Túra a Grossglockner lábánál: Lucknerhaustól a Stüdlhütté-ig

Visszatekintve a völgyre Lucknerhaus felé. 

Tavalyi sikertelen csúcstámadás után tesómékban idén is elhatalmasodott a vágy, hogy meghódítsák a Grossglocknert, Ausztria legmagasabb pontját. Őszintén szólva nem értem azt a hihetetlen vágyat, ami az embereket arra serkenti, hogy ilyen lehetetlen helyeken másszanak, az életüket kockáztatva, biztosítás nélkül, 3000 méter felett, de hát különbözőek vagyunk. Van, aki azt szereti, ha ijesztgeti magát, van, aki a békésebb dolgokra szavaz. Én például sokkal jobban szeretem az adrenalinlöketek nélküli bóklászást a természetben, a változatos tájak bejárását, elmélyülést az apróságok  fotózásában. 

  

Fent: turbánliliom

Lent balra: pettyes ujjaskosbor, jobbra szúnyoglábú bibircsvirág. 

 

Szerencsére szépen meg tudtunk osztozni ezeken a lehetőségeken: a tesóm és a fia másztak, mi pedig a környéken sétálgattunk addig, találgattuk, merre járhatnak épp, és izgultunk, ha sokáig nem jelentkeztek. Szerencsére meglett mindenki, így aztán a mászás előtt és után is remekül eltöltöttük együtt az időt.

Haslacher Schleierwasserfall - fátyolvízesés

Közvetlen az út melett található ez a látványos zuhatag. Tavaly is megálltunk megcsodálni. Idén elfelejtettem, hogy ott van, így újra a meglepetés erejével hatott.

A tavalyi útvonalhoz képest annyi változott, hogy most kora délelőtt indultunk a Lucknerhaus parkolójából, és nem a Salmhütte, hanem a Stüdlhütte felé vettük az irányt a Ködnitztal-on keresztül. Alig 5 km - igaz, ennyi úton 1000 métert emelkedik az ösvény. Meredek, mit szépítsem. A nehéz zsákokkal a hátunkon pedig még meredekebbnek tűnt.

Tanakodás a Lucknerhaus parkolóból kivezető úton. Előttünk a Grossglockner.

Szép, napsütéses időben indultunk, és reméltem, hogy egész úton így marad. A tavalyi nagy viharban való túrázás emléke meglehetősen stresszelt.

Szerencsénk volt: többnyire sütött a nap. 

Számtalan kis hegyi patak zúdult le a sziklákon. Máig nem értem, honnan jön ennyi víz? 

Ám ahogy felértünk a házhoz, és elégedetten letelepedtünk a hütte teraszán, máris csepegni kezdett az eső. Majd úgy istenesen rákezdett, és aznap már nem is állt el. A Glockner tetején állítólag 20 cm hó esett. Szép kilátások a csúcstámadóknak! 

Én persze nem zavartattam magam, amikor csendesedett kicsit az eső, fotóztam kicsit a ház körül a tájat. 

Legnagyobb meglepetésemre ez a hütte sokkal komfortosabb volt, mint az eddig megismert tömegszállások. Bár itt 120 embert tudtak elszállásolni a matraclágerekben, de mindenki zsákjának jutott külön hely, külön akasztó, volt zárható kis szekrény, wifi, térerő és még meleg víz is.

Kilátás az ablakból

A szállás viszonylag olcsó, a kaja azonban méregdrága, ám legalább sokkal finomabb, mint az eddig megismert helyeken.

Az első éjszaka rajtunk kívül csak két nő volt még a szobában, másnapra viszont még nyolc termetes férfi költözött az ágyaink fölötti emeletre. Ennyi ember, akárhogy is igyekszik tekintettel lenni a többiekre, sokat izeg-mozog, nehéz az elalvás, és reggel mindenki kénytelen egyszerre kelni. De ennyi kellemetlenséget igazán el lehet viselni a csodás tájért cserébe.

Stüdlhütte 2800 méteren.