Hubertlaki-tó a Bakonyban

Egy facebook bejegyzésben találtam rá a helyre (lám-lám, mi mindenre jó az fb). Megláttam egy igen különös képet, a tó vizéből ijesztően kimeredő fák csonkjaival. Nini, hisz ez olyan, mint a Gyilkos-tó Erdélyben! Kiderült, hogy nem kell hozzá olyen messzire menni, hiszen itt van a Bakonyban, és még senki sem lett benne öngyilkos (A Gyilkos-tó állítólag ezért kapta a nevét). 

Rögtön fel is vettük a bakancslistánkra a lányommal, és már csak pár hónapot kellett várni, amíg meg is tudtuk valósítani a tervet. Utána olvastam, hol is található pontosan ez a hely, és egészen Bakonybélig az Odvas-kő hotel parkolójáig minden gond nélkül eltaláltunk. Innen - ezt jó előre megnéztem a kék kereszt jelzésű túraúton 3,3 km-es könnyű séta a tó. Az kb. 1 óra, ha megállok minden bokorban fotózni.  Mivel mindketten "remekül" tájékozódunk, ezért a telefonom internetjét gondoltam segítségül hívni a túra során. Nos ahogy beértünk az erdőbe rögtön elfogyott az internet, sehol egy térerő. A kék kereszt jelzés mutatott jobbra is és balra is. Rövid töprengés után balra fordultunk a falu felé, majd negyed óra múlva az az érzésem támadt, hogy nem ez a helyes irány, úgyhogy visszafordultunk. 

Békésen bandukoltunk a gyönyörű bükkerdőben. Csodálatos béke és madárcsicsergés fogadott a fák között, sehol a város zaja, ami még a Pest környéki erdőkben sem küszöbölhető ki teljesen. A hosszú törzsű lombos fák közé alig sütött be nap. Aljnövényzetet nem is igen látni ebben az erdőben, esetleg néhol egy-egy páfrány bukkan elő.

Többször is útelágazáshoz értünk, de szerencsére mindig megtaláltuk a jelzést, bár sokszor néhány méterrel az elágazás után festették fel. Hamarosan elértük a csúcsot, háromszoros útelágazás fogadott minket, és sehol egy jelzés! Kénytelenek voltunk a megérzésünkre hagyatkozni. Mivel az balra vitt volna engem, ezért a középső úton, egyenesen indultunk. Bizonytalanul néztünk egymásra, de úgy logikáztam, hogy a tónak lefele kell lennie, mivel egy mesterségesen felduzzasztott tavacskáról van szó, és a völgy fáit árasztották el a patakok vizével.  Egyszer csak a lányom felrikkantott! Ott a kiírás!

Úgy látszik más is megelégelte a bolyongást, és gondolt  ránk. Nos ez kedves tőle. A távolból gyerekzsivajt hallottunk, úgyhogy belőttük az irányt, és mentünk. Megvártuk, míg az óvodások távoznak, így teljes csendben közelítettük meg a tavat. 

Varázslatos hely ez! Egy darabig csak álltunk, és csodáltuk, aztán nekiláttam megkeresni a megfelelő szöget, ahonnan fotózható a tó. Vize állítólag nagyon tiszta, még a gőte is megél benne egyes Internetes források szerint. Gőtét ugyan nem láttunk, de ebihalak egész rajai úsztak a vízben hosszú tömött sorokban.

Néha szél borzolta a víz felszínét, de csendes volt az idő, többnyire tökéletes tükörképekben gyönyörködhettek a növények. 

.

A tó felszínét félig békaszőlő borította. Az erős napfényben ezüstösen csillogott a levele.

A tavat körülvevő árnyékban lévő fák sötét háttere előtt szépen kiemelkedik a csonkok tetjén kihajtó növények friss levélzöldje. Nem tudtam betelni a látvánnyal.

Elindultunk, hogy körbejárjuk a tavat.

Ahogy azt a neten olvastam, a közelben állt egykoron Eszterházy-gróf emeletes vadászkastélya, amely ugyan leégett, de a helyén ma kulcsosház áll. Gondoltam hátha megtaláljuk azt is, bár fogalmam sem volt róla merre is lehet a tóhoz képest.

Ez nem is olyan egyszerű játék, mivel körös - körül erdő veszi körbe, az átellenes végén pedig egy elmocsarasodott terület található. Jelenleg derékig érő sás, gyékény, csalán, és egyéb, számomra ismeretlen növény veszi körbe, de találtam itt bíbor kosbor leveleket is.

 Hatalmas földgömbön néhol hatalmas fűcsomó csücsült, ezt nagyon mulatságosnak találtam.

Ahogy körbeértünk a tó körül ismét hangos gyerekhangok verték fel a tó csendjét. Sorban fedezték fel a tóban látható látnivalókat, a vízisiklót, ebihalakat, molnárkákat, még piócát is kiáltott valaki, mire mind odaözönlöttek, mert látni akarták a kis jószágot. Szerencsére a vízbe csak egyvalaki esett bele, mire hirtelen ijedt csend lett, majd kacagás. Mindezt a tanító nénik rezignált nyugalommal vették tudomásul. Minden tekintetben színessé varázsolták a tájat.

Miután a gyerekcsapat távozott itt volt az ideje egy kis falatozásnak és déli pihenőnek. Nem is kerestük tovább az erdészházat, leheveredtünk a fűre, és élveztük a nap simogató melegét. A kutya gyakorlatilag kinézte a szánkból a falatot, ezért kapott ő is belőle, mindezt úgy hálálta meg, hogy amikor leheveredtünk aludni, hatalmas fadarabokat hordott a hasunkra, biztatva minket, hogy inkább dobáljuk neki.
A tó - egyes netes források szerint - a több, mint ezer éve a vadászok védőszentjeként tisztelt Szent Hubertushoz kötődik (Talán a leégett vadászkastély miatt). Nem nagyon látom az összefüggést, de a sztori jó, úgyhogy ide másolom. " A likőrről ismert Hubertus 658-ban született hercegi családban. A mai Belgium területén (akkoriban neustrieni hercegség), megismerkedett Héristallal a kor egyik legféktelenebb vadászával, kitől e szenvedélyt átvette. Illetve itt megismerte élete szerelmét is, későbbi feleségét, aki a gyermekük születésekor gyermekágyi lázban elhunyt. A  herceg az eseményt féktelen vadászatokkal és tivornyázásokkal próbálta feledni. A hercegi sarj nagypénteken, egy vadászat alkalmával fénylő keresztet pillantott meg egy gyönyörű szarvas agancsai között. E jel hatására megtért, előbb remete, majd pap, végül pedig püspök lett, akit már a X. században a vadászok védőszentjévé választottak."

Megközelítés:
A Bakonybél-Pápa között futó úton, az Odvaskő pihenőtől 200 méterre található az Emil-rét (3.5 km Bakonybéltől). Innen indulva a K+ jelzést követve először a Molnár-kút árok hangulatos rétekkel ki-kinyíló kis völgyén halad az út, majd a jelzést követve egy csodaszép bükkös erdőben, szelíd emelkedők és lejtők leküzdése után érkezünk egy elágazáshoz (a Hubertlak előtt kb.200 méterrel), innen balra további 300 m megtétele után egy jelöletlen erdei úton érjük el a tavat.