A Gugyor bugyrai

A Kerteskői-szurdokot a népnyelv Gugyor-nak hívja, mint minden  magas sziklák közé ékelődött szorost. Így június közepén, lombzáródás után ennek az érintetlen erdőrésznek még inkább őserdő hangulata van.

Már többször is jártam erre, de most kedvemre araszolhattam, ugrálhattam a patak szikláin, és órákig fotózhattam az apró bogarakat, ebihalakat, virágokat. Senki sem sürgetett, még az idő sem. Így történhetett, hogy az alig fél kilométeres szakaszt két óra alatt tettem meg, teljesen elmerülve a Gugyor minden rejtelmes bugyrában. 

Pénzesgyőr temető melletti parkolóból a Bakony békés lankái. 

Az 1. bugyor -   A csalános és a kapilláris hatás

Nem biztos, hogy a zöld jelzés a legjobb megközelítési módja a Gugyornak. Az út kezdetben kevéssé izgalmas aszfaltúton vezet, majd rátér egy legelőt körülvevevő kerítés melletti csapárra, amit csak nagy jóindulattal lehet ösvénynek nevezni. Többnyire csak sejteni lehetetett a csípőig érő fűben és csalánosban az irányt. A hajnalban hullott eső tette azonban igazán felejthetetlenné ezt a szakaszt. A növényeken megülő kövér vízcseppek boldogan szívódtak fel nadrágomon és a kapilláris hatásnak köszönhetően a combomtól egész a derekamig kúsztak. Az út ezen 500 métere alatt a talpamtól a derekamig csöpögött rólam a víz. Egy alkalmasnak tűnő fatörzsnél kb. 2 deci sáros vizet facsartam ki  a zoknimból és a nadrágomból, majd belenyugodva a helyzetbe vágtam neki a további kihívásoknak. 

2. bugyor: Apróságok a bejáratnál

Az ösvény kezdetben a pár méterrel a patak felett halad. Amikor leereszkedik a patak mellé, akkor gyakorlatilag elérted a szurdok bejáratát. De már itt is annyi  érdekes apró felfedeznivalót találtam, hogy alig tudtam elszakadni innen. 

Már a szurdok bejáratánál is sejteni lehet a várható vadregényt. 

A Gerence-patakba dőlt fák törzsei mögött nyugalmas kis tavak alakultak ki, amelyekben ebihalak seregei csapkodtak izgatottan az apró farkukkal. 

A víz felszínén molnárkák és csiborokcikáztak.

Bár titkon reméltem, hogy foltos szalamandrára bukkanok, ezen a részen végül csak  a békák méltóztatták megmutatni magukat. 

3. bugyor - átható medvehagyma illat

Bár már régóta vége a medvehagyma szezonnak, a kókadó levelek és a duzzadó magvak jellegzetes átható illata még mindig belengte a szurdok hűvös levegőjét, és a környező erdőkben is sokfelé érezhető volt. 

4. bugyor - a szurdok egy buja őserdő

Elképesztő érzés a keskeny szurdokban összezsúfolódott fák és a 40 méter magas sziklák között sétálni, miközben a háttérzenét a Gerence békés csobogása és megannyi madár dala szolgáltatja. Sok helyen az ösévényre dőlt  fatörzsek alatt, vagy felett kellett átmásznom.  A fülledt, párás idő miatt még inkább felerősödött a dzsungelhangulat. 

Utólag, a pár éve itt készült képeket visszanézve vettem csak észre, hogy mennyivel több volt a víz akkor a patakban.Annak idején még zúgókat és vízeséseket is tudtam fotózni, most erre esélyem sem nyílt. 

5. bugyor - Növényvilág és mikroklíma

A Kerteskői-szurdok egy zárt, önálló kis ökoszisztéma, ahol a domborzat és a víz együttesen olyan menedéket hozott létre a nedvesség- és hűvöskedvelő fajok számára, amely a Bakony nyitottabb részein képtelen lenne fennmaradni. A völgybe még nyáron is csak a déli órákban tud besütni a nap, és mivel a szél is alig járja át, a levegő állandóan hűvös és párás marad.

Az északi, fényszegény sziklafalak a mohák és páfrányok valóságos birodalmai, számos botanikai ritkaságnak otthont adva – már ha valaki meg tudja különböztetni őket. Ekkora virágtudós sajnos nem vagyok, de készséggel elhiszem a nálam tanultabbaknak. 

A sások szintén látványosan kedvelik ezt a nyirkos környezetet. 

