Valahogy úgy van ezzel az ember, hogy amikor történik valami látványos katasztrófa, akkor napokig mást sem hallani/látni a médiában, csak az adott eseményt, aztán lehet szörnyülködni, segíteni menni, nézni, hogy próbálják az emberek erejüket megfeszítve kordában tartani a természet erőit.
|
Jól látszik, hogy az ónos eső mekkora terhet ró a fákra. Mintha egy elefánt ülne minden faágon. Sok ág nem is bírta a megpróbáltatást. Ennek következményeit követhetjük végig ebben a bejegyzésben a kezdetektől egy éven át. Vagy tovább. A tartalom folyamatosan bővül. |
Hasonló módon hallunk, pletykálkodunk emberi tragédiákról, nehéz élethelyzetekről. Mindez érdekes, izgalmas. Azonban igen keveset hallani arról, hogy amikor a jól sztorizható esemény lezajlott, akkor mi történik az ember életében? Hogy hat rá később a lelki trauma? Hogy dolgozza fel? Hogy építi be az életébe?
Hasonló módon: mi történik a természetben? Hogy fog visszaállni a rend? Ezek általában sokkal lassabb, kevésbé látványos folyamatok. A
nemrég nyakunkba zúdult ónos eső utáni hosszú folyamatnak a kezdetét szerettem volna megörökíteni a Normafánál. Az első, ami szemébe ötlik az embernek, nem is a megtépázott fák, hanem a rengeteg halomba gyűjtött rőzse, karvastagságnyi ágak egymás mellé rendezett halma. A sétautak két oldalán szinte folyamatos a kb. térdmagasságig felhalmozott feldarabolt fa. Így az utak jól járhatóak, de persze engem nem ez érdekelt.
A János-hegy felé vettem hát az irányt, és azt terveztem, hogy alkalmas helyen majd beljebb megyek az erdőbe. Az Anna-rétnél a szemköztes erdőből ezer szem meredt rám.
Pár nappal az ónos eső előtt még így nézett ki ez az erdőrész.
A rétnek több jellegzetes fája is van, melyeket évek óta megcsodálok. Kíváncsi voltam, ezek hogy vészelték át a csapást.
Ez a szép kis cseresznyefa egykoron szabályos gömb alakú lombkoronával rendelkezett. Bár nem sikerült ugyanabból a szögből lefotózni, mint korábban, azért érzékelhető az ágak jó része a bal oldalról eltűnt.
____________________
A másik fa egy hatalmas öreg tölgy a játszótér szélén. Pár nappal az eső előtt fotóztam, nagy szélben, és a kis hajladozó gallyacskák egy percre sem nyugodtak a szélben, a hosszú záridő "elmosta" az ágakat.
Most nem volt mit lebegtessen a szél, mind a földre került.
Jól látszik, hogy az alsó ágakról szinte teljesen eltűntek az apró gallyak. Érdekes, hogy a tetejét kevésbé tépázta meg az idő.
A fa pár évvel ezelőtt és ma:
|
Április közepén lombfakadás után |
A harmadik facsoport különösen a kedvencem volt, törzsei között sok kalandos játékot játszhattunk a gyerekekkel.
|
Kis játszóbarlang épült a fa törzse körül a karvastagságú ágakból |
Mint látszik, az erdészet munkatársai próbálják rendbe tenni a terepet: Járhatóvá teszik az utakat, eltávolítják az életveszélyes ágakat, feldarabolják a fákat.
|
A lemenő nap sugarai vörösbe borították az erdőt. |
|
Ez a faóriás nem menekült meg |
|
Gyökerestül fordult ki a földből. |
|
Fakígyó |
|
Körök |
Persze engem az érdekelt leginkább, ahova nem ért el az ember keze, azaz az utak mentén beljebb az erdőben. Nos ezt a terepet felfedezni igazi kihívásnak számít. A letört ágak festői összevisszaságban hevertek a földön, sőt, sok még le sem hullott a fákról. A terep csaknem járhatatlan, nagy erőfeszítésbe telt, míg óvatosan beljebb merészkedtem a fák között a rőzsehalmon. Vajon a kis kecses lábú őszek hogy teszik meg ezt az utat? Erre a kutyám adott választ: Hatalmasakat szökellve jutott előbbre.
A további kihívást az jelentette, hogy miképp is lehetne mindezt fotón visszaadni. Többször is nekifutottam a feladatnak, vártam a megfelelő fényviszonyokat, míg végül ezeknél a képeknél éreztem úgy, hogy talán érzékelteti azt a kavalkádot, ami az erőben fogadott:
A jelzésértékű hó szépen kirajzolja a lehullott gallyak körvonalait:
Már csak az a kérdés, mi lesz ezzel a rengeteg kidőlt fával?
Egy helyen megtaláltam a választ:
Az alábbi (nem túl jó minőségű) kép 7 éve készült, kutyám első erdei sétáinak egyikén, majd ugyanez a fa pár évvel ezelőtt, egy kicsit más szögből:
És most:
|
Összegyűjtött rőzsehalom |
További képek a fákról:
|
Lombfakadás után április közepén - levelek a gallyak végén nőnek |
|
Márciusi kép.
Kilátás a Hárs-hegy
tetejéről, a Khán Károly kilátóból. Eddig még sosem láttam így az erdőt
felülről, hiszen még télen is takarták az ágak a talajt. |
|
Április közepe - Erzsébet-kilátó |
Tavasszal megkezdődött az erdő kitakarítása az erdészet részéről. Megpróbálják a letört fák egy részét feldarabolni, kicsit kitisztítani az erdő alját.
|
Az Irhás-árok hóvirágos domboldala megközelíthetetlen a sok fa miatt.
Remélem, a sok felvágott, kivonszolt fa nem fogja kiszántani a földből
az éppen kibújó hóvirágokat. |
Ezen a képen pedig szorgos önkéntesek gyűjtik a rőzsét a Normafánál.
|
Az erdők fő útjai megtisztították, de kis belső ösvények járhatatlanok,
meg lehet próbálni kikerülni a letört ághalmokat, vagy átmászni rajtuk,
majd átbújni közöttük. Mindenképpen küzdelmes feladat. |
|
Április elejére ellepi az erdő alját az odvas keltike lila, fehér és kék virágáradata. Idén így nézett ki az erdő alja: |
|
Lombok nélkül |
Nyáron belombosodtak a fák, a felületes szemlélő talán nem veszi észre a nyomokat. Az erdő alját sok helyen megtisztították a letört ágaktól, a kidőlt fáktól.
De a figyelmes szemlélő azért észreveszi: bizony ritkult az erdő, mind a talajszinten, mind a lombkoronák magasságában.
A félig, vagy teljesen kidőlt fák némelyikében még maradt annyi élet, hogy új leveleket hozzon.
Élő és holt művészi kavalkádja
További bejegyzések a témában:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése