2015. április 3., péntek

Normandiai hangulatok

Lányom Normandiában járt cserediák program keretében. Az ő ott készült képeiből válogattam ki néhányat, amelyek hozták nekem az ő elbeszélése alapján az ott átélt hangulatot. 
Ebben a házban él a fogadó család. Nagyon kedvesek, vendégszeretők voltak. Jól bántak a lányommal, és ezt köszönöm nekik. Esténként összegyűlt a család a 4-5 fogásos vacsoránál és kb. két órán keresztül ettek és beszélgettek. Igen jó hangulatúak az ilyen vacsorák. Valószínű nincs ez minden nap így, hiszen a gyerekek hét közben kollégiumban laknak, csak hétvégére érkeznek haza. A házigazdáinknak van polgári állása is, de állattartásból élnek, 300 tehenük van.
Az iskola és kollégium. Az itteni középiskolásuk itt töltik életük legnagyobb részét. A tanítás 8-tól fél 6-ig tart. Utána a cserediákunk bevallása szerint fél 10-ig tanul. Az iskolában külön szórakozási lehetőség, közösségi terem nincs. Az itteniek élete tehát csak a tanulás? Ebben a szakközépiskolában egyébként az oktatási forma hasonlatos a mienkéhez (részletesen kikérdeztem a gyermeket), alapvetően frontális oktatás, bár a csoportok létszáma 16-20 fő. Az itt képzett diákok állatorvosok lesznek, ehhez Franciaországban nem feltétlenül kell diploma. Arra a kérdésre, hogy lesz-e munkája a suli után, azt válaszolta: "Annyi tehén van Normandiában, hogy egy állatorvos sosem maradhat munka nélkül!" Hm. Nem kommentálom, de lehetne követendő példa...
A család a környékből ezeket a helyeket mutatta meg a lányomnak .
Ha már Normandia, akkor a két kötelező hely Mont Saint Michel és a II. világháborús partraszállás emlékhelyének meglátogatása.

A bencés templom építését 1020-ban kezdték és a majdnem 100 évig tartó munkálatok végén egy román stílusú, félköríves ablakokkal díszített és vaskos falakkal alátámasztott kolostor született.
Mont Saint Michel kolostora egy szigetre épült, mely száraz lábbal csak apálykor közelíthető meg, dagálykor körbeveszi a tenger.
A normandiai partraszállás helyszínén lányomat főleg a számtalan hatalmas bombakráter fogta meg. Mélyen átérezte a hely szellemét.


A táj mai békéje:

 Egy kisvárosi hangulat:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése