Zúzmarás évindító

A tavalyi inverzió idénre is kitartott, így arra gondoltam, egy rövid, köd feletti túrával indítom az évet, és utána átadom újévi köszöntésemet a családomnak. Úgy okoskodtam, hogy ha a Prédikálószék webkameráján látszik Hegyes-tető, akkor az 500 méternél magasabb Csergezán-kilátónál is napsütés lesz.

A terv nem volt rossz, a webkamera képein hol eltűnt, hol kibukkant az említett csúcs a ködből, én pedig reményekkel telve kora reggel már leparkoltam az autót a Sisakvirág tanösvény elején, és nekilódultam a hegynek. Kicsit gyanús volt, hogy köd nem volt az erdőben, a fák azonban zúzmarával voltak borítva.

Levetett szemüveggel baktattam felfelé a mély hajnali félhomályban, amikor nagy dübögést hallottam magam elől. Mire feltettem a szemüvegem, újra csend lett, így nem láttam, milyen állat robajlott át az erdőn.

Minél feljebb haladtam, annál sűrűbb lett a köd. Épp a kilátónál lett a legsűrűbb. Nem is láttam semmi mást a tetejéről, mint a közvetlen közelében lévő, zúzmarás fák csúcsát. Az is szép volt.

Leereszkedtem a Tarnai-pihenőhöz, ám ott még nagyobb tejfel fogadott: panoráma semmi, az orromig sem láttam.

Újra visszakapaszkodtam a kilátóhoz. Most néhol már majdnem látni véltem a napot a magasban. 

Épp ekkor írtak rám a tesómék, hogy van-e kedvem felugrani a Nagy-Kopasz tetejére. Mondtam, hogy már itt vagyok, elindulok lefelé, de szívesen visszajövök velük. Így történt, hogy harmadszor is megmásztam a hegyet, és megnéztem felülről a nagy semmit. Ekkor már egy pillanatra a napot is megpillantottuk.

Statikusok lévén, alaposan megszemlélték a kilátót tartó fém és faszerkezetet, megszakértették. Így és is megtudhattam merre fordul, csavarodik, mozdul el a szerkezet. 

Mindeközben anyukám kétféle levest, háromféle húsételt és egy süteményt készített. Mondtam neki, hogy ez épp akkora teljesítmény, mintha ő is feljött volna velünk a csúcsra.

Szenes galambgomba