Két hógolyó

- Huh! Jó hideg volt az éjszaka, szeretem, amikor ilyen keményre fagyok! Na, Rozál, nyisd már ki a szemed, nézd, milyen vörös a nap!
- Jenő, hagyj, még álmos vagyok!
- De nézd csak, a házak hogy füstölögnek! Annyira szép, ahogy gomolyog. Szeretném megnézni, honnan jön az a fehér pára.
- Azt mondják, ahonnan jön ott nagyon meleg van.
- Meleg? Az meg mit jelent?
- Nem tudom pontosan. De tegnap járt erre valaki, aki azt mondta, mindjárt megfagy és hazamegy a jó melegbe.
- Hm. Nem volt itt jó neki? Én szeretem ezt a kis hegyet. Nagyon szép a táj. Nézd, a nap már egyre feljebb jutott az égen. Milyen sárga lett! Hogy tűz!  
Rozál! Nem fogytál te le mostanában, Mintha reggel még kerekebb lett volna a derekad!
- Igen? És így már nem tetszem neked? Jenő, mintha te is... kisebb lennél. Hova tűnt innen a dudorod? Az előbb még itt volt.
- Te sírsz? Valami csöpög itt belőled!
- Jenő! Egyre kisebb leszel! Ne menj el! Várj idefolyok hozzád, hátha együtt nem tűnünk el!
- Nem tűnünk el Rozál, csak átalakulunk. Minden ... változik. A vörösből fehér lesz és egyre kisebb lesz az égen. Nekünk is változnunk kell. Elolvadunk.
Majd becsorgunk a  szikla alá és ott találkozunk. Talán még összefagyhatunk, vagy együtt párolgunk, mint a hatalmas fehér gőzoszlopok! Vagy újjáéledünk két kis virágban!
Te mi szeretnél lenni... Rozál!