2013. augusztus 6., kedd

Kreatív fotóállványok tetsztelése :)

40 fokban nem sok dolgot tehet az ember. Az egyik, hogy nyakig tóban ül valahol. A másik, hogy hűs erdőben, patak mentén kóricál. Mivel a tóban ücsörgést már untam, plusz a kutyának is jár egy kis nyár, elhatároztam, hogy hosszú záridős sétát teszek a Rózsika-forrás vízesései mentén. Ehhez ügye feltétlen szükséges egy fotoapparát, állvány, és jó fények. Ez utóbbi leginkább reggel (esetleg késő délután) jellemző, ezért ébredés után rögvest magamhoz vettem a gépemet és a kutyát, beültem a kocsiba, és irány a jelzett hely. Az állvány mindig a kocsiban vár, minden lehetőségre felkészülve.
Kivéve ebben az esetben, mivel a kocsit kölcsönadtam a lányomnak a múlt héten. Mindezzel akkor szembesültem, amikor a célnál az állvány hűlt helyét markolásztam. Elmormoltam néhány kedves szót irányomban, de mit volt mit tenni, mint a rendelkezésre álló eszközöket használni. Úgy tűnik ez egy ilyen hely, télen, amikor itt jártam, az aksi volt csaknem lemerülve, be kellett osztani az energiát.
Nos az erdőben kellemesen hűvös volt, szinte fáztam, ami az elmúlt hónapban még nem fordult elő. Hamarosan elértem a vízesés tetejét. Észrevettem, hogy a hely tele van telepített fotóállványokkal! Az egyik szikla tetején kezemmel egyensúlyozva, a sziklacsúccsal alátámasztva a gépet választottam hosszú záridőt, de ez 1/30-nál többet ne bírt el. Mindenképp fejleszteni kellett a  technikát, legalább 2 pontos alátámasztást igényelt a dolog. Meg is találtam a Szikla 1.0-ás változatot, onnan készült az alábbi kép. A technika hátránya, hogy a kompozíció kialakításának lehetősségére meglehetősen szűk keret maradt.
Színkavalkád
Terveim között szerepelt egy felülről fotózott vízesés, a télen készült kép párjaként. Szerencsére egy hárompontos megtámasztású Szikla 2.0-ra tudtam cserélni a meglévő állványt, így készültek az alábbi képek.
ISO 100, 2.0 s, f/22

Édesapám szerint ilyen vízesés nincs is a valóságban, mint amilyeneket én fotózom, az ő kedvéért készítettem egyet rövidebb záridővel, ehhez azonban magas ISO értéket kellett beállítanom, mivel a lombok egész sötétre árnyékolták a helyet.
ISO 1600, záridő: 1/400, sajnos ehhez a beállításhoz a mélységélességet is nagyon kicsire kellett vennem. f/4.0
Irány a vízesés alja. Kiderült, hogy itt egy egész sziklatömb várt, több magasságban Nikon kompatibilis kialakításokkal. Sőt volt olyan rész is, ahol a lábamat sem kellett a nyakamba csavarnom ahhoz, hogy fotót készítsek. A Szikla 4.0-ás változat a szuperkomfortos kivitele volt mindezeknek, mohával bélelve, kímélve ezzel a gép burkolatát.
A kép párja: Télen.

Fényhozó
Következő állomás a régi fürdő volt. Itt a Szikla típusok helyett a Fatsukó 1.0-át teszteltem. Összehasonlításképp meg kell jegyeznem, hogy ezek tizedannyira sem biztosítanak stabil állást. Túlságosan puhák, valamint a talajba való rögzítésük miatt sem ajánlott a használatuk. Kicsit jobban szétnézve találtam egy viszonylag széles talpakon álló, formatervezett mélyedéssel ellátott rönköt. A tesztek után működőképesnek ítéltem, ráadásul rendelkezett egy kellemes kinövéssel, mely alapján úgy döntöttem, ez egy hordozható 3.0-ás típus. Sajnos egy váratlan pillanatban megvált tőle a fogója, ezélt kénytelen voltam visszafokozni, és a parton hagyni. 

Ezen állványok további nagy hátránya, hogy magasságuk egyáltalán nem állítható. Márpedig mindenképp szerettem volna egy ilyen képet, ezért megint csökkentenem kellett a mélységélességet és a záridőt.
A kép párja: Télen.

A vízesés fölött épp kialakításra került több Szikla 3.0-ás változat, s mivel ez már a korábbi helyen is bevált, mindenképp érdemesnek tartottam a tesztelésre:
Feszített (víz)tükör

Pókhálós
A fák fölött hét ágra sütött a nap. De mindezt csak akkor lehetett észrevenni, amikor elértem a sziklást. Mennyit mászkáltunk itt gyerekkoromban! Sőt gyerekeimnek is véget nem érő kihívások hegye volt ez a kőzuhataggal teli kiemelkedés. Visszafelé láttam, hogy a mostani gyerekek sem vetik meg ezt a szórakozást.
Hamarosan letértem az útról, mindig izgalmasabb, bár lényegesen nehezebb a patak mentén haladni! A partot benőtte az aljnövényzet, de a sziklafalnál kanyarodó folyó izgalmasnak tűnt. Miután az egyik cipőmmel véletlenül beleléptem a vízbe, már igazán semmi sem tarthatott vissza! innentől kezdve egyenes a patakmederben lépegettem teljesen új szemszögből nézve a tájat. A sportcipőm tele ment vízzel, a zoknim nedvesen cuppogott, én meg hallatlanul élveztem a helyzetet. Milyen szerencse, hogy annak idején megengedtem ezt a gyerekeknek is, kár lett volna kihagyni nekik ezt az élményt.
Emiatt a páfrány miatt léptem a vízbe.


Súlypont
Zöld folyó

Foltos - Hídkorlát 1.0-ról fotózva. Sajnos innen a legnehezebb megvalósítani a megfelelő szöget és a legalább kétpontos alátámasztást. Az objektív zárófedele segített.
Íme Rózsika kisasszony, a levelek játékos árnyékában őrzi a forrást, ami az én időmben még iható volt. Sajnos azóta annyi szennyeződés került a talajba, ami miatt elvesztette ezt a tulajdonságát. A lepkék erről mit sem tudva boldogan kortyolnak belőle.

Nagy fátyladat borítsd rám...
A patak közepéről fotózva. Itt már a vízben térdeltem. Szerintem megérte :)
Nos összegzésül azt mondhatom, természetesen saját összkomfortos állványunknál semmi sem szuperálhatna jobban, de amennyiben valaki krónikus agylágyulásban szenved, mint jómagam, akkor nyugodtan fogja a korára, bocsásson meg magának, majd használja a természetben található számtalan lehetőséget, a fentiek alapján elsősorban a Szikla 3.0-s prototípus használatát javasolnám. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése