BuBa, avagy a BuSz

A hétvégén kipróbáltam az újonnan átadott Budapest-Balaton kerékpárutat, amit helyesebb lenne csupán BuSz-nak nevezni, hiszen egyelőre csak Székesfehérvárig épült meg. 

Először meg sem akartam írni ezt a bejegyzést, hisz az elmúlt hetekben számtalan cikk  írta meg a kerékpárút használatának tapasztalatait, jómagam is ezekből értesültem az új lehetőségről. 

A legtöbb jelzi, hogy igencsak dimbes-dombos az út, tehát már ezzel a tudással felvértezve, felkészülve a legrosszabbra is, vágtam neki az útnak, s többnyire egyetértettem a bejegyzésekben leírtakkal. 

Azonban ma a HVG bejegyzése mégis kiverte nálam a biztosítékot, pedig amúgy szívesen olvasom a jelzett újság cikkeit, de úgy éreztem, most a kákán is csomót keres. 

Értem én, hogy a kerékpárút a várttal ellentétben, nem nyílegyenesen visz a Balatonra. Ez nagy szívfájdalma lehet azoknak,  akik amúgy a Balcsit is egyetlen nap alatt tekerik körbe, és csak az számít, minél gyorsabban, minél többet tekerhessenek! 

Ezen az úton valóban nem kellemes egyetlen lélegzetvétellel letekerni legnagyobb tavunkhoz (bár nem lehetetlen), esetleg még hozzácsapva a Balaton kört is.

De miért is tennénk? 

Időnk van, az élet nem egy rohanás, lassítsunk, nézelődjünk, élvezzük a változatos tájat! Ha valaki mindenáron erősíteni akar, meg teljesítménytúrát, kapcsoljon magasabb fokozatba az emelkedőn! 

Kár keseregni azon, hogy most ez van és nem amaz, meg erősen hatásvadász "Egy történelmi lehetőség, amit tönkretettek" címmel cikket írni. Nézzük már valaminek a jó oldalát is!

Nekem személy szerint nagyon tetszett, hogy olyan településekhez lehet így eljutni, ahova eddig csak országúton, autók mellett tekerve, vagy vonattal, illetve kocsival jutottam le.  Fel is villanyozódtam, hogy milyen könnyen be fogom tudni járni Biatorbágy, Etyek, Gyúró, stb. minden zegét-zugát.

Arra számítottam, hogy a cikkeknek köszönhetően - amik jelezték az útvonal nehézségét - alig lesznek a kerékpárúton, ennek ellenére pár héttel az átadás után már sokan voltak. Mivel kényelmes, nézelődős tempót lőttem be, folyamatosan előztek hátulról a jó tempóban haladó virgonc ifjak és edzett urak. Én csak egyszer-kétszer előztem néhány bicajost.  Ugyanakkor a szembeforgalom is jelentős volt. 

Panoráma a Biai-tavak felé

A Biatorbágy-Etyek közti emelkedőt nevetséges kihívásnak beállítani, ennyi bele kell férjen egy kerékpárútba. Az Etyek utáni kaptató sem vészesen hosszú, szép türelmesen, alacsony fokozatba visszakapcsolva nem lehet probléma egy gyereknek sem, mármint, ha van hozzá egyáltalán kedve, meg türelme, mert tapasztalatom szerint az amúgy bicajhoz szokott  gyerekek bírják a kihívásokat,  inkább megunják a folyamatos erőfeszítést, s a lassú haladást.

Utána pedig jutalomként ott a lejtő, kb. 6 kilométeren keresztül gurulhatunk Gyúróig. (Bár ezen az úton visszafelé tekerőket nem irigyeltem).

Az úton sokan voltak, és senki nem tolta a kerékpárját felfelé sem. 

Eszembe jutott szlovéniai kirándulásunk. Rengeteg bicajost láttunk, amint elszántan vágtak neki reggel a hegynek - mármint tényleg a hegynek, nem enyhén hullámzó dombvidéknek, hanem 2000 méter magasra, meredeken szerpentinező, csúcsra vezető utaknak - a kerékpárjukkal, és feltekertek. 

