Cuha-patak völgyében Porvától Vinyéig. És vissza.

Állítólag a Cuha-patak festői völgyének a Vinye - Porva-Csesznek közötti szakasza a legszebb, így némi internetes kutakodás után autóba ültünk, hogy bejárjuk ezt a kalandosnak ígérkező 14 km-t. 

A hibát ott követtük el, hogy a kocsit Porván parkoltuk le, a templom előtt, és innen indultunk a zöld jelzésen Porva-Csesznek vasútállomás felé. Ami innen még 6 km. S bár a 6 km nagyon rövidnek látszott az autós térképen, mégis  már alapból dupla hosszú út állt előttünk.

A zöld jelzés egy mély vízmosásszerű földúton vezetett végig, magas löszfalakkal körülvéve, az út oldalfalában (valószínű) gyurgyalag fészkek meredtek ránk feketén. 

Az útjelzések sem bizonyultak következetesen festettnek, váratlanul eltűnnek, láthatatlan utak keresztezték az általunk jártat, amit mi véletlenül sem vettünk észre, így aztán az a bizonyos  6 km is többnek bizonyult, mire elértük a szurdok bejáratát. 

Cserébe viszont csodálatosan szép erdőben sétálhattunk, nem túl magas emelkedőket kellett legyőznünk, izgalmasan süppedő vaddisznó dagonyákon keltünk át, felmásztunk néhány vadászlesre,  míg végül egy meredek hegyoldalon leereszkedve átjárhatatlan bozót állta utunkat. A bozót mögött a zöld jelzés és pár lépés a Porva-Csesznek vasútállomás. 

Szerencsére kicsit tovább haladva a bozótos mellett találtunk egy erdőirtást, így szerencsésen elértük a megállót, ahol ezernyi gyermek és a hozzájuk tartozó felnőtt visongott.  Kicsit kedvünket szegte a tömeg látványa és a zsivaj, de azért elindultunk a széles erdei úton. Vinye 4,5 km. 

 Az út közvetlen a folyó mellett kanyargott, jobbra meredek hegyoldal és sziklák magasodtak. 

Átlag egy kilométerenként kialakított pihenők és tűzrakó helyek fogadták a megfáradt vándort. Ahol azonban talpalatnyi hely nem sok, annyi sem volt a sok sütögető-eszegető ember között. A kutyák rögtön rá is cuppantak a sütögetők virslijeire, és kiéhezett bánatos kutyaszemekkel kunyeráltak egy két finom falatot. Az emberek szívesen adtak.

A szurdokvölgy jellegzetessége, hogy a kanyargó folyón nyílegyenesen vezet át az út, egyenesen bele a patakba, ahova már gondos kezek hatalmas kövekből gázlót építettek. Száraz lábbal csak gumicsizmával, vagy a köveken egyensúlyozva lehetett átkelni, ami jelen forgalom mellett akár 10 percet is igénybe vehetett. Amíg sorban álltunk, a kutyák visszamentek még egy kis virsliért. 

Az út felett a hegyoldalban kanyarog a vonat, több helyen alagúton áthaladva. A tájba illeszkedő boltíves építmények fokozták a hely romantikáját. 

Ebédidő környékén értünk a nagy viadukthoz, ahol felmásztunk a Millenieumi Emlékműhöz is, s így a hömpölygő tömegtől távol, táncoló falevelek alatt békésen elfogyasztottuk kenyerünk egy részét. 

Innen már csak egy ugrás Vinye, ahol a falu szélén, nagy parkoló mellett szép játszótér, árusok és teljes kiőrlésű lángos fogadott minket. (innen lett volna érdemes a körutat indítani)

A visszafelé vezető utat a piros kereszt jelzésen, a Hódos-ér mentén gondoltuk abszolválni, amit azonban egyáltalán nem sikerült megtalálni, így a hegyen keresztül, rég elhagyott erdészeti utakon madárcsicsergéses és embermentes gyönyörű bükkerdőn keltünk át. 

Útközben több elhagyott erdei kunyhót találtunk. 

Végül egy váratlan fordulattal épp naplementére eljutottunk annak a szántóföldnek a másik oldalára, ahonnan indultunk, így fellelkesedve, hogy végre tudjuk, hol vagyunk, fényképezkedtünk a naplementében.

Bár jártányi erőnk már nem sok maradt, végigtipegtünk a vízmosta úton - egy telefonos alkalmazás szerint 22 km megtétele és 5000 kcal elégetése után - lassan visszaértünk az autónkhoz.