Az út mentén, a patakparton, sőt még a sziklahasadékokból is számtalan virág virított. Tavasszal a völgyalj még hóvirágtól és medvehagymától fehérlik, később – a termések tanúsága szerint – holdviola díszíti a terepet.

Most főleg harangvirágokat, boglárkát, erdei nebáncsvirágot és podagrafüvet láttam.

 

Meglepően sok  csiga előmerészkedett az utakra. 

Ez a fa őrzi a kijáratot. 

A szurdok végén a táj kinyílik, a víz - ha lehet ilyet mondani egyáltalán - még csendesebben folydogál. Vagy inkább csak áll. A kiszáradt meder mentén kókadt medvehagyma mezők figyelmeztettek arra, hogy virágzáskor is el kell ide látogatnom. Aztán itthon, a régi fotókat nézegetve kiderült, már jártam itt olyankor. Hm. Fura, hogy egyáltalán nem emlékeztem rá. 

6. bugyor - Szömörke-völgy és a bakonyi gorilla

A Gerence-patak a Szömörke-völgyben kanyarog tovább. A patak vize itt már inkább csak foltokban mutatkozott a meder legmélyebb pontjain. Mindenfelől állatok lábnyomai vezettek a tócsákhoz. 

A völgyet zárt gyertyános-tölgyesek és magas kőris- és bükkerdők övezik. A patakvonal mentén égerligetek és nedvességkedvelő ligeterdők alakultak ki. 

Gyanútlanul sétáltam a szép, zöld rétek között – újra a csípőig érő fűben –, amikor hirtelen megdördült az ég. Újra és újra, egyre közelebbről hallatszott a morajlás, míg végül a nyakamba zúdult a vihar. Beszaladtam az erdőbe, és egy kidőlt fatörzsre kuporodtam, az esőköpenyemet pedig egészen a bokámig ráhúztam magamra. Csak pislogtam ki a kapucni alól, és arra gondoltam: pont olyan vagyok most, mint a természetfilmekben látott hegyi gorillák a dzsungel fái között.

Igyekeztem azonosulni az érzéssel: örülni a mennyei csapadéknak, hálát adni, hogy itt lehetek, és részese lehetek a természet működésének. Hideg egyáltalán nem volt, nem fáztam, és az esőkabát alatt amúgy sem lehettem már vizesebb, mint a reggeli kalandom után.. 

Az eső ahogy jött, úgy el is ment. A nap újra kisütött, én pedig hamar megszáradtam – egészen addig, amíg újra be nem gázoltam a fűbe, ami azonnal eláztatta a nadrágom szárát, így megint a cipőmben tocsogva gyalogoltam tovább.

Nadragulya bokrok szegélyezték a réteket. 

A keréknyomokban és a fák gyökerei közötti vízgyűjtőkben pedig időszakos tócsák alakultak ki. Ezekben előszeretettel bújnak meg a sárgahasú unkák – az egyik ilyen pocsolyánál több mint egy órát töltöttem el a fotózásukkal. 

Az út hamarosan egy kerékpárútba torkollott, majd egy erdészeti úton kapaszkodott vissza a szurdok fölé. Menet közben fehérpettyes álcsüngőlepkék tömegei repdestek körülöttem.

7. bugyor - Judit-forrás és a mésztufa lépcsők

A szurdokot szegélyező sziklák tetejére érve egy alig észrevehető ösvényen ereszkedtem le a Judit-forráshoz. A mésztufalépcsőkhöz vezető csapást sűrű bokrok rejtették, de a jó szem – no meg a GPS – segített megtalálni a helyes irányt. Természetesen a kis medencékben felgyűlt vízben itt is békák tanyáztak.

Zöld sziklagörgeteges hegyoldal meleltt vezetett az út. 

Judit-forrás

A Judit-forrás vize szép mésztufa lépcsőt építget. Ezen keresztül folyna vissza a Gerence-patakba, ha egy nagyobb medence után végül teljesen el nem tűnne a föld alatt.

Innen a zöld háromszög jelzésen vágtam neki a visszavezető útnak.

Leérve a Gugyor bejárathoz, a már ismert ösvényen tértem vissza Pénzesgyőrbe. S bár a  nadrágom lábszára és a zoknim még mindig tocsogott a víztől, de a látványtól feltöltődve ezt az egész úton észre sem vettem.

Aki a cím alapján arra asszociált, hogy ez a hely valami pokoli, ijesztő vidék, az talán mostanra megértette: a helyzet épp az ellenkezője. A zivatar és a tengernyi víz ellenére – vagy éppen pont azok miatt – igazi földi paradicsomban éreztem magam.