Megtapasztaltad már, hogy bizonyos dolgoknak megvan a saját helye és ideje? Néha nem is értjük, hogy kerültünk bele a szituációba, miért mentünk el arra a helyre, eseményre, miért pont azzal találkoztunk, akivel találkoztunk. Amikor ott vagyunk, azonban pontosan érezzük, hogy itt és most jó helyen vagyunk.
A téridő bonyolult rendszerének ama csomópontja, amit ÉN-nek nevezünk arra törekszik, hogy egységbe és harmóniába kerüljön a világgal. Csak figyelni kell magunkra, a külvilág rezgéseire, észre kell venni a hívó jeleket és készen állni a találkozásokra. Van, hogy sikerül nyitottnak lennem, és befogadni ami jön.
Valahogy így alakult ez ezen a hétvégén. Régi barátokkal akartam találkozni, aztán amikor nem jött össze, a családot próbáltam rávenni egy pilisi vadregényre, végül azonban sógornőmmel látogattunk el Rácalmásra, a Nagy-szigetre.
Hogy lett a több fős, nagy, erdei túrából tartalmas beszélgetésbe mélyedő ártéri kalandozás? Nos ez az univerzum akarata, egyszerűen ezt kellett tennünk.
Ráadásul Rácalmáson egyszer régen már bóklásztam, de teljesen elfelejtettem. Akkor nyár volt, forróság, szúnyog és árvíz, így csak a szigorúan vett széles erdei úton baktattam, s hamarosan menekültem a millió vérszívó elől. Majd elfeledtem az egészet.
Most azonban egymásra találtunk: érdekes beszélgetéssekkel, a sziget rejtett ösvényeivel, uszadékfákkal borított Dunaparttal, titkos holtágakkal, varázslatos őszi színekkel, változatos erdővel, és boldogságtól megrészegedetten vágtázó kutyáinkkal.
Számomra nagyon sok újdonságot hozott, inspiráló volt minden szempontból, feltöltött energiával!
Köszönöm!
