2017. október 14., szombat

Barátságos mammográfia


45 éves kor felett egyre több rendszeres orvosi szűrésen kell részt venni, és ennek része a mammográfiai szűrés is. 3 éve voltam utoljára. Alig találtam meg a Szent János Kórház egyik ütött-kopott épület hátsó bejáratát. Amikor megtaláltam, akkor is csaknem visszafordultam, mert az ajtó annyira akadt, hogy azt hittem, zárva vannak. Végül egy erőteljes vállrásegítéssel sikerült bejutnom. Sötét volt és hideg. Mikor bejutottam, azt hittem nincs is itt senki, már majdnem indultam volna hazafelé, amikor megjelent az asszisztensnő.  
A vizsgáló közepén ott tornyosult a hatalmas fém vizsgáló szerkezet, teljesen eltűntem lapjai között, a készülék hátoldalán az asszisztensnő láthatatlanul instruált: kicsit előbbre, kicsit balra, közelebb, jobban dőljek neki, most jó. A jéghideg fém lapok nekem nyomódtak, a melleim  ott lapultak közöttük. Ekkor megindult a felső lap, én pedig rémülten reméltem, hogy megáll, amikor kell... Az ijedtségemet persze nem látta senki, felöltözhettem.  Majd értesítenek  -  mondták, és hazamentem. 
Nem éreztem, hogy bármikor is szeretném megismételni ezt a műveletet, így amikor tavasszal kaptam az értesítést, hogy újra itt az ideje a szűrővizsgálatnak, nem voltam túl lelkes. Addig halogattam, míg végül októberre kaptam időpontot. 

Vegyes érzelmekkel érkeztem a kórházba

 Ugyanaz az ütött-kopott épület, beragadó ajtó, még a tájékoztató papír az ajtón is  ugyanaz.
kép forrása: https://www.swissclinic.hu/wp-content/uploads/2017/03/Mammografia_kep_kicsi_slider-1.jpg
Az asszisztensnő mosolyog rám. Hm. A számítógép nem tudja felvenni az adataimat, mert valami miatt nem működik. Mikor végre sikerül életet lehelni belé, akkor is lassú. Végül bejutok a vizsgálóba. A hatalmas lapítógép helyett fehér, emberi léptékű új gép áll a szoba közepén, barátságos átlátszó plexi lapokkal felszerelve. Az asszisztens végig mellettem áll, segít felvenni a megfelelő pozíciót a két plexi között. Lábával finoman irányítja egyre közelebb egymáshoz a két plexi lapot. Látja rajtam az aggodalmat, kedvesen beszél hozzám. Érzem, hogy figyel rám. Nem tűnik el a gép mögött, folyamatos kontaktban vagyunk. Én is látom, mi történik a melleimmel, lassan megszűnik a félelmem, ez a gép tuti nem lapítja össze semmimet. 
Elkészülnek a felvételek, melyek azonnal az orvos elé kerülnek, aki beinvitál magához. Leültet, elbeszélget a rákról, a szűrővizsgálatról, kikérdez a lehetséges kockázati tényezőimről, tájékoztat. A végén az eredményt is megtudom, minden rendben van. 
kép forrása: https://cdn-images-1.medium.com/max/1400/1*sKPCKhC1w2b9PgBeNWzaOg.jpeg

Le vagyok nyűgözve! Habár az egész vizsgálat nem tartott tovább negyed óránál, életemben talán először éreztem azt a magyar egészségügyi rendszerben, hogy emberszámba vettek, és nem futószalagon, áruként kezeltek. 

Köszönöm!

1 megjegyzés:

  1. Hát igen... az egy dolog, hogy mennyi pénz van az egészségügyben (elkeserítően kevés), de az emberi hozzáállás nem pénz kérdése. Miként a munkaszervezés sem az (nem egyszer tapasztaltam, hogy milyen fejetlenül, szervezetlenül végzik a munkát egyes helyeken). De az is igaz, hogy rossz körülmények között, túlhajszoltan nem túl lelkesítő dolgozni. Már csak ezért is hálás a "beteg" (mert mindenki "beteg", aki egy ilyen helyen megfordul, akkor is ha semmi baja sincsen), ha emberszámba veszik.

    VálaszTörlés