Mikulás napi kirándulás a Rózsika-forrásnál

Mostanában felhagytam a magányos túrázással (úgy tűnik már nem is vagyok olyan antiszociális) most éppen iskolám diákjait próbálom rávenni a rendszeres kirándulásra. Az első meghirdetett alkalomra két lelkes fiatalember kísért el, ezért aztán késlekedtem a második túra szervezésévél, lévén kicsi az érdeklődés, hideg is van...

Legnagyobb meglepetésemre számon kérte rajtam az osztály: Tanárnő, mikor lesz a következő?  Januárban. -válaszoltam. Elcsendesedtek.  

Nem tudtam nem észrevenni a csalódott tekinteteket, így hát kerestem gyorsan egy szabad hétvégét, és meghirdettem a túrát: Irány Solymár! Történetesen épp december 6-ra esett a választás, tudvalevőleg ilyenkor Mikulások járkálnak nagy csizmával, hatalmas zsákkal a hátukon. Hm. 

A Rózsika forrás számomra gyorsan elérhető kocsival, tele van kalandos helyekkel, gyerekeim mindig élményekkel telve jöttek haza innen. Ám ők kicsik voltak, most pedig huszonévesekkel készülök bejárni ezt a nem túl megerőltető utat.  Végigjártam a terepet. Megnéztem a vízesést, 

a régi fürdőhöz csodás, borostyánnal borított út vezetett,

a Paprika-patak csendesen kanyargott az út mentén.

Bejártam a hegyoldalt is: félelmetes, megkövesedett órás tekintett rám, és figyelte, hogy a mohával borított hegyoldalt kellőképpen tiszteletben tartom-e?

Mindez bizony alig több, mint 2 órás út, még akkor is, ha bevesszük a solymári várat! És ha megtekintjük a bányatavakat is? Úgy már egész hosszú túra lehet belőle!  (térkép itt >>)

Azt gondoltam ki, hogy a majális fás rétnél kincskeresést fogunk játszani. Térképet készítettem, megjelöltem rajta bizonyos pontokat, ahol további információkat rejtettem el a kinccsel kapcsolatban. Végül a "kincsesládát" - mely tele volt csokimikulással - egy szikla alatt rejtettem el, és GPS koordináták alapján kellett megtalálni. Mindeközben nagyon izgultam, hogy egyrészt ne fedezze fel senki a kincset idő előtt, másrészt ne mossa el az eső a nyomokat...
Majd elkövetkezett a nagy nap.
A felhők leköltöztek a földre, nem esett, hanem mintha folyamatosan víz lett volna a levegőben. Napnak nyoma sincs. Azt gondoltam senki nem fog eljönni, hisz többen vidékről jönnek, tömegközlekedéssel, van, akinek 3 óra az út! Legnagyobb meglepetésemre végül heten jelentek meg a találkozón. Nagyon vidám társaság voltunk, nem törődve a rossz idővel vágtunk neki az útnak. A fiatalok mindenhova lelkesen fel és lemásztak, és csodálkozva hallgatták, hogy a vízesés tulajdonképpen egy hatalmas dinoszaurusz láblenyomata. Még a körmei is látszódnak a víz alatt! Ezt aztán mégsem hitték el nekem, és amikor azt meséltem, hogy a félkör alakú gátnál egykoron strandfürdő volt, márt végkép nem tudták, higgyenek-e nekem, vagy ne. (Pedig ez utóbbi igaz. )
Az elhagyott kőbányánál egymást segítve másztak fel a csúszós-kavicsos lejtőn, és élvezték panorámát, bár szerintem a felhőktől nem sok látszott az egészből :)

A kincskeresés hallatán tágra kerekedett a szemük, és izgatottan rohangáltak térképpel a kezükben.  Olyanok voltak, mint az igazi kisgyerekek! Én meg csak álltam és vigyorogtam. Nagyon meg voltam elégedve magammal. (Kicsit azt hittem, gagyi lesz az egész).
A várból valójában már csak romok vannak. Egy fából épült kilátótoronyból gyönyörködhetnénk a panorámában, ha éppen nem lenne köd. Így csak a várfalakig láttunk, de mégis magunkhoz tudtuk volna ölelni az egész világot!

A bányatavak meglátogatásáról végül lemondtunk, mivel az eső miatt hatalmas sártenger tette megközelíthetetlenné. A hegyeken keresztül végül visszatértünk a kiindulási pontunkhoz.
Igazán remek kirándulás volt, egy remek csapattal! Remélem máskor is eljönnek!