2017. július 1., szombat

Villámlátogatás Tihanyban, az Apáti-hegyen

A vizsgaidőszak végeztével végre két nagyobbik gyerekem is rámért, és egy pihentető sétán szívesem velem tartott Tihanyba. Mivel virágzik a levendula, ezért úgy terveztük, megkeressük a félszigeten az öreg levendulást, hogy az ezernyi lila virágban gyönyörködhessünk. A déli forróságot a szabadstrandon töltöttük, így csak délután értünk a Belső-tóhoz. Elsétáltunk a focipálya ürgéi előtt, lányom épp Petőfi: Arany Lacinak c. versét kántálta, amikor ránk szakadt az ég, és érezhettük, milyen az, amikor egy vödör vizet zúdítanak váratlanul a nyakadba.
Egy darabig mi is csak tűrtük, hanem aztán csak megindultunk az autó felé. Mire visszaértünk az eső elállt, nekünk pedig még az ingünk is átázott. Szerencsére minket nem csípett nyakon senki, hanem beültünk az autóba kicsit szárítkozni. Fiamnak semmi kedve nem volt vizesen folytatni az utat, lányom szerint azonban nem vagyunk cukorból. Így köztes megoldásként beindítottam a motort és elindultam Sajkod felé. Mire átértünk, (15 perc) már hét ágra sütött a nap, így simán nekiindultunk a kilátó felé.
Az Apáti templomnál  még vizes inggel csodálkoztunk, 
a kilátóba azonban már száraz ruhában másztunk fel.
Aki már járt itt, bizonyára megtapasztalta a táj különös, mediterrán hangulatát.
Hangos kabócazizegés szolgáltatta a zenét a levendulásig, ahol azonban egyetlen virágzó tövet sem találtunk, mostanra már mind leszedték. Kár. 
A kilátóból a táj: 
A Balaton délre.
A Balaton és a Külső-tó  kelet felé
A Balaton a félsziget nyugati oldalán
A Külső-tó



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése