Virágos rétem

Már megint reggel, már megint menni kell a kutyával! De hova? Unom a környéket, minden fűszálat ismerek - Gondoltam én.
A kutya határozottan bökdösött az orrával: "Ne gondolkozz annyit, gyerünk már, menjünk, mindegy az hova!" - Gondolta ő.
Hamarosan kiderült, hogy mindketten tévedtünk.
Beültettem az autóba, és elindultam fel a hegyre. Egyszercsak megpillantottam a tévétornyot, né, ott már régen jártunk, menjünk oda.
A látvány elképesztett. A réten a nagyezerjófű méteres virágtömege fogadott. Nem tudtam betelni velük, melléjük feküdtem a fűbe, és csak ámultam!

A kutyának ez határozottan nem tetszett, jobban szerette volna, ha nem csücsülünk a fűben, hanem megyünk egyenesen előre, megszagolunk mindent, és eltűnünk a fák között. Így hát elszakadtam a réttől, és tovább indultunk.
Az egész terület tele volt a legkülönfélébb virágokkal. Mindenhol színes virágmező fogadott minket.

 

A nagyezerjófű a legkülönfélébb virágkombinációkkal volt megtalálható.

pirosló gólyaorral

kék lennel

a kedvencem: árvalányhajjal

Számomra azonban a legdöbbenetesebb élmény az volt, amikor egy kanyar után kék mező fogadott. Az egész rétet beborította a len kék virága!

Fantasztikus érzés volt, ezt meg kell osztanom mindenkivel! Vissza kell jönnöm ide a gyerekeimmel. Még ma! A képek a felét sem adják vissza annak a látványnak, és érzésnek, ami ott elfogott. 

Úgy adódott, hogy a gyerekeim nem tudtak feljönni ma ide, nagy bánatosan este megint a kutyával kettesben sétáltunk erre. Képzeljétek, eltűnt a rét! A len összes kék szirma lehullott, elvirágzott, és nem volt más, csak szomorú szokványos füves puszta.

A csoda elmúlt, és csak én láttam.

Ezek a lepkék váltották fel a kis virágokat:

A kutyám viszont egyáltalán nem bánta, mert a gazdi így végre nem fotózott, hanem hajlandó volt sétálni, és sikerült egy nyulat is megkergetni (mármint a kutyának).