Szárazon és vízen a Szigetközben - 1. rész: Vízitúra a Heléna-tavakhoz

A Szigetközbe jó pár évvel ezelőtt, még lányom osztálytársaival terveztünk biciklitúrát, de valami miatt akkor az nem valósult meg. Most eszembe jutott, és felkerekedtünk legnagyobb lányommal, hogy felfedezzük ezt a vidéket, melyről csak annyit tudtunk, hogy ott kanyarog a Duna. Ennyi felkészültséggel és információval bátran vágtunk az útnak, annyi előzetes elképzelésünk volt, hogy Mosonmagyaróvárnál lehajtunk az autópályáról és "Majd onnan meglátjuk!". Végül meg sem álltunk Dunakilitiig. Szép, rendezett falvak között haladtunk, tátottuk szánkat és szemünket a csodálkozástól. Tisza menti falvak után igazán üdítő látvány volt. 

Nem volt nálam állvány, de amúgy is elsodorta volna a víz. Így egy parthoz kötött ringó csónakra támaszkodva próbáltam hosszú záridős felvételt készíteni. Persze  szűrő sem volt nálam, de azért egész értékelhető lett. Ne zavarjon meg senkit a víz simasága, veszettül áramlott a folyó, alig tudtam talpon maradni!
A jobb oldali kis ágon még egyszer fel kell evezni!
A folyón át lehetett volna kelni, mi az erős sodrás miatt ezt kihagytuk, annak ellenére, hogy az út a másik oldalon folytatódott. 

Hamarosan a Duna melletti egyik réten letáboroztunk, elővettük a bicikliket és elindultunk felfedezni a vidéket. Kanyargó Duna-ágak, sebes sodrású folyamok, tavakká szélesedő medrek mellett gyönyörű nyár és fűzerdőben tekertünk és nem győztünk betelni az élményekkel. 

Ezt nekünk vízről is látnunk kell! A LocusMap-on gyorsan megnéztem, hol lehetne kenut kölcsönözni, és negyed óra múlva már a  Vadvíz-kempingnél voltunk, ahol rövid, de korrekt tájékoztatást kaptunk a lehetőségeinkről. 

A Heléna-tavakat néztem ki első úti célul,  az útvonal nehézségeit pedig részletesen átbeszéltem egy éppen megérkező helyi  túravezetővel. Az erős áramlatok miatt aggódtam kicsit, mondta, hogy munkás lesz felfelé, kb. másfél óra, cserébe visszafelé 20 perc alatt leérünk. Arra figyeljünk csak, hogy a folyó szélén haladjunk, kezdetben a bal oldalon, aztán, ha meglátjuk a vízbe dőlt nagy fatörzset, akkor MÖGÖTTE térjünk át a jobb oldalra sodrás után és a jobb oldali ágban folytassuk az utat. 

Becuccoltunk a kenuba és elindultunk. Az első csapások után éreztem, hogy nem fogok tudni fényképezni, mert tényleg elvisz a víz, így aztán csak a szememet gyönyörködtettem a csodás tájon és nagyon élveztük az evezést - az útmutatásnak megfelelően - a bal oldalon. 

Az ominózus fatörzs egy sirállyal. Csak visszafele volt idő fotózni.

Titokzatos okból kifolyólag azonban amikor megláttam a kidőlt fát, még ELŐTTE átirányítottam a kenut a másik oldalra, minek következtében erős sodrásba kerültünk, nehéz volt a kenut irányban tartani, teljes erőből eveztünk, és igyekeztünk lekanyarodni a jobb oldali ágba. 

Hm. 

Végül sikerült, kicsit kikötöttünk, s azon tanakodtunk, vajon hogy kellett volna ezt jobban csinálni. Lányom szerint csak simán követni kellett volna  a tapasztalt túravezető utasításait. Jó hogy van az embernek egy lánya, így mindig pontosan tudom, hol rontottam el!

Part menti vadregény

Na jó, belátom, önállósítottam magam, de több instrukciókat nem kaptunk, és mint utóbb kiderült, volt még néhány ravasz bal és jobb sodrású leágazás, vagy csak sima kanyar a folyón. Próbáltam az áramlaton keresztben átmenni, megkerülni, szélén elosonni, hol jobbról, hol balról, de a legtöbbször az lett a következmény, hogy a víz  bevitt a nádasba. Úgy tudtunk csak tovább jutni, ha a sodrás irányába állítottam a kenut és teljes erővel eveztünk. Aki tud ennél hatékonyabb megoldást, ne tartsa magában, ossza meg velem a titkot! 

Végül elértük a Heléna-tavak felé vezető elágazást. Gyönyörű, nádassal és füzesekkel körülvett kis tórendszer, mozdulatlan víztükör és csend fogadott. 

Mintha csak az erdő egy metszetét látnánk. Csaknem mozdulatlan víztükör és csend.

Csendesen lapátoltuk a vizet a tavakat összekötő csatornákban, emitt egy szárcsa, amott egy réce rejtőzött előlünk a nád közé. Fejünk fölött daru rikkantott nagyot, a partról kövér békák ugrottak szanaszét, valószínű megették az összes szúnyogot, mert mi egész ottlétünk alatt egyel sem találkoztunk. A tó közepén hattyúcsalád ringatózott. 

Az utolsó tó a Medúza-tó volt, ültünk a  tó közepén és bámultuk a természetet. Majd lenézve a sötét vízre számtalan hófehér-átlátszó, nagyobb pénzérme méretű, lebegő medúzát vettünk észre. Felejthetetlen élmény volt!

A nap már alacsonyan járt az égen, amikor visszafelé indultunk. 

Készenlétbe helyeztem a fényképezőmet, ha minden igaz, szépen levisz a víz magától, lesz idő kattintgatni. 

Szigetközi csodasárkánya éppen kilép  sötét erdőből a fényre.

Nem is hagytam ki a lehetőségeket, így megtapasztalhattam, hogy nem szerencsés, ha a kormányos egyben a fotós is, de kisebb kanyarokkal mégis visszaértünk a kikötőbe, ahol rajcsúrozó gyerekcsapat ugrált a vízbe egy nagy kiszáradt fáról. 

Úgy terveztük, másnap egész napos túrára megyünk, úgyhogy lefoglaltuk a kenut másnapra is. Visszafelé  betértünk az egyetlen étkezési lehetőséget biztosító szép, ámde indokolatlanul drága Sári csárdába, ahol kiéhezetten vetettük rá magunkat a wifire, no meg az ételre is. Jóllakottan és sötétben tekertünk vissza a rétre, ahol sötétben kellett sátrat állítanunk. Szerencsére már nagy rutinunk volt sátor állításban, így hamar nyugovóra tértünk.