2014. december 26., péntek

Még mindig ónos eső utáni körkép

Valahogy úgy van ezzel az ember, hogy amikor történik valami látványos katasztrófa, akkor napokig mást sem hallani/látni a médiában, csak az adott eseményt, aztán lehet szörnyülködni, segíteni menni, nézni, hogy próbálják az emberek erejüket megfeszítve kordában tartani a természet erőit.
Jól látszik, hogy az ónos eső mekkora terhet ró a fákra. Mintha egy elefánt ülne minden faágon. Sok ág nem is bírta a megpróbáltatást. Ennek következményeit követhetjük végig ebben a bejegyzésben a kezdetektől egy éven át. Vagy tovább. A tartalom folyamatosan bővül.
Hasonló módon hallunk, pletykálkodunk emberi tragédiákról, nehéz élethelyzetekről. Mindez érdekes, izgalmas. Azonban igen keveset hallani arról, hogy amikor a jól sztorizható esemény lezajlott, akkor mi történik az ember életében? Hogy hat rá később a lelki trauma? Hogy dolgozza fel? Hogy építi be az életébe? 
Hasonló módon: mi történik a természetben?  Hogy fog visszaállni a rend? Ezek általában sokkal lassabb, kevésbé látványos folyamatok. A nemrég nyakunkba zúdult ónos eső utáni hosszú folyamatnak a kezdetét szerettem volna megörökíteni a Normafánál. Az első, ami szemébe ötlik az embernek, nem is a megtépázott fák, hanem a rengeteg halomba gyűjtött rőzse, karvastagságnyi ágak egymás mellé rendezett halma. A sétautak két oldalán szinte folyamatos a kb. térdmagasságig felhalmozott feldarabolt fa. Így az utak jól járhatóak, de persze engem nem ez érdekelt.
A János-hegy felé vettem hát az irányt, és azt terveztem, hogy alkalmas helyen majd beljebb megyek az erdőbe. Az Anna-rétnél a szemköztes erdőből ezer szem meredt rám.
Pár nappal az ónos eső előtt még így nézett ki ez az erdőrész.
A rétnek több jellegzetes fája is van, melyeket évek óta megcsodálok. Kíváncsi voltam, ezek hogy vészelték át a csapást.
Ez a  szép kis cseresznyefa  egykoron szabályos gömb alakú lombkoronával rendelkezett. Bár nem sikerült ugyanabból a szögből lefotózni, mint korábban, azért érzékelhető az ágak jó része a bal oldalról eltűnt.




A másik fa egy hatalmas öreg tölgy a játszótér szélén. Pár nappal az eső előtt fotóztam, nagy szélben, és a kis hajladozó gallyacskák egy percre sem nyugodtak a szélben, a hosszú záridő "elmosta" az ágakat.
Most nem volt mit lebegtessen a szél, mind a földre került.

Jól látszik, hogy az alsó ágakról szinte teljesen eltűntek az apró gallyak. Érdekes, hogy a tetejét kevésbé tépázta meg az idő. 
 A fa pár évvel ezelőtt és ma:
Április közepén lombfakadás után

A harmadik facsoport különösen a kedvencem volt, törzsei között sok kalandos játékot játszhattunk a gyerekekkel. 
Kis játszóbarlang épült a fa törzse körül a karvastagságú ágakból
 
Mint látszik, az erdészet munkatársai próbálják rendbe tenni a terepet: Járhatóvá teszik az utakat, eltávolítják az életveszélyes ágakat, feldarabolják a fákat.

A lemenő nap sugarai vörösbe borították az erdőt.
Ez a faóriás nem menekült meg
Gyökerestül fordult ki a földből.
Fakígyó
Körök

Persze engem az érdekelt leginkább, ahova nem ért el az ember keze, azaz az utak mentén beljebb az erdőben. Nos ezt  a terepet felfedezni igazi kihívásnak számít. A letört ágak festői összevisszaságban hevertek a földön, sőt, sok még le sem hullott a fákról. A terep csaknem járhatatlan, nagy erőfeszítésbe telt, míg óvatosan beljebb merészkedtem a fák között a rőzsehalmon.  Vajon a kis kecses lábú őszek hogy teszik meg ezt az utat? Erre a kutyám adott választ: Hatalmasakat szökellve jutott előbbre.
A további kihívást az jelentette, hogy miképp is lehetne mindezt fotón visszaadni. Többször is nekifutottam a feladatnak, vártam a megfelelő fényviszonyokat, míg végül ezeknél a képeknél éreztem úgy, hogy talán érzékelteti azt a kavalkádot, ami az erőben fogadott:


A jelzésértékű hó szépen kirajzolja a lehullott gallyak körvonalait:
 

Már csak az a kérdés, mi lesz ezzel a rengeteg kidőlt fával?
Egy helyen megtaláltam a választ:
Az alábbi (nem túl jó minőségű) kép 7 éve készült, kutyám első erdei sétáinak egyikén, majd ugyanez a fa pár évvel ezelőtt, egy kicsit más szögből:
És most:

Összegyűjtött rőzsehalom
További képek a fákról:





Lombfakadás után április közepén - levelek a gallyak végén nőnek

Márciusi kép.
Kilátás a Hárs-hegy tetejéről, a Khán Károly kilátóból. Eddig még sosem láttam így az erdőt felülről, hiszen még télen is takarták az ágak a talajt.

Április közepe - Erzsébet-kilátó
Tavasszal megkezdődött az erdő kitakarítása az erdészet részéről. Megpróbálják a letört fák egy részét feldarabolni, kicsit kitisztítani az erdő alját.
Az Irhás-árok hóvirágos domboldala megközelíthetetlen a sok fa miatt. Remélem, a sok felvágott, kivonszolt fa nem fogja kiszántani a földből az éppen kibújó hóvirágokat.

Ezen a képen pedig szorgos önkéntesek gyűjtik a rőzsét a Normafánál.
Az erdők fő útjai megtisztították, de kis belső ösvények járhatatlanok, meg lehet próbálni kikerülni a letört ághalmokat, vagy átmászni rajtuk, majd átbújni közöttük. Mindenképpen küzdelmes feladat.
Április elejére ellepi az erdő alját az odvas keltike lila, fehér és kék virágáradata. Idén így nézett ki az erdő alja:
Lombok nélkül
Nyáron belombosodtak a fák, a felületes szemlélő talán nem veszi észre a nyomokat. Az erdő alját sok helyen megtisztították a letört ágaktól, a kidőlt fáktól.
De a figyelmes szemlélő azért észreveszi: bizony ritkult az erdő, mind a talajszinten, mind a lombkoronák magasságában.

A félig, vagy teljesen kidőlt fák némelyikében még maradt annyi élet, hogy új leveleket hozzon.
Élő és holt művészi kavalkádja


További bejegyzések a témában:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése