2013. december 21., szombat

Egy év a szigeten - 3. rész

Ebben az évben (2013) minden hónapban legalább egyszer ellátogattam a Beliczay-szigetre, amiről több bejegyzésben be is számoltam. Elkápráztatott a hely különlegessége, az ott nyíló virágok sokszínűsége, a nyárfák és a nyárfákra felkúszó liánok különleges hangulata. A tervem az volt, hogy minden évszakban, a legkülönbözőbb időjárási körülmények között készítsek néhány kiemelt, jellegzetes helyszínről fotót.
Harmadik helyszínként a sziget körülveveő frissen telepített fák mögötti erdősort jelöltem meg. Ezt a részt az árvíz idején fedeztem fel, nem mintha annyira el lett volna rejtve, egyszerűen csak addig teljesen elvarázsolt a sziget belseje, most viszont az megközelíthetetlen volt, még a gáton sem lehetett sétálni, így körbe kellett járnom a környéket. A Beliczay-szigetről tudni kell, hogy telepített erdő, intenzív erdőgazdálkodás folyik. Folyamatosan vágják ki a nagyra nőtt fákat, és helyére facsemetéket ültetnek. A sziget is egy ilyen fiatal telepített erdősáv veszi körül.

Az erdőbe betört a Duna. Mindent víz borított.

Napsugarak
Ahogy vonult el az ár a növények előbukkantak a víz alól. Azokat a részeket, amelyek víz alatt voltak, szürke iszapréteg vont be.
A víz után csak az iszap maradt. Vajon megújulnak?
Valószínű a talaj számára remek tápanyag utánpótlást jelent az itt maradó iszap. Jövőre is burjánzani fog a növényzet.
Végre minden kizöldült. A természet látszólag elfelejtette a megpróbáltatásokat. A valóságban ősszel az aljnövényzet elszáradása után még mindig látszik az egykori legmagasabb vízállás nyoma, a fák kérgét kb. 2 méter magasságban lemoshatatlan szürke réteg vonja be.
Szeles
Őszi ruhában
Ködös japánkert
A ködön átsejlő napfény megcsillan a nyárfacsemeték sárga levelein.

Késő őszi színpompa
Kopár
Ködös
Már nagyon vártam egy ilyen ködös képet. A szokásos távolságból nem is látszottak a hátsó erdő fái. Ezért közelebb mentem, más lett a perspektíva, de látszik az erdő.

Hóesésben

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése