Tiszavirág ártéri tanösvény és a Pákász tanösvény

Már azt hittem, idén kimarad a szokásos éves Tisza-tó látogatásom, mégis úgy adódott, hogy családilag vonultunk le egy rövid hétvégére. Míg a többiek Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrumot látogatták meg, én inkább felkerestem régi kedves helyemet Tiszaörvényen  (1) (2) (3) (4) (5) (6) (7) (8) (9). A család legidősebb tagja elkísért utamon és nagyon jól éreztük magunkat. 

A Szabics kikötőből átvitettük magunkat a Tiszavirág tanösvényre - amúgy ennek is jól felment az ára, emlékszem, amikor először erre jártam,  500  Ft körül volt a jegy, most 2000 Ft-ot fizettem egy személyre a 2 perces hajóútért. No meg a tanösvényért, aminek azért biztos van némi karbantartási összege. 

A szigetet átszelő csatornában elburjánzott a nádas és az egyéb vízi növények - talán a tó alacsony vízállásának köszönhetően. Íme egy nyári kép a korábbi évekből, amikor látszódott vízfelület. 

Lassan ballagtunk a szép ártéri erdőben, hatalmas fekete nyárakra kúszó vadszőlővel benőtt, indákkal körülölelt fák között. 

Elértük a Pákász tanösvényt, ahol szépen sorakoztak a gumicsizmák, ahogy eddig is. Megpróbáltuk a csónakot áthúzni a túlsó partról a kötél segítségével, de annyira kihúzták a másik part száraz részére, hogy meg se tudtuk mozdítani. (Mikor átértunk a túlpartra, már azt is értettük, miért küzdötte fel valaki odáig a hajót: járhatatlanul mocsaras volt a túlpart. Is. )

Szerencsére két arra járó úriember segítségével végül sikerült megmozdítani és szépen áthúzni emide a hajót. 

Mikor be akartunk ülni, akkor szembesültünk azzal a ténnyel, hogy bizony a ladik körül annyira sáros, süppedős a part, hogy gumicsizmástól is elmerülünk benne, a lábamat sem tudtam kihúzni belőle egyszerűen, úgy kellett kiásni egy bottal. Végül száraz ágakból pallót építettünk, így tudtuk elérni a hajót, s végül elindulhattunk a túlpart felé. Egyesült erővel húztuk a kötelet és nagyon örültünk, hogy ilyen jól  megoldottuk ezt a problémát. 

A Pákász tanösvény éppúgy elvarázsolt, mint az elmúlt 5 alkalommal, de rácsodálkoztam a változásokra. 

Például az a gyökerestül kidőlt fa, ami mellett elvezet a palló egész lekopott. Pár éve még sokkal magasabb volt és tele volt földdel. 

A másfél kilométeres tanösvény mentén interaktív tájékoztató táblákon ismerkedhetünk meg a pákászok életével. Mindet becsülettel végigolvastuk. 

Az út csaknem felén pallók vezetnek a talaj felett, mostanra már sok helyen törött, megviselt állapotban voltak. Sár most nem volt az úton, akár száraz lábbal is abszolválhattuk volna az utat, pallók nélkül is. Nem úgy, mint pár éve tavasszal.

Sajna a pákász lakhelyénél a kis tó ki volt száradva, valamint a pákász kunyhója is megviselt állapotban volt, hiányzott a teteje. Kár. 

Végül elértünk a tanösvény végéhez és megpróbáltuk áthúzni a ladikot, de annyira felkavarta a sáros iszapot, hogy nem mertünk beleülni, féltünk, hogy hajóstul-mindenestül megfeneklünk és  beleragadunk a mocsárba. Így aztán visszamentünk a pallókon a bejárathoz és visszaügyeskedtük magunkat a másik csónakkal a kiindulási pontunkhoz. 

Folytattuk utunkat az Ártéri tanösvényen a Göbe-tó felé. Átkelve a hídon a kis patak felett csak kiszáradt meder fogadott, és néhány kókadt tavirózsa levél. A patak így nézett ki fénykorában. 

A Göbén az alacsony vízállást csak abból lehetett észrevenni, hogy a csónakokhoz az iszapos mederben lehetett eljutni, de a látvány a szokásos elbűvölő, nyugodt, tündérliliomos csoda volt. Jól esett ringatózni a tavon és beszélgetni a kora őszi napsütésben.