Egyik nap szokatlan zajra ébredtek. A víz felől időről-időre mély, morajló recsegés hallatszott. Még a hódlak fala is megrázkódott.
A zaj nem maradt abba.
Egyre erősödött.
Valami mozdult odakint. Valami nagy.
- Ilyen még sosem volt a Folyó. - suttogta aggódva Hódanyó.
A fal újra döngött.
- Megnézem! - felelte Hódnagy halkan.
- Az oldalsó kijárat csendesebb! - mondta Hódanyó és megindult ő is.
Lecammogtak az alagúton, majd a vízbe merültek. Ám amikor ki akarták dugni a fejüket, nagyot koppant a homlokuk. Kemény jég zárta el az utat. Döng-döng, ütögették a fejükkel, de az meg sem reccsent.
- Hm, ennek a fele sem tréfa! - dünnyögte Hódnagy. - Vajon meddig fagyott be?
Beljebb úszott a folyón. Kibukott a jég alól, nagyot szippantott a friss levegőből. Ám a következő pillanatban hatalmas jégtábla sodródott felé. Egy pillanatra ledermedt meglepetésében, aztán gyorsan alábukott.
Hódanyó nagy farokcsapásokkal követte a bejárat felé.
- A part mentén a víz keményre fagyott. Beljebb a Folyón jégtáblák úsznak. Veszélyes ez a jeges ár. - foglalta össze a látottakat Hódnagy.
- Akkor egész nap be leszünk ide zárva? - nyafogta Cserke, és még a bajusza is lekonyult.
- Hiszen a jég alatt is tudunk úszni! Ugye, anya? - pislogott Szuszka reménykedve.
- Tudunk. De a jégtáblák közelébe nem mehettek! - adta ki az utasítást Hódanyó.
- Juhé, akkor kövess Szuszka! - pattant fel Cserke.
A két testvér vidáman tekergőzött a vízben a jég alatt. Észre sem vették mennyire távol kerültek a bejárattól.
- Hohó! Itt már nincs is jég, csak a Folyó! - nézett körül óvatosan Cserke.
- Húha, ide nem is lett volna szabad eljönni! - kapaszkodott ki a jég szélére Szuszka.
- Semmi baj, látod? Nézd, ülünk a jégen! - mondta kicsit félve Cserke.
Reccs! A jég hirtelen betörött alattuk.
Szuszkát elkapta az ár. A Folyó zúgott, surrogott, ahogy elúsztak mellette a hatalmas jégtáblák. Ijedten forgatta a fejét.
- Merre menjek? - nyüszítette ijedten.
Ekkor Cserke megbökdöste az orrával: arra. Arra!
Végre part közelbe jutottak. Kikapaszkodtak a jégre. Szuszka szipogva szuszogott, Cserke csillogó szemmel lépegetett, vidáman szaladgált a csúszós talajon.
Szuszka nekiállt a tisztálkodásnak. A hasától kezdte, apró, egyenletes mozdulatokkal rendezgette bundáját, egyenletesen szétkenve rajta a vízhatlan olajos réteget, hogy újra jó meleg legyen.
Sóhajtott egy nagyot:
- Ez jól esett.
Hamarosan Cserke is mellé kuporodott. Egymás hátán is átfésülték a vastag szőrt orrukkal és mancsaikkal.
Megnyugodva csusszantak vissza a vízbe, hazafelé vették az irányt és aludni tértek a puha és száraz vackukba.
A nap első sugara végigsiklott a kemény jégrétegen, de a hódvárban mégis jó meleg volt. A tél csendjét a folyó tetején sodródó jégtáblák surrogása törte csak meg.
Előző rész | Folyt.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése