2013. szeptember 14., szombat

Daruvonulás testközelből

Nem akarok senkinek csalódást okozni, de ebben a bejegyzésben nem lesz kép a darvakról. Sajnos. Ilyen fotót nem sikerült készíteni, mert a látvány teljesen magával ragadott, és úgy éreztem, pont a legfontosabb eseményekről maradok le, ha a gépem keresőjébe nyomom a szemem. Inkább átadtam magam az élménynek,  éreztem a madarak közelségét, beittam a látványt, és hallgattam a darvak jellegzetes és kru-hangját. Szóval minden érzékszervemmel megpróbáltam eggyé válni a természettel.

Íme egy videó a darvak életéből:


A darvak egykor hazánkban is költöttek, manapság azonban  Európa északi mocsaraiban fészkelnek. Ősszel az észak-afrikai telelőterületekre tartó útjuk során néhány hétre minden évben megállnak pihenni a Hortobágy és a Dél-Alföld pusztákkal övezett nagy tavain. Évről évre egyre többen érkeznek, és töltenek a Hortobágyon 1-2 hónapot.  Egyes források szerint a számuk már meghaladja a 90 000-t. Nappal a gyepeken és a tarlókon táplálkoznak, éjszaka pedig a sekély vizű, háborítatlan éjszakázóhelyekre vonulnak. A szálláshelyekre való vonulásuk közben köztes pihenőhelyeken leszállnak, és megbizonyosodnak a szálláshely biztonságáról.

Túravezetőnk is egy ilyen átmenetei szálláshelyre vezette kis csapatunkat a Meggyes-lapos környékén.

A terv az volt, hogy még a darvak érkezése előtt megbújunk a nádasban, és onnan figyeljük a darvak vonulását. Ha van egy kis szerencsénk, nem vesznek észre, és pontosan előttünk fognak landolni.
Ehhez persze időben kellett elindulni, hogy még a darvak érkezése  előtt elfoglaljuk búvóhelyünket.
El is értünk a kijelölt területre még napnyugta előtt. Kicsit körbejártuk a terepet, majd kinéztük a leshelyünket a nádasban. Hm. Hát nem ártott volna a terepszínű ruha, remélem nem vesznek észre minket. A távolban a sárgába hajló égbolt előtt megjelentek az első madarak. Meglapultunk. Egyre közelebbről hallottuk a hangjukat, majd megjelentek a nádas felett, szabályos V alakban, egész közel húztak el felettünk. Ekkor észrevettek, irányt váltottak, és másik lesszállóhelyet kerestek! Csalódottan álltunk fel. Jobban el kell bújni! (Kicsit úgy éreztem magam, mint gyerekkoromban, mikor  a nagymamám elől bujkáltunk egyik helyről a másikra, és ő tréfás szavakkal keresett minket - Az apátokat, merre vagytok? )  Kis várakozás után újabb és újabb csapatok érkeztek, a végén már olyan jól álcáztuk magunkat (vagy annyira besötétedett), hogy nem vettek észre, egész közel jöttek, de egy csapat sem szállt le előttünk. Mégis ott repdestek a fejünk felett, alig néhány karnyújtásnyira tőlünk, érezni lehetett a szárnycsapásaikat és olyan ricsajt csaptak, mint elszabadult iskolásgyerekek a szünetben.

Mikor már csak a alig vöröslött az ég alja kimásztunk a nádasból, és elindultunk hazafelé. A puszta körülöttünk tele volt darvakkal. Jöttünkre egyszerre rebbent fel a kb. 2000 madár, és hangos krú-zások közepette belerepült az éjszakába. 

Az út pusztán  vezetett át. A lehajló nap sugarai megcsillantak a fűben megbúvó fehér lúdtollakon.
 
Meggyes-lapos. Messziről csillogó vizű tónak tűnt, mikor közelebb mentünk láttuk, kiszáradt mocsármeder. A nyomok tanúsága szerint vadludak tanyáztak itt szép számmal.
Sziki őszirózsa virágai remekül mutatnak a  napfényben

Nem bírtam ki, hazafelé azért kattintottam néhányat. Nem hozza a látványt, de a madarak tömege talán érzékelhető.
Csodás élmény volt, ajánlom mindenkinek.
Búcsúzóul egy kis ízelítő Lóki Csaba természetfotós képeiből:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése