2025. december 2., kedd

Köd alattam, köd felettem

Pilisszentlászló parkolóban meglepően kevés autó parkolt még, amikor megérkeztem, pedig azt hittem, ma is tömeg lesz, mint múlt hétvégén. Az igaz mondjuk, hogy  a hó elolvadt és amolyan nedvesen csepegős ködös idő volt. 

Ám én épp az ilyet szeretem, arról nem is beszélve, hogy a webkamera szerint a csúcson süt a nap!

Kezdetben sejtelmesen ködös erdőben haladtam és már ez is szép volt. Ahogy feljebb kapaszkodtam, a köd ráfagyott a fákra, csodálatos zúzmarás, hófehér redőt varázsolva.
A legvastagabb zúzmarák épp a Tüskés- és a Tövises-hegy környékén nőttek. (510 m) 
 


Ahogy feljebb haladtam a zúzmara fogyni kezdett. Először csak a fák magasabb ágairól tűnt el, de a talaj mentén, a füveken még mindig vastagon ült. 
Majd a magasban fogyni kezdett a felhő és a vékonyodó paplanon átsejlett a nap.  
Magányos fa a Hármashatár környéki réten. 

a köd már csak a fák lábainál tekergőzött.

A Varga-lósz környékén ebben a különös látványban volt részem. Épp akkor ért oda egy bicajos. Széles vigyorrol köszöntött rám: ugye milyen szép? - kérdezte. Együtt örültünk a közös élménynek. 
Hamarosan elértem a csúcs előtti utolsó nagyobb kaptatót. Verőfényes időben kapaszkodtam felfelé. 
A kilátóból olyan volt a látvány, mintha repülőgépről néznénk alá. A habos felhőtengerből épp kivöröslött a Naszáj tájsebe. 

A Szent Mihály-hegyből nem sok látszott. 

Mindeddig két futóval és egy bringással találkoztam, a kilátóban azonban többen voltak. Így aztán hamar továbbálltam és megkerestem kedvenc magányos sziklámat, hogy ott fogyasszam el az ebédemet. 
A sziklám alulról. Még épp kilátszott a felhők mögül. 
Ahogy lejjebb ereszkedtem, a  következő sziklacsoport is napfényre került. 
Lábaim alatt az egész völgy felhőpaplant húzott. 
Ködhatáron. 

A látvány a Vadálló-kövek felé. 

Gyorsan változott az időjárás: Hol gomolygó fellegek takarták a sziklákat, hol újra napsütésben fénylettek. 

Újabb sziklaformációk. 

Lejjebb ereszkedve eltűntem a ködben, jeges levegő fogott közre, újra össze kellett húzni a akbát cipzárját. 
A Szőke-forrás völgye azonban gyönyörű volt. Ködösen, nedvesen, zöld mohás sziklákkal, vörös avarszőnyeggel, csordogáló patakocskával. 

Ennek a vaddisznónak szinte a teljes csontváza sértetlenül hevert az avar alatt. 
Végül a piros jelzésen, majd erdészeti utakon kapaszkodtam fel a szokásos kilátópontomra egy irtás tetején. 
A naplemente fényivel kísérve tértem vissza a Pilisszentlászló felé vezető útra. 
Szép, és mind időjárásban, mind útminőségben,  mind táj tekintetében változatos 18 km volt a hátam mögött! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése