Kalandozások

Előző rész | Következő rész

Aznap este Hódnagy hagyta el először a Folyami Odú bejáratát. Fel-alá úszkált a part mentén, időnként eltűnt a víz alatt, majd jó 10 méterrel odébb bukkant elő újra. Végül kimászott az egyik fatörzs szárazföldtől legtávolabbi végére és tisztálkodásba kezdett. Messziről úgy nézett ki, mint egy hatalmas szőrös tojás.

Hamarosan megjelent Gurmi is, a tisztálkodást kihagyva rögtön felfelé indult a folyón, amerre minden este apjával menni szoktak. Hódnagy végzett a bundája rendbetételével, amikor meglátta fia fejét a vízben. Komótosan a vízbe ereszkedett és hamarosan utolérte.

Egy kis, fával határolt part menti öbölben elidőztek. Gurmi már majdnem nekilódult újra az útnak, de Hódnagy visszaparancsolta:

- Várj, még nincs elég sötét!

Így aztán jó darabig csak lebegtek a vizen, áramlással szemben, épp csak annyit evezve lábaikkal, hogy ne vigye el őket a víz.

Végül a nap lebukott a fák mögött, és ők megkezdhették útjukat a Kis Tó és az Öböl felé. Kényelmes tempóban haladtak, így épp akkorra érkeztek a Gáthoz, amikor a sötétség teljesen elérte a földet. Nagy szusszanással átmásztak a szárazföldön és a tóba vetették magukat, ahol már Murmi várta őket.

- Hol voltatok ennyi ideig? Azt hittem már nem is jöttök! - mormogta.

Aztán elindultak a part felé lósóskát, fűzkérget és egyéb finomságokat rágcsálni. A sötétben már nem vehette őket észre senki.

Már pirkadt, amikor hazafelé indultak a Folyón. A lak mellett csodálatos látványban volt részük: az éjjel hatalmas, elágazó faág került a vízbe. Friss ropogós kérge illatozva hívogatta Gurmit.

Rögtön neki is állt a falatozásnak, hatalmas fogaival nagyot hasított a háncsból, majd félig a vízbe merülve, jóízűen rágcsálta

Később, bátyjának minden mozdulatát utánozva, csatlakozott hozzá Cserke is.

Mire megkopaszították a fát, a nap két tenyérnyit kúszott feljebb égi útján. A hódcsalád nyugovóra tért a gyökerek között lapuló Folyami Odújukba,  a Kis Tó pedig új, nappali életre kelt.  

Kócsagok vadásztak hosszú lábaikon óvatosan lépkedve. Darvak lestek a fák ágairól, várva a megfelelő alkalomra. Majd egy jégmadár pár kergetőzött a víztükör felett, minden kanyarban felvillantva vörös hasi tollaikat.  

Azonban mindebből a hódok már semmit sem érzékeltek.  

Előző rész | Következő rész

Hód shui

Előző rész | Következő rész

(augusztus vége)

A Folyami Odú csodás hely volt. A hódok igazán büszkék lehettek magukra, amiért ilyen remek környezetet alakítottak ki. Sok hónapos munkájuk eredménye egy biztonságos, védett öblökkel teli vízpart lett. 

Valójában nem egyetlen helyet jelentett, hanem több, kidőlt fákkal keretezett öblöt. 

A kis öblökben a víz nyugodtan csobogott, s mivel a fák a parton is keresztbe-kasul feküdtek, szárazföldről is nehéz volt megközelíteni. 

A hatalmas fűzfák mélyen a vízbe hajoltak, s a hódok gondos munkájának köszönhetően biztonságos falatozóhelyek nyíltak a parttól távol. Ha úgy hozta a szükség, akár a feltorlódott uszadékfák védelmében is kedvükre ropogtathatta a kis család a fakérget. Sokszor hozta úgy, mert a parton nagy volt a forgalom. 

