2015. január 1., csütörtök

Újévi manók

 
Az erdőben tekeregve egyszerre elém ugrott egy kis manó. Vidáman pattogott, ugrándozott, bukfencet vetett, majd meghajolt előttem, és bemutatkozott:
Füligszív vagyok, a bánat és a vidámság manója.  Szeretem azt, hogy van szívem.
Mindenféle érzéseket megérzek vele. Nem csak az enyémet, hanem másokét is. Ha bánatot érzek, akkor sírok, ha fájdalmat, akkor fájok, néha még ordibálok is, ha féltékenységet, akkor féltékenykedek, ha félelmet, akkor félek, még a fogaim is vacognak, ha haragot, akkor haragszom, ha örömöt, akkor örülök, s kacagok hangosan. Néha sírok, és néha nevetek, és nagyon szeretem ezt a sokféle érzelmet. Azt kívánom neked az új évre, hogy mindazt éld meg, ami átsuhan a szíveden, és akkor békességre lelsz!  - mondta, rámszórt valami csillogó zöld manóport és eltűnt.

Csodálkozva álltam ott: Miket beszél ez? Talán örülnöm kellene, ha valami bánat sajdítja a szívemet, és hagyni, hogy fájjon?

Hm. Kipróbálom.

Gondoltam egy szomorút, facsarta a szívemet rendesen, éreztem, hogy elered a könnyem. Aztán egyszercsak sóhajtottam egy nagyot, és elillant belőlem a bánat, lépteim könnyebbek lettek, szájam mosolyra húzódott.

Mentem tovább, egy fa tövében, számtalan zuzmó, gyökér és falevél között mintha megmozdult volna valami.

Üdvözöllek! - szólt rám a valami. - Eszebő vagyok, erdei manó. Egész évben itt ülök a fa tövében, és hallgatom az emberek gondolatait. Rengeteg minden van ám a fejekben! Félgondolat, rejtett gondolat, meg nem gondolt gondolat, titkos gondolat. Olyan titkos, hogy a tulajdonosa sem tud róla! Kavarognak a fejekben, én meg csak nézem, mi lesz belőle! Az aztán a vicces!  Az ember aztán maga sem érti, miért is tette azt, amit tett. Aztán megpróbálja megmagyarázni, és egyre jobban belekavarodik.
Én meg csak ülök itt, néha kacagok rajtuk, néha meg sírok.

Gondolataik csapdában tartják az embereket, és nem tudják irányítani őket. Elmondanám nekik, hogy mit miért tesznek, hiszen én még a legtitkosabb gondolataikat is hallom, de úgysem hinnének nekem. Így csak várok, és örülök annak, ha végre valaki gondolatai tudatában cselekszik, hát még, ha azt is tudja, mit miért gondol! -

Rámszórt valami lila port, és újra láthatalan mozdulatlanságba merevedve eltűnt a fa tövében. 

Döbbenve álltam ott. Ez a kis manó ismeri minden gondolatomat? Tudja, mit miért cselekszem? Tudja mit kellene másképp gondolnom ahhoz, hogy jobb legyen az életem? Jó lenne vele beszélgetni még! De akárhova néztem, sehol sem találtam többé.

Ahogy ott keresgéltem, mély hangra lettem figyelmes. ErődörgőőőőőŐ - hallatszott mindenhonnan, de egyáltalán nem volt ijesztő, vagy félelmetes. Inkább megnyugtatott, biztonságérzet kúszott végig rajtam.

Akkor megláttam: 
Erőt sugárzott a kis lény, aztán már nem is tűnt olyan kicsinek, egyre nőtt, akkora lett, mint egy bokor, akkora lett, mint egy fa, akkora lett, mint a rét, aztán mint az erdő, éreztem, hogy beborít.
A színek élénkebbek lettek, a kontúrok élesebbek, a madarak vidámabban csiveteltek, a virágok szebben nyíltak, a száraz kórók megteltek vízzel, erőtől duzzadt minden a környéken.
Én magam is elteltem energiával, és tudtam nincs az a nehéz súly, amit fel ne tudnék emelni, és nincs az a probléma, amit meg ne tudnék oldani. Jó érzés volt. 

Piros port szórt rám a lény, aztán már nem láttam többé, de még sokáig éreztem jelenlétét.


A negyedik manót én vettem észre. Egy fába bújva aludt éppen. Vagy a közelségemet érezte meg, vagy azt, hogy nézem: először kinyitotta egyik szemét, huncutul rám mosolygott, nyújtózott egyet, elém ugrott, és csak annyit mondott:
- Üdvözöllek!  Épp azt álmodtam, hogy ég és föld között lebegek, és érzem a környezetem minden rezdülését. Tényleg éreztem: most a tiédet. Békesség van benned és egy kis félelem. Mitől félsz?

- Ó, sok mindentől! Tele voltam kétellyel a jövőt illetően. Például, hogy hogy fogom tudni megoldani, hogy eltartom a családomat? Hogy lesz-e elég energiám a mindennapokhoz? Hogy tudok-e segíteni a környezetemben élőknek? Hogy milyen lesz a párkapcsolatom? De most találkoztam néhány manóval az erdőben, és kaptam tőlük segítséget. Kicsit megnyugodtam. Itt melletted pedig elöntött valamilyen különösen megnyugtató érzés. Örülök, hogy már tudok békét sugározni.

A manó csendesen elmosolyodott, rámszórt valami narancsszínű port, és becsukta a szemét.
- Hahó! Nem mondtad a nevedet! -
De a manó ezt már nem hallotta, csendesen lebegett ég és föld között, és figyelte a világ rezdüléseit.
-

5 megjegyzés:

  1. Szeretem a meséidet, mindig elgondolkodtatnak, mégis vidámak. :)
    BÚÉK!!

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikus a kép és az írás.Gratulálok. Köszönöm, hogy megosztottad a természetben rejtőző kis manókat.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a hozzászólásokat, örülök, hogy tetszett!

    VálaszTörlés
  4. Annyira aranyos a meséd. Lehetnél meseíró is.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...