Fák, gyökerek és egyéb állatfajták

A Duna csendes volt. Nem mozdult semmi, a szél sem borzolta. Szinte a felszín alatt hömpölygött tova a leapadt víz. A parti fák sóvárogva hajoltak a folyó fölé, szerettek volna még egy utolsó pillantást vetni téli ábrázatukra.

Törzsükről hatalmas szakállkötegek lógtak. Megöregedtek talán ezen a télen.

Hanem a gyökereik között hatalmas élet van! Itt lakik Dumanó, a dunai manócsalád izgő-mozgó, egy pillanatig sem pihenő tagja. Folyton térül fordul, tüsténkedik. Kinéz a gyökerek közül és morog:
"Már megint erre jár egy. Folyton itt téblábol valaki. Egy perc nyugta sincs a manónak! Ne! Ne hozd ide a hatalmas fekete orrodat! Nedves! Na! Nehogy képen nyalj, mert megcsavarom a szőrödet! Na nézd már, és a képembe liheg. Inkább visszabújok a gyökerek közé, itt úgysem talál meg."

A part szélén találtunk rá az öreg parti őrre. Épp a reggeli fürdőjéhez készülődött. Lassan mászott a vízbe, melyet éppen egy hajó vetette hullám korbácsolt fel. Komótosan megvárta, míg csillapodik kissé a hullámzás és folytatta útját a tiszta vízben. " A manó" - dörmögte - "Arany lelke van! Szereti a kutyákat. Mindig odaadja nekik a halmaradékokat. Tudja mennyire szeretnek a négylábúak belehempergőzni. Valódi párizsi parfüm ez nekik!"

"Ha-ha! Azt hiszed ezt kedvességből teszik? Gonosz kis manó az! Csak azt akarja elérni, hogy ne hozzák többé erre a kétlábúak a négylábú szőrös, szimatoló, bosszantó jószágokat."

Ez meg ki lehetett? Egy helyen épp megtestesült az erdő szelleme, és jóízűen kacagott.

"Ugyan, nem gonosz az! Csak fél. A félelemében sokszor nálam keres menedéket. Olyankor lágyan megsimogatom, és aztán megnyugszik. Rögtön más színben látja a világot!" - bukkant fel a vízből Hínár anyó.

"Igaza is van a manónak!" - Tátotta ki hatalmas száját egy szörnyűséges lény. Leginkább óriási pillangóhoz hasonlított, mégis félelmetes volt. "Engem például mindig lepisilnek! Mit szólnának hozzá, ha én megráznám magam, és rájuk dőlnék?"

"Ugyan már! Ne acsarkodjatok! Olyan jó, hogy néha meglátogatnak minket! Örüljünk egymásnak, és férjünk meg békében!" - Szólt egy csilingelő hang a fű alól.

Mindebből messziről mi sem látszik. A tájon szinte halotti csönd. Csak akkor hallja meg az ember, ha igazán közel megy.

De innen messziről, felülről is őrzik a békét és rendet a természet őrei.