátságosabbnak éreztem, talán épp a kis rendezetlenség miatt.
Valóban elég furcsa látvány ez a majdnem szimmetria, ez a tervezettség. Olyan letisztult az egész. Nem nagyon kellett attól tartani, hogy belóg valami a képbe...
VálaszTörlésÉn szeretem a rendet, de hiányzik a hangulat, a véletlenül odanőtt fa, a félig korhadt kis padok...
Igen, pontosan ezt éreztem én is. Úgy tűnik pont ez a magyar és a német lélek közti különbség.
Törlés