2019. szeptember 29., vasárnap

Colle Don Bosco és Valdocco

Don Bosco Szalézi Társasága, más néven a szaléziak, iskolánk fenntartója. A rend alapítója Don Bosco, aki életét a szegény, árva és/vagy elhagyott gyerekek nevelésének szentelte. Az 1800-as években nevelési elvei forradalmian újnak számítottak, szeretettel és türelemmel, de rendkívül kitartóan vezette az elhagyott fiatalokat a felnőtté válás útján, ápolta lelküket, szakmát adott a kezükbe, és szilárd hátteret biztosított nekik, amíg rá nem találtak saját útjukra. Rendjét 1859-ben alapította és Szalézi Szent Ferenc után - akit nagyra becsült -  nevezte el. 
Az idei tanévet azzal kezdtük, hogy ellátogattunk Torinóba és megtekintettük azokat a helyeket, ahol Don Bosco tevékenykedett. Elsőnek Colle Don Boscoba látogattunk el, Giovanni Bosco szülőföldjére. 
Don Bosco Bazilika - az egykori Biglione tanya helyén épült 1961-ben, s 1984-ben szentelték fel. Ezen a tanyán él a Bosco család. Giovanni állítólag pontosan ott született, ahol ma a bazilika oltára van.

Kilátás a Bazilika mellől.

A  Bazilika két egymásra helyezett templomból áll. 
A főtemplom belülről fa borítású,  a templom főoltára helyén kitátott karú, ölelni készülő hatalmas faragott Krisztus szobor látható. 

Az altemplom főoltárképe Don Bosco egyik őszi sétáját jeleníti meg, amelyt Margit mamával (édesanyja) a fiatalokkal, leendő utódjával és az első szalézi misszionáriussal tett meg. A templomban egyébként az ólomüveg ablakok nagy része Don Bosco életének eseményeit elevenítik fel. 
Festett ablakok Don Bosco életének eseményeit jelenítik meg. 

La Casetta - Don Bosco  születése után két évvel költözött ide a család, amikor édesapja meghalt. Szerény körülmények között élt és nevelkedett, s 9 éves korában álmot látott, mely meghatározta sorsát. 
A la Casetta-val szemben áll ez az emeletes ház, ami Giovanni testvérének háza volt. Az emeleten az egyik szoba
Don Bosconak volt fenntartva, továbbá az egyik szobát kápolnává alakították. .
A napóra felirata: "Az idő a szomorúaknak lassan, a vidámaknak gyorsan telik"- persze mindez latinul. 

Mária keresztények segítése kegyhely. Ezen a helyen álló kis házat 1915-ben alakították kápolnává Segítő Szűz Mária tiszteletére. A kegyhely ma a fiatalokért és az egész világon jelen lévő Szalézi Családért végzett imádság helye. 
A bejáratnál lévő tükröződő felülettel bevont üvegfal hatására az ember nem tudja mi van bent és mi van kint. Sokat időztem ebben az ajtóban és kerestem a külső és belső egységemet,  a harmóniát magamban

Torino külvárosában, a "Libalegelőn" alakította ki  Bosco Szent János azt a helyet, ahol a megváltás felé vezetheti  azokat a kétségbeesett, elhagyatott fiatalokat, akikkel lépten-nyomon találkozott.
 Valdoccót igazi gyöngyszemmé változtatta. Létrehozta a Szalézi Társaság központját és székhelyét, oratóriumot és iskolát létesített, szakképző központot, nyomdát alapított és felépíttette a Szent Segítő Szűz Mária-bazilikát,  földi maradványai is itt nyugszanak."


Szent Ferenc Bazilika Valdoccoban. 

Még egy utolsó érdekesség - ezúttal Torinóból - Valdocco közeléből.

Mr. Wanny - más néven Andrea Sergio, aki művészi pályafutását 12 éves korában graffiti írással kezdte. 1990-ben a város falain már ismert karaktereiről , hamarosan stílusával Mr.Wany álnéven az európai graffiti-kultúra egyik úttörőjévé válik. Valdocco közelében készített egy graffitit Don Bosco életéről, a szaléziak megbízásából. Az elképzelés az volt, hogy az idők változnak, és a vallás is alkalmazkodik. Ha az elmúlt évszázadokban a freskó volt a keresztény üzenet továbbításának tipikus vizuális közege, akkor miért ne lehetne ma utcai művészetre összpontosítani? A graffiti az ifjúsági kultúra szerves része, a fiatalokat szólítja meg, csakúgy , mint annak idején Don Bosco. Az ábrázolás nyomon követi Don Bosco életrajzának fő szakaszát, kölcsönhatásba lépve a bazilika építészetével és a környező városi térrel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése