Családi közös nyaralásunkat idén a Börzsönybe terveztük, ráadásul vadkempinges kintalvással. Mivel a meteorológia az évszázad kánikuláját jósolta a hétvégére, zseniális mentőötletnek tűnt a fák hűvösében átvészelni a pokoli hőséget. Így aztán reggel 8-kor már a szobi zónázón ültünk, tekintélyes csomagokkal megpakolva.
A vonat 9 óra körül futott be Zebegénybe, ahonnan a kék kereszt jelzésen vágtunk neki az emelkedőnek. A vejem zsákját meg sem bírtam emelni, de az enyém is nehezebbnek bizonyult, mint otthon reméltem. A több kiló cseresznye, a kenyér, no meg a vízkészlet a meredekséggel arányosan növelte a súlyát – de hát ilyen különleges finomságokat sikerült beszereznünk az útra.
Legkisebb túratársunk – a 16 hónapos unokám – édesanyja hátán VIP-páholyban utazva, gyakorlatilag végigbóbiskolta az utat. Mire felértünk a Csapás-rétekre, ő is felébredt, és fülig érő szájjal, kézzel-lábbal kalimpálva jelezte, hogy tetszik neki a móka. Az ébrenléte azt is jelentette, hogy hamarosan aktívan ki akarja majd venni a részét az erdőből, úgyhogy nagyobb sebességre kapcsoltunk és sürgősen táborhelyet kerestünk.
Hamarosan meg is találtuk a tökéletes táborhelyet a fák között, nem messze a réttől. Sátrat vertünk, ponyvát feszítettünk, heverésztünk, olvasgattunk és beszélgettünk.
Bogyókával kutatócsapatot alakítottunk: ami neki megtetszett, azt közösen részletesen megvizsgáltuk. Kiderült például, hogy a száraz faleveleket remekül lehet morzsolgatni. Utánoztuk a faág reccsenésének a hangját, a varjú károgását. Megnéztük milyen tapintásúak a fatörzsek, megsimogattuk az apró mohaszálakat és megnéztüka zúzmófoltokat. A magasabb faágakra pedig zseniális dolog rácsimpaszkodni – feltéve, ha a nagyi hajlandó súlyemelő bajnokot játszani, és elég magasra emelni.
Gyanúsnak tűnt, hogy a szemetesnek használt zacskót apa miért kötözi olyan magasra és messze a tábortól, így azt is alaposan meg kellett vizsgálni. A kötélről aztán eszébe jutott, a fehér gyöngyös nayklánca, onnantól kezdve ezzel egészült ki az addigra már talpig földes-cseresznyés ruházata. Igazi tábori elegancia!
A mező szélén a le nem vágott virágokon mindenféle lepkék és bogarak kergetőztek. Az előbbiek előszeretettel csücsültek rá az összeizzadt bőrömre. Az egyik pont az orrom hegyét választotta leszállópályának, ezen mondjuk én magam is nagyon meglepődtem.
Kiderült, hogy a réten a lekaszált füvet szellőztetni is kell. Egy traktor egész délután fel-alá járt, forgatta a szénát, és rendszeres időközönként elhaladt a táborhelyünk előtt. A legkisebbünket persze minden alkalommal lenyűgözte a közeledő gép, így hol egyikünkkel, hol másikunkkal vitette ki magát a rét szélére traktort bámulni.
A legjobb játék mégis a sátorban szaladgálás volt. Egyrészt itt nem bukott fel minduntalan a lába alá kerülő, alattomos faágakban vagy a falevelek alá rejtőző buckákban. Másrészt a sátor szúnyoghálója mögül kikukucskálni és a cipzárt húzogatni valódi gyönyörűség volt a számára.
A vacsorához a romantika jegyében tüzet raktunk volna, de a tűzgyújtási tilalom (meg a józan eszünk) ezt gyorsan áthúzta. Nem mintha hiányzott volna a lángok melege. Úgyhogy a hangulatos tábortüzet inkább odaképzeltük a gázpalack helyére, és azon sütöttük meg a bepácolt húst, meg a lecsót.
Kiderült, még hűtőtáskánk is van, amiben négy sör és némi whisky utazott velünk, amit a férfiak főzés közben elégedetten iszogattak.
A nagy lakoma után Bogyóka végre bedobta a törölközőt és elaludt. A lányom naivan azt hitte, most órákig nyugi lesz, úgyhogy kiszöktünk a közeli kilátóhoz egy romantikus naplementét nézni. Hiba volt. Beépített radarja azonnal jelezte az anyahiányt, és a nemtetszésének olyan hangerővel adott hangot, hogy visszhangzott az erdő.
Lányom olimpiai sprinttel termett mellette, és altatgatni kezdte – eleinte kevés sikerrel. Végül jobbnak látta, ha újra körbevezeti a táborhelyen. Megmutatta neki a nappal már megismert helyeket, a sátrakat és a családtagokat. Szépen, halkan magyarázott neki, Bogyóka pedig hamarosan megnyugodott, és békésen elaludt. Nagyon megható volt az egész jelenet: végtelenül büszke vagyok a fiatalokra, hogy ilyen szép, higgadt türelemmel, mindent megbeszélve nevelik a gyermeküket. Ennél szebbet el sem tudok képzelni!
A tábor elcsendesedett. A fák között szarvasbogarak zúgtak, napnyugta után pedig szentjánosbogarak apró lámpásai cikáztak a bokrok alatt. A távolból pár percig még dobszó hallatszott, aztán végképp mindent átjárt a csend.
A sátorban sokáig feküdtem ébren. Sehogy sem jött álom a szememre, pedig az egész napi hőség és a rohangászás kimerített. Hallgattam az erdő neszeit, még a szellő sem rezdült. Aztán éjfél körül egy meglehetősen zajos madár érkezett: többször belerikácsolt a sötétbe, hol közelebbről, hol távolabbról, míg végül teljesen elcsitult minden.
Arra ébredtem, hogy ezer madár dalol, füttyög és csicsereg. A fák között halványan derengett át a kelő nap fénye. És végre fáztam!
A mellettünk lévő ponyva alól mozgás, majd a falevelek zizegése hallatszott: Bogyóka ébredezett. Gyorsan én is kibújtam a sátorból, és elindultunk a rétre egy kora reggeli szamócaszedő körútra.
Ott kicsit átmozgattam a tagjaimat: a szokásos reggeli tornagyakorlataimon Bogyóka jót kacagott, sőt, néhány mozdulatot megpróbált utánozni is.
Hét órára az egész tábor talpon volt. Jót reggeliztünk, majd nekiálltunk a sátorbontásnak. Mire a kicsi délelőtti alvása esedékessé vált, már úton voltunk a Duna-part felé, egy kis hűsítő fürdőzés reményében. A hétvégét végül egy nagymarosi étteremben, roppant elégedetten zártuk.
Különleges élmény volt ez a hétvége a kis unokámmal együtt. Ennyit még nem guggoltam le, álltam fel, emeltem jobbról, hajoltam balról, mint ebben a két napban. Izomlázam ugyan nem lett, de tényleg minden izmomat, minden irányban átmozgattam.
Újra rájöttem, hogy végtelen boldogsággal tölt el, ha láthatom, ahogy egy kisgyerek rácsodálkozik a világra. Nézhetem, miképp mozognak agyában a fogaskerekek, hogyan tapasztalja meg a környezetét. Nagy öröm számomra, hogy részese lehettem ennek a folyamatnak. Csodálatos hétvége volt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése