Bodrogzug kis ágain

A Bodrogzug kis ágai már tavaly is elkápráztattak, igaz akkor csak egy kis ízelítőt kaptam belőle,  így idén szervezett túra keretében látogattunk vissza. Ezt utólag kicsit bántam, 30 ember ücsörgött 5 kenuban. Szerencsére valahogy középen leszakadtunk a társaságtól, így mégiscsak magunkban evezgettünk a Bodrog-zugi főcsatorna csendes vizén. A szervezett túrának köszönhetően legalább szereztünk némi helyismeretet is, így jövőre már bátrabban vágnék bele egy önálló felfedezőútba.  

A Bodrogzug fokozottan védett természetvédelmi terület, látogatása csak engedéllyel lehetséges, amit azonban a  www.bodrogzug.hu oldalán pár ezer forintért online is meg lehet vásárolni. 

A több, mint 4000 hektárnyi  védett területet lefűződő holtágak, csatornák szelik át, a vizek közti rétek magas füvei hajlongtak az erős szélben. A réteket sok helyen morotvatavak és mocsaras területek váltják fel, melyeket az általunk bejárt csatornáról persze nem lehet látni.  Egykoron  a  rétekre kihajtották az állatokat legelni. Manapság egyre jobban eltűnnek a legelők, teret hódít az erdő. 

Talán a legkülönlegesebb ezen a részen, hogy ez az egyetlen terület Magyarországon, amit még mindig minden évben ellep a víz a tavaszi áradások során. Legközelebb április végén kell lejönnöm ide!

Tokaj széléről a Bodrogon felfelé indult a túra, majd két kilométer múlva jobbra, a Zsaró-éren kanyarodtunk be. Hamarosan egy zsiliprendszeren kellett átkelni. Ezután már igazi csodavilág fogadott. 

A fákon, gémek, kócsagok, bakcsók csücsültek, közeledtünkre sem mindig reppentek tova, megszokták a kenusokat.  A folyó szélét vízitök és kolon mezők szegélyezték. a parton beerdősült terület rejtette a szúnyogokat és a madarakat. 

Partra szállási lehetőség nem akadt túl sok, így pár óra múlva már erősen izegtünk-mozogtunk, fájlaltuk az alsó felünk minden részletét, beleértve a kinyújtózásra vágyó lábainkat, tekergőzni akaró derekunkat és sajgó fenekünket is.  

A látvány azonban mindenért kárpótolt. Virágzó tündérrózsa, mocsári nefelejcs, kéklő égbolt, zöldellő fák mindenfelé. 

tavi káka virága

Az előttünk levő műtárgynál átemeltük a kenut egy rövid szakaszon. A vízben piócák lesték, mikor tapadhatnak a bokánkra, de kicseleztük őket.

Mocsári nefelejcs szegélyezte a nádast.

Az átemelés után, úton a kilátóhoz. (Zalkodhoz közel) 

Kikötöttünk. A hajók nevei egy-egy bodrogzugi növény nevét viselik. 

A tavaszi áradások miatt a terület jó része még mindig járhatatlan. Másnapra kerékpártúrát terveztünk, mely átvezetett volna Zalkod és Olaszliszka között, de túravezetőnk azt mondta, nem járható arrafelé az út. Kerékpárral legalábbis biztos nem, így újraterveztük az

Panoráma a kilátóból. 

A lemaradókat bevontatták. 

Gólyatalálkozó - tán épp azt tárgyalják meg, hogy cserkésszék be a békákat...

Az estét Tokajban töltöttük, sétával és lángosozással, az éjszakát pedig egy szöcskékkel teli szúnyogmentes réten. 

Az előtérben a lósóska, vagy havasi lórom, esetleg órom, bábilló vagy bábikó. 

Ásványráró kiszáradt fái

Nyári látogatásunk óta nem hagyott nyugodni az Ásványráró körüli Duna ágban látott kiszáradt fák látványa. 

Azt képzeltem, különleges képeket fogok tudni készíteni róluk. Ezért újra visszalátogattunk a már ismerős kempingbe, kenut béreltünk és célirányosan arrafelé vettük az irányt, ahol a legtöbb ilyen fát láttuk. 

