Csókakő vára

A vár már messziről látszik a Csókakőre vezető útról. Meredek sziklafalak tetején magasodik, az újjáépített fehér torony idegenül világít a romos kőfalak mellett. A várba persze nem tudtunk bemenni a Covid korlátozások miatt, így nem figyelhettük meg részleteiben a teljesen rekonstruált - az országban egyedülálló - csapórácsos-felvonóhidas kapuszerkezetet sem. A kék jelzésről leágazó ide vezető meredek erdei ösvény azonban szép és izgalmas kihívás, valamint érdemes felkapaszkodni a vár fölött magasodó szikla tetejére is, és végigmenni a gerincen. Csodás a panoráma a várra és az alant elterülő városra.

Csókakő névadója

A honfoglalás után a Vértes ezen része a Csák nemzetség fennhatósága alá került, akik ugyan Csákváron építettek erődítményt, ám valószínűleg a hegység szélén a Csák nemzetség István nevezetű tagja telepedhetett le, márpedig a Csóka név az István egyik becéző alakja. Talán innen kapta nevét a hely. 

"Feheruuaru rea meneh hodu utu"

Annyi bizonyos, hogy Csókakői vár első írásos említése 1299-ből származik. A tatárjárás után a hegy lábánál elhaladó út szemmel tartására építették. Ez volt az a bizonyos   „Fehérvárra menő hadi út”, melyet a tihanyi apátság alapító levelében is említenek. 

Zsigmond király és a csókakői vár adományozása

1428-ban, a galambóci csatában Zsigmond király védelmét Rozgonyi István főispán látta el. Amikor a magyar sereg - a törökkel megállapodván - elvonult volna a csata helyszínről, a török szavát szegte és megtámadta a Dunán átkelő sereget. Rozgonyi felesége, Szentgyörgyi Cecília segítségével végül kimenekült a király,   ezért cserébe Csákvár a Rozgonyi  család  birtokába került. Rozgonyiné címmel Arany János írt balladát az esetről.

Mikszáth Kálmán szerint azonban Csókakő várát Zsigmond királyunk a Berkészi családnak adományozta, mégpedig ott is a feleségek csatában tanúsított helytállása miatt. A novella részlete a bejegyzés végén olvasható. 

A török idők

1543-ban Szulejmán hatalmas serege előtt ellenállás nélkül nyitottak kaput a  katonák. Így Csókakő egy kardcsapás nélkül került török kézbe. 

A várat ezután Fehérvár előretolt megfigyelőhelyeként használták, és mindössze 33 janicsárból állt a helyőrsége. 

1687-tól kezdődően, a török uralom megszűnte után az erődítmény már nem szerepel harci eseményekben, folyamatos pusztulásnak indult. 

  Mikszáth Kálmán: Csákvár (részlet):

"..Zsigmond idejében? Ha katona kellett, semmit sem firkáltak, hanem fegyvereseket gyűjteni útnak indították a véres kardot, hogy keresse össze a többit.

A kard aztán elment. Hírnök hordozta véresen az országban és gyűltek a hadak a zászló alá.

Hát mondom, háborúra készült a király s a véres kardú heroldok szigorúan hirdették a nemesi kúriákon:

- Aki József napkor nem lesz a táborban, fejét s jószágát veszti.

El is ment mindenki a kitűzött napra, kivált a dunántúli nemesek, várurak ültek nyeregbe roppant számmal. Mert hát úgy volt felállítva a kérdés "fej vagy nyereg". S a fejét mindenki jobban szereti, mint ahogy útálja a nyerget.

Somogyban például mindössze két jámbor nemesről verte a hír, hogy magokat a hadból kivonják, erdőkön, padlásokon bujdokolnak.

A somogyi várispán kerestette is darabontjaival a két gyávát. Azok látták is őket felbukkanni, hol nyomukban voltak, hol elveszítették; lápokban, ingoványokban; elfogni nem bírták. Az egyik nemesnek Berkészi Balázs volt a neve, a másiké Berkészi István.

Annál jobban csodálkozott Apul, a várispán, mikor a táborba ért és Zsigmond melegen szorongatta meg a kezét:

- A kend vármegyéje a legkülönb. Az egyetlen, amelyből az utolsó szálig minden ember bejött.

Nagy zavarban volt Apul.

- Nem lehet az uram. Két otthon maradt gyámoltalanról én magam is tudok. Az egyik Berkészi István, a másik Berkészi Balázs.

