Caorle, a színes város

Hosszú esős út után a buszunk leparkolt Caorle egy parkolójában. Bár az idő szomorú volt, mi mégis vidáman másztunk le, megmozgatni elgémberedett tagjainkat. Mire mindenki leszállt, kisütött a nap, és mi fülig érő szájjal vettük nyakunkba a 2000 éves települést, melyet a rómaiak idején halászok és juhászok alapították. Virágkorát az 5. században élte, ekkor Észak-Olaszország fontos kereskedelmi központjaként a környék legnagyobb városa lett. Ma színes házaival igazi szemet gyönyörködtető gyöngyszem, homokos, sekély tengerpartjával kedvelt fürdőhely. 

Méltán nevezik "kis Velencének": óvárosa pompázatos színű középkori házak és szűk sikátorok kavalkádja.

 Az indiai centrum mellett ott a városka legjobb fagyizója.

Erre a festményre az egyik szűk utcácskában botlottunk bele:

 A házak fölé magasodik a St. Stefano dómhoz tartozó 48 m magas harangtorony.

Innen már csak egy lépés az 1038-ban,  román-bizánci stílusban épült  dóm. A torony 10 évvel később isztriai kőtömbök felhasználásával készült el, és kissé balra dől. No nem annyira, mint a képen látszik, az inkább csak a fényképezőgép torzítása.  Ívelt ablakok és téglaborítás jellemzi a katedrálist és a mellette álló harangtornyot is. Hajdan boltív kötötte össze a katedrálissal, emellett kilátóként és világítótoronyként funkcionált.

Innen a tengerpart felé vettük az irányt, ahol a sétányt védő sziklasorba kőfaragók vésték alkotásaikat, és amelynek tetején kötelező a fotó!

A sétány végén áll a városka legrégibb temploma a Madonna dell'Angelo, mely az itt élő halászok számára a tenger szimbóluma. Az apácákkal számomra különös látványt nyújtott. 

A városba visszafelé újra összefutottunk velük, megkértek minket, hogy fotózzuk le őket. Úgy gondolom ennek maradéktalanul eleget is tettünk.

A sétány végén a templom mögött előbukkant a tengeröböl, a sekény vízben fürdőző gyerekhad, és a szemközti part csodás hoteljei. Rögtönzött idegenvezetőnk hiába is hívott a templomba, mi megrohamoztunk a partot. Volt aki térdig gázolt a vízbe, volt aki kagylót gyűjtött, de mindenképp szívtuk magukba a látványt, a szabadság érzését.

Halászváros lévén, ha erre járunk, ne hagyjuk ki a kikötőt:

A mi időnkbe most ennyi fért bele, úgy érezem ez a hely méltán Hemingway kedvenc olasz városkája. 

A fő téren azért még ettünk egy híres olasz fagyit, és gyönyörködtünk a - szieszta lévén kihalt - tér színes házaiban.