Széles-kő bányató

A Széles-kő bányató, álnéven Apci tengerszem, Budapesttől alig 1 órás autóútra található, régi andezitbánya helyén keletkezett, 3-4 méteres sziklafalakkal körülvett gyönyörűség. 

Lányommal most törtétenetesen a karácsonyi készülődés helyett választottuk úti célul, és reméltük, hogy fehérbe burkolózva is olyan szép ez a hely, mint ahogy a nyári fotókon láttuk. 

Hűen követtük az internetes oldal útmutatásait: Apcon Jobbágyi felé kanyarodunk, majd a kőkeresztnél jobbra letérünk a földútra. Innen 5 perc autóút után érjük el a parkolót, ahonnan ... Eddig jutottunk a tájékoztató olvasásában, megleltük a földutat, igaz a kőkereszt jól el volt dugva a fák közé, szabályos satuféket nyomtam, amikor a visszapillantóból megláttam.  (Közvetlen mellette hatalmas ház állt, körülötte rengeteg parkoló autó. Szóval tájékozódási pontnak talán alkalmasabb lett volna.)

Már pár perce zötykölődtünk a földúton, amikor úgy döntöttünk, leparkolunk és inkább gyalog megyünk tovább a hófehér erdőben. Először a földúton sétáltunk, majd hirtelen indíttatásból letértünk jobbra egy kis erdei ösvényen, arra mutatott ugyanis a piros kör jelzés.

Úgy sejtettük néhány méter után elérjük a tavat. Útelágazás nem volt, a jelzés azonban időközben piros keresztté változott, majd újra piros körré és ezt rendszeres időközönként még 2-szer megismételte. Ezen kicsit csodálkoztunk, majd egy idő után gyanússá vált, hogy talán nem jó irányba haladunk. A telefont a kocsiban hagytuk, azon lett volna némi GPS-es segítség, térkép, útleírás (amit ugye nem olvastunk végig). Nem baj, amott egy tájékoztató tábla. 

Hm. No ez nem túl informatív, kénytelenek leszünk az érzéseinkre hagyatkozni. Elindultunk az orrunk után, a táj egyre varázslatosabbá vált, szánóföldek mellett haladtunk el, bámultunk jobbra, bámultunk balra, és reménykedve azt képzeltük, hogy a következő kanyar után már ott lesz a tó.

De nem. Kibukkanva a fák közül egy kaszálót találtunk, fehér rácsokkal körülvéve.

A következő kanyar után a friss tojás-kukorica kombó megadta a végső lökést: vissza kell fordulnunk! 

Terveim szerint egy rövidebb úton, az erdőt megkerülve visszatérünk az autóhoz és magunkhoz vesszük a rendelkezésünkre álló IKT-s eszközöket. Teljes határozottsággal indultunk el a szántóföldek közötti földúton - keréknyomokat kerülgetve, 3 vadászlest érintve - az autó felé. 

Fél óra múlva már éreztük, indokolatlanul magasra kerültünk, talán ez az út nem is oda visz, ahova szeretnénk. Így -  most már szigorúan a nyomainkon visszafelé haladva - elindultunk megkeresni az autót. Szerencsére ezen a logikus módon egész hamar megtaláltuk, végre megnézhettük a térképet, és megállapítottuk, hogy a fentebb említett ösvénynél nem jobbra, hanem balra kellett volna letérnünk a földútról. Ezt követve valóban 5 perc alatt elértük a tengerszemet. 

Csodálatosan csipkés fák tették könnyebbé a befagyott fehér tavat körülvevő hatalmas sziklák súlyát.

A kutya rögtön jégre futott, mi rémülten kiabáltunk utána, már láttuk magunk előtt, amint beszakad a jeges vízbe. Szerencsére nem történt ilyen, mi is rámerészkedtünk a part mentén a befagyott jégre, és óvatosan sétálgattunk a szélén. 

Majd a tó körül lévő hegyek gerincén kerestünk olyan kilátópontot, ahonnan rálátni a tájra.

Különleges tanulsága ennek a túrának, hogy egy öt perces séta is tarthat 3 órán keresztül, ha ragaszkodsz a célhoz, de nem tudod az irányt!
Így viszont olyan helyekre is eljuthattunk, amit különben nem látunk, és ezeket igazán kár lett volna kihagyni.

Hazafelé az autóval elhaladtunk szőlősorok mellett, és nem tudtam elmenni mellettük "kép nélkül".