- Már pedig nekem pedig így jelentették.

- Akkor bizony félrevezették nagyságodat.

- Majd mindjárt meglátjuk - szólt Zsigmond s legott parancsolta Csupor alvezérnek: szólítsa név szerint a somogyi hadat, ha közte van-e a két Berkészi testvér?

- Igenis, itt vannak, nagyságos királyom.

Zsigmond nevetve mondta Apulnak:

- Úgy látszik kendet vezették félre, Apul uram.

- Már úgy lesz valahogy - dörmögte röstelkedve.

Bosszankodott. Egy kis kudarcnak is beillett az eset. Mégsem lehet ezt ennyiben hagyni. Menten a táborból hazaküldte Mihály nevű apródját a várnagyhoz, azzal a paranccsal, hogy példásan büntesse meg azokat, akik a Berkészi-féle híresztelésbe befolytak s őt fölültették.

Lóra ült az apród, ment, hol ügetve, hol sebesen, ahogy a ló bírta, de mire hazaért Budáról Somogyba s ott elvégezte Kristóf várnaggyal a dolgokat, aztán mire megint Budára visszaért s onnan, kérdezősködések szerint, mindenütt a Duna folyása mellett a tábor után ment, s mikor végre elért Galambócra, majd Nikápoly alá, már akkor vége volt a háborúnak. Csak a diadal-lakomára ért jókor.

A fényes győzelem örömmámorba hozta a királyt: madarat lehetett fogatni vele. Ami csak zsákmány és üres birtok volt az országban, mind kiosztogatta azok között, akik kitüntették magokat.

Mihály apród sietett fölkeresni az urát:

- No, mi újság otthon? - kérdezte Apul.

- Az az újság uram, hogy Berkészi uraimék most is otthon ülnek a sutban. Azaz bujkálnak kukoricaföldeken, pincékben és barlangokban.

- Az lehetetlen.

- Tulajdon szememmel láttam mind a kettőt. Üldöztem is őket Kristóf várnaggyal.

- Megfoghatatlan - dünnyögte Apul s ment egyenesen a királyhoz, hogy elmondja neki.

- Nadragulyát evett kend - pattant fel a király, - hogy mindig ezen a két emberen lovagol. Nemcsak hogy itt vannak, hanem ki is tüntették magukat derekasan; jó harcos mindkettő. Csókakő várát nekik szántuk.

Apul zavartan csóválta fejét.

- És mégis... Engedje meg királyi nagyságod, hogy színről színre lássam őket.

- Nem bánom. Ugorj fiam, Perényi - fordult az apródhoz - intézkedjék a vezér, hogy a két lovag sátrunkba jőjjön.

Nemsokára két alacsony, zömök vitéz lépett be a királyhoz.

- Berkészi Balázs és István vagytok?

- Azok vagyunk.

- No látod, Apul! Derék lovagok vagytok, hűségeteket, bátorságotokat ím megjutalmazzuk. Tiétek és utódaitoké Csókakő vára és uradalma. Hanem most már húzzátok föl sisakrostélyaitokat, hogy szemtől szembe megismerkedjünk.

A két levente habozott.

- No, mi az? Le azt a sisakot! - parancsolá a király türelmetlenül.

A sisakot levették; két szép harmatos női arc tündöklött elő a mogorva páncélmezből s gazdag hajfonatok hullottak a harcosok vállaira.

- Ahá! - kiáltott fel Apul. - A Kata meg az Éva asszony. Jó napot kedves hugocskáim. Hát ehhez is értenek kegyelmetek?

- Kegyelem, kegyelem a férjeinknek!

Csodálkozásában alig tudott szóhoz jutni az uralkodó, majd végre e szavakkal fordult az urakhoz:

- Amely országban ennyi bátorság van a női szívekben is, ott fölösleges büntetést szabni a gyávaságra.

Aztán intett a nőknek, hogy lépjenek közelebb.

- Ti pedig, vitézlő asszonyok, megkapjátok, mint igértem, Csókakő várát és uradalmát. Férjeitek életben maradnak a ti kegyelmetekből, de nevük örök időkre elenyészik, kitöröltetik a nemesek jegyzékéből, s a két családnak a ti nevetek alatt lesz folytatása a jövőben.

Így lettek a Berkészi István uram maradékai asszony neve után Kathák, a Berkészi Balázs uraimé pedig Evvák.