2018. január 22., hétfő

Szalagavató

A reggel lassan indul, még van egy kis idő, még pihenni kell, hosszú lesz a nap. A sminkes csak délre jön, aztán majd átrohanunk a fodrászhoz, a három váltás ruha már összepakolva. A keringőhöz a fehér hab - védőhuzatban - a szekrény ajtaján várja a nagy eseményt. Alatta kis kötött topánka, ebben könnyű lesz táncolni. A szalagtűzős fekete és a hozzávaló cipő szintén előkészítve, az osztálytánchoz a farmer és a színes póló mellette. Közben halad az idő, lányom fel-alá járkál a lakásban. Főzöm az ebédet, jó lenne, ha enne mielőtt elmegy, de egy falat sem megy le a torkán. 
Megjön a sminkes (a barátnője sminkjét is ő készítette, állítólag szép lett). Előveszi a hatalmas bőröndnyi készletet, csak bámulok, még sosem láttam ennyi izét egyszerre. Módszeresen elkezdeni felkenni az összeset a lányom arcára. Kimegyek a szobából, hagyom magam meglepni, úgy békésebb. Egy óra múlva bekopogok, indulni kéne a fodrászhoz. Nos - Meglepődök. A sminkes elmegy, lányom rám néz. Amúgy bájos szemöldökét ki tudja milyen indíttatásból spanyolosan vastagra festették, még egy kis bajusz, és bármely dél-olasz feleségül venné, mert az anyjára emlékezteti. A szempillák is összeragadva pillognak, lányom meglepően rezignáltan veszi tudomásul, de azért előveszi a kis sikálót, és megpróbálja eltávolítani az eredményt. Úgy-ahogy sikerül. 
A fodrászatban még kicsit igazítanak rajta kedvesen, majd jöhet a haj. Milyen legyen? Nem is tudom, ne túl göndör, inkább csak enyhén hullámos, de nekem az egyenes tetszik a legjobban. Hm. Fodrász a talpán, aki ennek meg tud felelni!
Kicsit késve, de ez is elkészül, az autóban már ott sorakoznak a bekészített ruhaköltemények, vágtatunk az esemény színtere felé. 
A MOM előtt nem tudok parkolni, épp csak kiteszem a vészvillogót,  ajtó kipattan, lányom kiugrik, kabátot sem vesz, száguld befele, a ruhák meg a kocsiban. Gondolom csak beszól, hogy itt van, és visszajön, de nem. 10 perc után elunom a várakozást, rácsörgök, mondja, hogy próbálnak, vigyem be a cuccokat. Oké. Leparkolok, beviszem, hova tegyem, hogy megtalálja? Végül egymásra találunk.
Hazamegyek. Fél óra múlva hív, hogy otthon hagyta... Hamarosan újra: ezt is hozd... Végül indulás előtt csörög a teló, összeszedem az utasításai szerint ami még kell, és indulunk. Persze zuhog a hó, csúszkálunk a síkos úton, tipegek a magassarkúban. 
Az ajtóban vár minket, jó sokan vagyunk, örülünk egymásnak. Szalagtűzés. Végigtapsoljuk mindkét osztályt, megnézzük a kisfilmet, majd jönnek a fellépők. Két produkció között az osztálytánc, majd hamarosan a keringő. Besurranok az öltözőbe, segítek befűzni a ruhát. Sok fehér hableány öltözködik izgatottan, csicseregnek, sóhajtoznak. Kióvakodunk. Találunk egy csendes kis zugot tükörrel, csoda, hogy nincs itt senki. Némi smink igazítás, egész szép lett, pedig erre nemrég még nem látszott sok esély. 
Van még néhány percünk, összeölelkezünk. Ez a nap legjobb része számomra. 
Majd a sok fehér hattyú elindul felfelé a lépcsőkön.
A színpadon egy osztálynyi fiatal lány, gyönyörűen suhannak, libegnek a szoknyák, repdesnek a fürtök, a fiúk egyenes derékkal vezetik őket a tánc szabályai szerint. Mosolyognak, csillognak a szemek. Látszik, hogy élvezik. Mind szépek, de a lányom a legszebb. 
Később a nagymamák is megerősítenek objektív véleményükkel, úgyhogy most már eldőlt, megmásíthatatlanul, teljesen biztos!
A kupolateremben szól a keringő, elvileg itt mindenki felkéri családtagját egy táncra, de többnyire csak fotózkodnak, hely alig, egymás szoknyáját tapossák a népek. Egy óra alatt kiürül a terem, csak a lányom és barátja táncolnak, amíg végül a rendező bejön és lekapcsolja a lámpát.  

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...