A hely valóban nagyon kalandos volt, ez az ág telis-tele volt vízben álló fákal. Némelyik még vígan zöldellt, de több hatalmas, égbe meredő kiszáradt fűzzel, jegenyével is találkoztunk. A víz is tele volt letört faágakkal, némelyik észrevétlenül megbújt a mélyben, csak az evező ütközött bele, némelyik fölött épp át tudtunk siklani. Másokat kerülgetni kellett, hol jobbról, hol balról, próbára téve minden ügyességünket. 

Aztán egy ponton már akkora egymásra dobált ág halmaz volt előttünk,hogy sehogy sem bírtunk tovább evezni. Jobb híján visszaküzdöttük magunk a kiindulási pontunkra, de végül nem sikerült igazán jó fotót készíteni a helyről. 

Elindultunk egy másik ágon a Halrekesztői zárás felé. Erre már jártunk a múlt alkalommal is, így nem volt ismeretlen a járás. Mozdulatlan víztükör tükrözte vissza a parti fákat, csend és nyugalom honolt, csak az evezőink neszeztek a vízen. 

Halrekesztőnél azonban meglepően sokan voltak, mi is megpihentünk és fürödtünk még egy kicsit a késő délutáni nap fényében. 

Halrekesztői-zárás felhő nélkül

Elhatároztuk, hogy itt fogjuk tölteni az éjszakát, úgy gondoltuk, addigra már úgyis mindenki haza megy. 

Így visszaeveztünk a kikötőig, és elindultunk megkeresni a kiszemelt szálláshelyet a szárazföld felől.

Szép, rendben tartott, jó állapotú, könnyű, széles, tiszta kenukkal utazhattunk. A legmeglepőbb, hogy minden használat után a bérlők mossák ki a kenukat, anélkül, hogy erre valaki külön megkérné őket, vagy árgus tekintettel figyelné, netán korbáccsal felügyelné, hogy megteszik-e. A kenuháznál egyáltalán nincs állandó felügyelet, csak távolabb, a kempingnél. Itt bizalmi alapon működnek a dolgok. 

A Halrekesztői-záráshoz már egész sötétedéskor érkeztünk, azt reméltük, ekkor már egy lélek sem lesz errefelé. Tévedtünk. Két autó is parkolt a híd lábánál, pont ott, ahol éjszakázni szerettünk volna. Azért nekiálltunk vacsit főzni, a vizet bámulva elfogyasztottuk, majd sátrat állítottunk és nyugovóra tértünk. Volna. Ha nem lett volna akkora  a forgalom, mint a Nagykörúton. El nem tudtuk képzelni, hogy merre megy itt ennyi ember éjszaka, de végül 11 óra körül elcsendesedett a környék, és egész hajnali 4-ig senki nem berregtette erre a motorját. Akkor azonban 3 motoros is eldöngetett mellettünk, majd hamarosan további autózúgás nyomult be a félálmomba. Így aztán nem volt nehéz korán ébredni, de addig-addig taktikáztam el az időt, míg a vöröslő napfelkeltének épp csak a végét kaptam el, pontosan 10 méternyi út megtételtele szükséges idő után tűnt el a vörös ragyogás a folyóról. 

Halrekesztői-zárás  reggeli felhőkkel

Azért szép volt így is. Végül a nap feltűnt a fák mögött, megvilágította a partot és a felhőket és a fenti látványt produkálta. 

Reggeli után még elbaktattunk megnézni, hova is ment éjjel az a rengeteg autó, egész a Farkaslyuki-zárásig gyalogoltunk. 

Ha egy zárást láttál, gyakorlatilag az összeset láttad, nagy különbség nincs a zárások között. Íme a Farkaslyuki-zárás.

Jellemzően telepített nyárfaerdő borítja az "ezer sziget országát".

A Kelet-Indiából származó bíbor nebáncsvirág hatalmas telepei borítják az erdő alját (hazánkban özönnövénynek minősül)

Íme egy őshonos réti füzény