Végre a legkisebb lányom eljött velem sétálni! Nem csak eljött, de egy kicsit még jól is érezte magát. Nagy szó ez, ha hozzávesszük, hogy abban a korban van, amikor inkább barátnőkkel menne jobbra-balra. Most éppen ő kérte, hogy töltsük együtt a napot. Lázasan kerestem olyan programot, amit ő szívesen csinálna, de rövidre zárta a dolgot: sétálni menjünk.
Lázasan kutattam a helyszínek között, hol is lenne a legjobb? Olyan hely kell, ami nem túl megerőltető, szép, békés, mégis kalandos és érdekes. Sóskút!
A Benta-patak hídja és völgye, a Kálvária dombról a kilátás talán felvidítja tépázott lelkét. Így is történt.
A patak körül még a birkák is legelésztek, egy lovas gyakorolt a mezőn, csodálatos béke honolt a tájon.
Végigsétáltunk a patak partján.
Irány a dombtető!
Egy kis játék mindenkinek kijár:
Itt a lélek egyensúlyba kerül.
Amint sétáltunk a hegytetőn, elmeséltem neki, hogy a lábunk alatti sziklákban barlang van. Itt bújtak meg a török elől a falu lakói. De a török katonák elfogtak egy asszonyt, kivallatták, és ő elárulta a rejtekhelyet. A törökök kifüstölték a bujdosókat a barlangból, a füst nyomai még most is látszanak.
Nosza, keressük meg a barlangot! Bizonytalanul néztem rá, de már irányt is vet a meredek hegyoldal felé. Nem lesz ez jó, mondtam, nagyon meredek, és csúszik! Mit sem számított, a kalandvágy űzte hajtotta a titkos barlang felé. Szerencsére nem csúsztunk a mélybe, a barlangot azonban csak másik irányból tudtuk megközelíteni sokkal később.
Visszatérve a dombtetőre a lemenő nap fényeiben gyönyörködhettünk.
Szépek és megnyugtatóak a képek
VálaszTörlés