2014. szeptember 22., hétfő

Relax - Hullámok hátán

Kamasz lányom nincs a legjobb passzban mostanában. 
Többször is próbálkoztam nála az elmúlt fél évben, hátha velem tart sétáimon, de lássuk be, nem az én társaságomra vágyik. Ma csak úgy tiszta megszokásból, rutinszerűen próbálkoztam nála: 
- Megyünk kirándulni?
- Igen - volt a válasz. 
- Mi???? - Ö, Izé, akkor öltözzünk gyorsan. - gondoltam magamban.  - Így jössz? Papucsban? Sziklát mászunk.
- Anya! Hagyjál! Igen! - De azért kezébe vette a lukas tornacipőjét és elindultunk. 
Nyakaskő lábánál leparkoltam a kocsit, kiengedtem a kutyát, lányom kimászott egyedül, lábán a papucsa, kezében a cipő. 
- Merre menjünk? Lehet arra és akkor alulról közelítünk, és a végén mászunk a sziklák tetején, vagy lehet fordítva amúgy és ... - magyarázom lelkesen.
- Mindegy. - mondja unott képpel, és elindulunk a füves réten át, a Madárszirt sziklái alatt. A látvány lélegzetelállító, lelkendezek is, az idő gyönyörű, a kutya boldogan rohangál,  de lányomra nézve belém fagy a szó. Fel se néz, búsan lógatja a fejét, cipője őt utánozva ring a kezében. 
Felmászunk a 100-lépcsőn, sétálunk a sziklákon, lábunk alatt az egész világ. Leülünk egy sziklaperemre, bámulom a tájat. Szeretném, ha kiengedne, ha feloldódna a természetben. De nem. 

Vannak nagy bánatok. 

Visszafelé azonban már a papucs utazott a kezében.
A Madárszirt sziklái alulról:

2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...