Megtalálod Hódanyót a képen? 

Bár váratlan segítőjük is akadt a hódoknak: az árvíz után a szúnyogok fekete rajokban portyáztak a fák között, és az arra járó megpihenő kétlábúakon rögvest kicsípték magukat. Így szerencsére mégis kevesen kockáztatták meg a part menti bóklászást.

- A partra ezentúl csak akkor megyük ki, ha egészen sötét lesz! Túl közel mászkálnak a kétlábúak. - jelentette ki mégis Hódanyó.

- Ó, de olyan unalmas mindig csak a vízbe lógó fákon mászkálni! És annyi finomság van odafent! - nyafogott Gurmi. 

- Majd velem bejárjátok a Folyót, amíg anyátok itt marad a kicsikkel! - biztatta Hódnagy Murmit és Gurmit. 

Így aztán Hódanyó többnyire az Odú közelében lévő öblökben cirkált, felügyelte Szuszkát és Cserkét. A kicsik tanulva az első napok ijedtségeiből a nagy fatörzsek árnyékában maradtak a vízben. Onnan hallatszott hangos rágcsálásuk. 

Hódanyó pedig előszeretettel mászott ki az uszadékfákra és hántotta a vízbe dőlt fák törzsét. 

Néha bevonult az oduba, ránézett a lustálkodó Szuszkára. 

- Gyere ki, olyan kellemes a víz! Úszkálj még egy kicsit, mielőtt hazajönnek a testvéreid! - duruzsolta neki. 

De Szuszka álmosan gurgulázó szeretetteljes hangokat hallatott és befúrta magát a vackába. A víz tükrén pedig lassan szétoszlott a naplemente bíbor fénye. 

Előző rész | Következő rész

10 dolog, amit nem tudtam a Rheinfallról

 1. A Rheinfall Európa legnagyobb vízesése

Legalábbis szélesség és vízhozam alapján. 150 méter szélességben vad tajtékot vetve ömlik a víz, több haragos zúgót is kialakítva. Átlagos vízhozama körülbelül 600 m³/s, mely tavasszal akár a kétszeresére is növekedhet. Másodpercenként 600.000 liter víz - ez azt jelenti, hogy nagyjából 3 perc alatt töltené meg a Puskás Ferenc Stadiont. 

2. 23 méter magasból zuhan a mélybe a Rhein

Ez kb. egy 8-9 emeletes ház magasságának felel meg. Nem ez a legmagasabb vízesés Európában, hiszen a magashegyi vízesések akár 50-60 méteresek is lehetnek, de a vízhozama mégis egyedülálló.  Olyan robajjal zúdul a víz, hogy nem hallod, amit a melletted álló mond. 

3. Egy kis sziklaszirt állja az ostromot a zuhatag közepén.

A döbbenet, hogy hajóval megközelíthető, fel lehet mászni a szikla tetejére. Ha nem látom, nem hiszem el, hogy ott ki lehet kötni. A kormányos ügyesen vezeti hajóját az áramlatok között, és kihasználja a szikla két oldalán rohanó víz közötti csendes részt, s a szirt takarásában közelíti meg a kikötőt.   

4. Ipari hasznosítás

A Rheinfall nemcsak természeti csoda, hanem gazdag ipari örökséggel is rendelkezik, amely a régió történelmét és fejlődését tükrözi.

Már a 11. században is működött egy kis vízimalom a Rajna jobb partján, a vízesés közelében. A középkor folyamán több vízimalom és kovácsműhely települt a víz mellé, kihasználva a víz erejét a gabonaőrléshez és a fémek megmunkálásához.

A 16. század végén vasércet olvasztottak a Rheinfall környékén.

1810-ben Johann Georg Neher vásárolta meg a helyi vaskohót, és az első jelentős ipari vaskohóvá fejlesztette a Rheinfallnál.

