Augusztusban a lányommal jártam Katalinpusztán, ahol egy remek tanösvényt jártunk végig. Akkor elhatároztam, hogy a tágabb családom apraját-nagyját is elhozom ide, mert ezt az élményt kár kihagyni. Szép lassan már a karácsony is elmúlt, de valahogy nem jött össze a kirándulás. Így aztán kinéztem egy napsütéses téli dátumot, és összetoboroztam a családot. Nos a családnak csak a fele ért rá, és előző este leesett egy kis hó, de sebaj, Találkozunk a bejáratnál!
A jelzésértékű hó gyönyörűen befedte a tájat, már a látványtól is jókedvünk támadt.
 |
| Gyadai rét |
Innen már csak egy könnyű, lefele vezető séta az út vissza. - mondtam gyanútlanul. A valóság azonban más volt. A vékony hóréteg alatt a fagyott talaj csúszott. Mindez bokapróbáló lejtmenetet jelentett, egy másik túrázó csoport egy tagjának kibicsaklott a bokája. Egy fa tövében várták, hogy megérkezzen a segítség. Apukám és testvérem ott maradtak segíteni, mi pedig a gyerekekkel folytattuk utunkat lefelé. Hamarosan hallottuk, hogy szirénázva érkezik a mentőautó és a tűzoltók. A hölgyet hordágyra kötözték, és a függőhídon át vitték az autóhoz. Mi közben visszaértünk a bejárathoz.
Ezzel a - fenti képhez hasonló szögből - nyáron készült emlékkel gyorsan felmelegítettük átfázott tagjainkat, és hazaindultunk.
Nagyon-nagyon jól éreztem magam.
VálaszTörlés