Azt gondolom, átlagos bicajos vagyok,  napi szinten járok munkába kerékpárral, és nem rohamtempóban, de erőmet beosztva, fáradtság nélkül le tudtam tekerni Velencére, még izomlázam sem lett. Azt gondolom, ennyi edzettség minden embernek szükséges lenne. Egyáltalán nem ördögtől való elvárni ezt az erőnlétet egy gyerekes családtól sem. 

A dombok tetejéről elénk táruló táj szépsége  pedig mindenképpen kárpótol a fáradtságért. 

Amit  kisgyerekekkel inkább aggályosnak tartok, az az, hogy sok helyen vezet át a kerékpárút főúton, illetve több helyen autók is közlekedhetnek rajta. Így aztán az kicsiken jobban rajta kell tartani a szülői szemet, mintha teljesen védett út vezetne Velencéig. 

A kellemes kis kávézót elfoglalták a biciklisták

Továbbá azt gondolom, hogy nagyon jót fog tenni ezen településeknek ez a kerékpárút. Jelen pillanatban még nem sok helyen van kiülős-beülős, evős-ivós hely. Etyeknél a Madeleine kávézót szabályosan ellepték a megpihenő kerékpárosok. Szemmel láthatólag a pincérek alig bírták a kiszolgálást. Mindenki szívesen megkóstolta az egyébként kiváló kávét, egy pohár hideg üdítőt, többen pedig a lepényüket várták.  Volt olyan csapat, akinek már nem jutott ülőhely, ezért sétáltak egy kicsit a faluban, hogy végül ők is bejussanak a lepényeshez. 

Amit hiányoltam: Jó lenne, ha a bicikliút mentén a helyi érdekességeket kitábláznák. 

A kerékpárútról szép kilátás nyílik a Viadukt felé

Biatorbágyon  érdemes  megmászni a Nyakas-követ és megpihenni kicsit a tetején, megcsodálva a panorámát. 

Vagy Etyeken a kerékpárút elhalad egy pincesor mellett. Persze, látszik, hogy pincesor, de mégis jó lenne egy tájékoztató tábla, valamint érdemes Etyeken barangolni kicsit a többi pincesor felé is, mármint, ha az ember lánya tudja, hogy az merre is található. Mondjuk én tudom, jó párszor bebarangoltam már minden zegét-zugát. Esetleg érdemes átkarikázni Botpusztára, megnézni az Árpád-kori templomot. 

Elmenni Bicskére  a régi csillagvizsgáló romjai felé.

Pázmándon pedig javaslom a vízimalmot és a pázmándi szurdokot, valamint a panorámát a hegy tetejéről. 

Persze értem, hogy aki a Balatonra igyekszik, annak nem fognak beleférni a kitérők, de ezek akár külön kerékpáros célpontként is betervezhetőek lehetnek ezen az útvonalon. 

Mindent összevetve azt gondolom, kiváló lehetőségeket jelent ez az útvonal, akár a helyi közlekedés szempontjából, akár pest megyei kirándulás tervezésekor, vagy akár, ha tavainkat akarjuk kerékpárral megközelíteni. Nem száguldva, kitartást és türelmet tanulva, kényelmes és többnyire biztonságos kerékpárúton tekerve. 

Visszatekintés Biatorbágyra.

Biatorbágy és Etyek között emelkedik az út. 

Szépen kialakított kerékpáros pihenő - Az úton sokan voltak, de senki nem tolta a bringáját. 

Nagy emelkedő után a a jól megérdemelt gurulás következik. 

Kerékpár szerelő állomás pumpával. 

Pázmándi kerékpáros pihenő. Végre kutat is találtunk. Ez nagy hibája az útnak: kevés a vízvételi lehetőség. 

Nekem otthonról Velence vonatállomás kereken 70 km lett. Biatorbágyra a Viadukthoz 1 óra alatt értem le, onnan Etyek a Viadukt fotózással együtt újabb szűk 1 óra volt. Itt kávéztunk, majd Gyúró újabb óra. További 1 óra  Pázmándra,  innen már nincs messze a Velencei-tó. 

Az út Biatorbágyig inkább városban tekergős, zajos. A Viadukttól azonban már nagyon barátságos, szép természeti környezetben vezet.