A 19. század végén Heinrich Moser gátat épített a Rajnán a vízesés felett, hogy biztosítsa az ipari tevékenységekhez szükséges energiát.

Ekkortájt kezdődött meg a vasútvonal kiépítése is, mely hozzájárult a Rheinfall környéki szállodai ipar fellendüléséhez.

5. Vízierőmű Neuhausen am Rheinfall településnél

Neuhausen am Rheinfall-i vízerőmű évente körülbelül 4,4 MW áramot állít elő, ami a környék több ezer háztartása ellátására elegendő.

Bár a vízesés vízhozama nagy, a viszonylag alacsony esés miatt nem lehet akkora teljesítményt kinyerni, mint egy magas hegyi zuhatagnál. A Rheinfall vízerőmű nagyjából egy kisebb Duna-menti vízerőműhöz hasonlítható, ami helyi fogyasztásra elegendő, de országos szinten nem számottevő.

6. Schloss Laufen – a Rheinfall vára

A vár közvetlenül a Rajna-vízesés mellett,  egy magaslatra épült, lábánál tajtékzik a Rajna. A látvány lenyűgöző.  Építése a 9. század előtt kezdődött de az évszázadok során többször átépítették és megerősítették. A mai formáját a 15–16. századi felújításoknak köszönheti.

7. Garantáltan csuromvizes lesz a szelfi!

8. A leggazdagabb olajsejkek járnak ide nyaralni a családjukkal

Gyönyörűen nyírt szakállú, pödrött bajuszú férfiak, színes kelmékbe csavart, szépacú feleségek, bűbájos, nagy, barna szemű gyerekek vonulnak a kilátópontok között. 

Luxus szállodák és jó minőségű éttermek is találhatók a közelben, ami a tehetősebb látogatók igényeit szolgálja ki.

9. Lakik benne egy sárkány

Meglovagolja  az áramlatokat, majd kikelve a habokból  felmászik a házak tetejére is. 

10. A távolság

Amire nem számítottam: Freiburgtól 150 km-re van, másfél óra autóút, plusz Svájcban 60 Eurót (egész éves matricát kell venni) kell fizetni az úthasználatért, még akkor is, ha csak pár kilométert utazol országúton. Ráadásul csak délután tudtunk indulni, így nagyon kevés időnk maradt a vízesésre. 

Freiburgi hangulatok

Freiburgban több, mint 30 éve pár hónapot töltöttem, akkor rendkívül nyugodt, csendes kis városkának ismertem meg. Nem sok mindenre emlékszem már abból az időből, talán csak a város jelképére, a Schwabentorra. Ha emlékeznék rá, akkor is egy teljesen új világba csöppentem volna most. Kedves házigazdáink 12 éve élnek itt, de akkora lokálpatriotizmusról tettek tanúbizonyságot, melyet egyetlen helyi sem tudna felülmúlni. Ismerik a város minden szegletét, történelmi és építészeti érdekességeket is megtudhattunk tőlük. 

Lüktető kisvárosi élet

Ami legjobban tetszett, hogy a város igazi kerékpáros paradicsom – gyalogosként inkább túlélőtúra. Itt ugyanis a bringások mindenhol ott vannak: úton, járdán, zebrán, kávézó terasz mellett. Ismerőseim szerint életveszélyes, néha a testükkel védelmeztek, de közben mégis ez adja a városka szívverésének ütemét.

Freiburg tele van kiülős kávézókkal, pizzázókkal, éttermekkel – mindenféle színű emberek, idősek és fiatalok, diákok, a világ minden tájáról. Az olasz pizzériában tényleg valódi olasz pincér hozza a tésztát… és a pizza alapján úgy tűnik, a séf is Rómából, és nem a szomszéd utcából jött. 

