Kamenjak - a kőrengeteg

Boreász  az északi és észak-keleti szelek királya egy sötét trákiai barlangban lakik. Ha jó kedve kerekedik előszedi hatalmas szélgyűjtő zsákját, és belezárja a rakoncátlankodó viharokat. De ha rossz kedve van! Főleg télen, kinyitja a zsákját, és a szárazföldről mind a tenger felé zúdítja a bezárt feldühödött éhes kiszáradt légáramlatokat. Na olyankor aztán nincs kegyelem! A szelek végigszágulgdanak a tengeren, felkorbácsolják a vizét, sós vizet permeteznek szanaszét a levegőben, felborogatják a hajókat is. Az Öregisten a bora elleni védelemül emelte Rab sziget északi oldalára a Kamenjak sziklás vonulatait. 
Nem sok minden terem itt meg, főleg éles, össze-vissza repedezett kövek borítják. 

Szemközt a Velebit vonulatai - Rab szigetét a Velebit öböl választja el a kontinenstől. A csúcsokon mint a tejszínhab ülnek meg a felhők.

A kirándulók a 406 m magas csúcson egy-egy kis kővárat emelnek. Körös-körül ezek csipkézik a hegygerincet.

Ide túracipő kell, mégpedig olyan, ami jól fogja a lábat! Strandpapucsban külön kihívás - mi először abban érkeztünk, zuhogó esőben, tomboló szélviharban kabát nélkül. Legnagyobb megdöbbenésünkre felfedeztük, hogy itt túraútvonal vezet végig a hegyen. Ösvény! Nem viccelek. Gondos kezek elpakolták az útból a nagyobb köveket, óvatosan kiegyenesítették a mélyedéseket apróbb kavicsokkal. Nem hittünk a szemünknek! A horvátok rendszerető népség.

Ha jól megnézed, ezen a képen látszik az "út".

El is határoztuk a lányommal, hogy bejárjuk a turistautat. Neki volt zárt cipője, nekem viszont kölcsön kellett kérni a fiam edzőcipőjét. Igaz, 4 számmal nagyobb, mint a lábam, de jó szorosra fűztem, és legalább nem érzem, ha véletlen belerúgok egy kőbe.

A szél behatol a kövek repedéseibe, besodor oda mindenféle porszemcséket, apró magvakat, és csodák csodája, a kőrengeteg kivirágzik!

Körös körül kb. derékmagasságig felrakott kőfalakat láttunk, illetve időnként rozsdás vaskerítéseket, valamint elhagyottnak tűnő vaskádakat. El nem tudtuk képzelni, hogy mi célt szolgálhatnak.

 

Aztán egyszerre csak megláttuk: birkák és kecskék legelésztek az elkerített részeken, pedig én azt hittem, itt semmi ehető nincs.

Azt hinné az ember, ez a föld megművelhetetlen, felásni sem lehet. Mégis az egyik helyen gyönyörűen megművelt zöldségeskertet találtunk. A hegy tetején épült panorámavendéglőhöz tartozott. A horvát ember szorgalma és elszántsága figyelemre méltó!

A bordó kádakban gyűjtik az esővizet. A földről egész biztos saját kezével egyenként távolíthatta el a gazda a köveket, abból épülhetett a kőkerítés. Csak ezután tudta felásni a földet.

A tájon ritka a fa, de azok szinte mindig különös formájúak.

1,5 órát bolyongtunk a kövek között, erősen próbára tette az összes láb- és farizmunkat, mindegyiket megmozgatta, még azokat is, amiknek a létezéséről nem is tudtunk. Ekkor megláttunk egy talpalatnyi füves részt. A birkabogyókat kicsit arrébb gurítottuk, pont elfértünk ketten a "pázsiton". Leheveredtünk, és gyönyörködtünk a tájban.

Erőkő

Lefelé az úton

___________________________________________________________________
További bejegyzések:

Rab városa - az igazgyöngy a kagylóban
Rab, a meglepetések szigete