2013. május 11., szombat

Tanulmány

Csak egy szokványos kutyasétáltatásnak indult az este, persze fényképezőgéppel. Gondoltam, úgyis régen néztem már naplementét, kimegyek a Kőhegyre, onnan olyan gyönyörű! Igyekeztem jól belőni az irányt, és nem a szomszédos hegyen kötni ki, mint a múltkor. Persze elsőre nem sikerült, de most nem adtam fel. Szűk hegyi utcácskákon bolyongtam a kocsival, sokszor alig lehetett bevenni a kanyart, majd egyszer csak elfogyott az utca, tolathattam vissza. Sebaj, megoldjuk.
Megtaláltam. 
Mire odaértem beborult, úgyhogy némiképp csalódottan baktattam fel a hegyre. A nap  épp akkor készült elbújni a felhők mögött, úgyhogy gyorsan ellőttem egy ilyen barátságos képet.

A hegy tetején szembesültem azzal, hogy nem kispályás szélvihar tombol odafent, az árvalányhaj mezőt teljesen összekócolja. Az utolsó napsugár arany színűre festette a dombhátat, ahogy megcsillant az árvalányhajon.
 A nap eltűnt a felhők mögött, és a szélárnyékból kilépve alig bírtam megállni a lábamon. A szél elemi erővel kapaszkodott belém, és megpróbált a földre teperni, rájöttem, jobban járok, ha úgy teszek, mint a növények, és én is a földhöz lapulok.
Így a földbe bújva sikerült lefényképezni a hely jellegzetes szikláit. 

Imádkozó kutya
 Visszakúsztam hát a szélárnyékosabb oldalra, ahol egy szép kis virágos rétet találtam. Próbáltam lefényképezni a növényeket, de folyton folyvást mozogtak, plusz a fényviszonyok miatt csak hosszú záridővel tudtam fényképezni. Állványt nem mertem használni, féltem, hogy felborítja a szél. Próbáltam magas ISO-t állítani, hogy a záridőt a lehető legkisebbre vegyem, de sajnos nem sikerült olyan értéket beállítani, hogy kézből ki tudjam tartani az expozíciós időt. Az első próbálkozásom teljes kudarc lett.
Pedig nem is lenne ez rossz, gondoltam, ha lenne legalább egy fix, éles pont a képen, mondjuk a kavicsok, amit nem fúj  a szél! Ez beindította a fantáziámat. Kinéztem egy szimpatikus sziklát - ez lesz az állványom. Nagy mélységélességet állítottam, és hosszú-hosszú záridőt. Néhány próbálkozás után ez sikeredett.


Kellőképpen kijátszottam magam, indulhattam hazafelé. Az felhőket itt-ott alulról megvilágította a nap, különös hangulatot kölcsönözve a tájnak.
Sziklák kereszttel


Az út lefelé

Búcsúzóul

2 megjegyzés:

  1. Bizony, ilyenkor el lehet gondolkozni, hogyan tudná az ember a maga javára fordítani a szelet, hiszen így is lehet. Neked sikerült, nagyon jó képek születtek. Az árvalányhaj hálás téma ellenfényben és szélviharban is.:)
    A vége felé a sziklás-keresztes-drámaieges képeknek egyetlen hibájuk van. Hogy nem én készítettem...:) Ff-ben nem próbáltad?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Fekete-fehérben is próbáltam, de tudod színmániás vagyok. Ráadásul a következő bejegyzést fekete-fehérben tervezem,készülnek a képek, úgyhogy kellett valami színes. Ellenben ideje beszereznem egy polárszűrőt.

      Törlés