Ahogy Németország-szerte, úgy Freiburgban is fontosnak tartják, hogy a múlt ne merüljön feledésbe. A városban számos emlékmű és emléktábla található, amelyek a hitleri időszak bűneire emlékeztetnek. Ezek nemcsak mementóként szolgálnak, hanem segítenek a közösségnek abban is, hogy szembenézzenek a történelem legsötétebb fejezeteivel, és feldolgozzák a nemzeti traumát. Tanulhatnánk tőlük!

Münster

Freiburg híres Münster  Katedrálisról,   ami a város egyik legismertebb jelképe és a gótikus építészet csodája.

Az építkezés a 13. század végén kezdődött, mai formáját a 16. századra érte el.

A katedrális gránitból és homokkőből épült, klasszikus gótikus elemekkel – égbe törő karcsú csúcsívek, bonyolult rózsaablakok, gazdag kőfaragások jellemzik kívül-belül.

A híres 116 méter magas déli torony a város jelképévé vált. Gyönyörű panoráma nyílik róla Freiburgra és a környező hegyekre, ha megmásszuk a 333 lépcsőt.

Érdemes megkeresni a Freiburgi Katedrális déli oldalán található vízköpőt, mely a városháza felé fordítja fenekét. Esős időben ezen egyedi módon irányítja el a csapadékvizet a templom falától. A legenda szerint a kőműveseket nem fizette ki megfelelően a városi tanács, s a kreatív mesterek így vettek revansot. 

Münsterplatz

A Münster előtti tér híres piacáról ismert, ahol friss zöldséget, virágot és helyi specialitásokat lehet vásárolni. Ez a piac  a város szíve. Most is nagy volt a nyüzsgés. 

Városi életképek

Freiburgban az aluljárókban nem tilos a graffiti!

A város egyik zöldterületét épp most építik be. A területen védett gyíkok élnek, ezért az építési terület egy részén rezervátumot alakítottak ki a számukra. Remélem túlélnek majd a nagy házak szomszédságában! 

 

Kilátás a Schlossberg tetejéről

Colmar, a város, ami egy mesekönyv lapjaiból lépett elő

Colmar Freiburgból alig egy óra alatt elérhető. A városka olyan, mintha egy mesekönyv lapjai  elevenedtek volna meg. A házak színesek, ferdék és díszesek,  pont úgy néznek ki, mintha a városlakók versenyeznének, ki tud több színt és faoszlopot rápakolni egy homlokzatra, mielőtt az összeomlana. Egyfolytában azt vártam, mikor kerül elő hangosan énekelve Süsü, a sárkány, majd a házak zsalugáterei ijedtükben nagyot csattanva becsukódnak. 

Igazi középkori városka, mely csaknem teljesen érintetlen formában maradt fent. A házak gerendavázas szerkezete erős tölgyből készült, a közöket pedig vályoggal, téglával, kővel  töltötték ki. Praktikus, mert a szerkezet rugalmas, könnyen javítható, és ha valami összedőlt, nem kellett az egész házat újra felhúzni. 

A színek pedig? Olyan, mintha minden ház Colmarban külön személyiséget kapott volna. a színek alapján messziről megállapítható: itt lakik a pék, ott a szűcs, amott meg az, akihez inkább nem kopogtatnál este. 

Ez a város annyira szép, hogy  még a tömeg sem zavart, inkább a rekkenő hőség volt kicsit nehezen viselhető. 

Városi életképek

Belestünk egy belső kertbe a kulcslyukon át. 

Homlokzatok - minden ház egyedi

 

Cégérek is mesebelien mívesek

Kis Velence

Az mesebeli házak között folyó kanyarog, melyen csónakkal viszik körbe a tursitákat. 

Bartholdi

Frédéric Auguste Bartholdi, az a francia szobrász, aki a New York-i Szabadságszobrot tervezte, Colmarban született és halt meg (1834-1904). A város nagyon büszke rá: van Bartholdi-múzeum a szülőházában, sőt Colmar határában egy kisebb méretű Szabadságszobor-replika is áll, hogy emlékeztessen rá.