2018. október 25., csütörtök

5 tény, amit érdemes tudni a botpusztai Szeplőtelen Fogantatás Kápolnáról

Botpusztára egész véletlenül találtam rá.
Etyeken sétáltam a Gasztrosétányon,  a rohamosan megújuló borospincék között, elhaladtam az Erdélyi Ízek Udvara előtt - mert itt ilyen is van -, magamba szívtam az őszi vidék pezsgő hangulatát. Már kiértem a faluból és a szántóföldek között bolyongtam, amikor a szemközti domboldal tetején megpillantottam a templomot. A színes levelek között hívogató fehéren integetett felém.
Arrafelé vettem az irányt, átvágtam az országúton, majd egy új építésű lakópark mellett haladtam el, s hamarosan elértem a régi kis kápolnát. Itthon utána olvasva a templom történetének, újra a tipikus magyar falutörténet rajzolódott kis a szemem előtt:
1. Már az Árpád-korban is lakott volt a település, és már akkor is állhatott a dombtetőn egy kis templom? Az első írásos említése 1280-ból származik.

2. A tatárjárás után valószínűleg teljesen újjáépítették a korábbi kápolnát, majd a 15. század vége felé alakították ki a ma is látható tornyos-sisakos gótikus stílusú épületet?

3. A török hódoltság idején megrongálódott épületet, az 1700-as években a visszatérő magyarok és német-sváb bevándorlók építették újjá enyhén barokk stílusban? 

4. Egy olasz betegápoló rend szerzetesei is éltek a kápolna mellé épített  épületben, mely a pestises betegek számára ispotályként is szolgált? A templom közelében korabeli tömegsírokat is találtak.

5. Botpuszta nem csak török időkben néptelenedett el teljesen, hanem az 1950-es évektől kezdve az itt állomásozó szovjet katonai alakulatok miatt is?  1980-as évek végétől azonban a falu szépen lassan újjáépül, ekkor a templomot is kicsit helyrehozták. 

A templomdomb alján pedig a megduzzasztott pataknak köszönhetően egy festői horgásztó körül  sétálhatunk.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése