Kazárra december 29-én indultunk, de csak január 23-án érkeztünk meg. No nem mintha gyalog kellett volna megtenni a Budapest-Kazár útvonalat, csak éppen jobban jártunk volna. Az autónk ugyanis a céltól alig 20 percnyi távolságban nem óhajtott tovább működni, így kerek 5 órát tölthettünk a 21-es út Jobbágyi körforgalma közelében az út szélén, majd szervizbe vontattuk az autót. Persze az ünnepek alatt csak lassan tért vissza a lélek a járgányba, mégis előbb gyógyult meg, mint a gázkazánunk, ami karácsony óta nem ad meleg vizet, de most már legalább látjuk a reményt, hogy bár súlyos százezrekért, de egy héten belül mégiscsak le fogunk tudni zuhanyozni a saját fürdőszobánkban, saját zuhanyzónk alatt, meleg vízzel.
Mindezek után határozottan sikernek könyveltem el, hogy mégis eljutottunk ebbe a Nógrádi faluba, hogy megtekintsük Európában csaknem egyedülálló kőzettani jellegzetességét, a riolittufát.
Bár Kappadókiával egy lapon említeni talán enyhe eufemizmus, az azonban tény, hogy hasonló geológiai képződmény Európában csak itt található. A faluból a piros kereszt jelzésen sétáltunk a ködös, szottyos hidegben a célunk felé. Egy rövid emelkedő után kiértünk az erdőből és fal kéz felől megpillantottuk a kopár, murvásnak tűnő felületet. Hatalmas hófehér, barázdált sziklaóriásokat vártam, e helyett a fák között megbújó vízmosta, szürke talajt kaptam.
Ha nem tudom, hogy mit keresünk, talán simán el is sétáltunk volna mellette, annyira nem tűnt izgalmasnak a hely első pillantásra.
Így azonban kíváncsian közelebb mentünk az ösvényen de még mindig izgalmasabbnak tűnt az utat szegélyező tölggyel elegy borókás látványa, valamint, hogy a legmagasabb pontokon a fákra kezdett ráfagyni a köd.
Hamarosan azonban előtűntek a képekről már ismert izgalmas riolittufa formák. A tetőn vezető ösvényeken óvatosan lépegettünk, a talaj fagyott volt, ezért csúszott, de így legalább nem porlott a lábunk alatt.
Letekintve érdekes látvány fogadott! Csodás, mélyen barázdált csaknem függőleges földoldalak, melyeket karfiolra, illetve olvadt gyertyaviaszra emlékeztető formák fedtek.
Az egyik ösvényen leereszkedtünk a képződmény tövéhez, ahol két tájékoztató táblán is elolvashattuk a riolittufa keletkezésének történetét.
Íme: Kb. 20 millió évvel ezelőtt a vulkáni működés következtében kilövellő vulkáni törmelék több tíz méter vastagságban rakódott a talajra. Ezt a tufatelepet később mocsári és tengeri üledék fedte be. Majd az évmilliók alatt a talaj újra kiemelkedett a tengerből, a szél és az eső lemosta a felső termőréteget, előkerült a tufaréteg, mely könnyen mállik, ezért az eróziós folyamatoknak köszönhetően mély barázdák, árkok, üregek keletkeznek bennük, majd megszűnnek, majd újabbak keletkeznek.
Jelen fényviszonyok között inkább szürkének tűntek a sziklák, mint ragyogóan fehérnek, de a formák valóban izgalmasak voltak. A keskeny hasadékok közötti ösvényeket vastag jégréteg borította, így csúszkálva bár, de száraz lábbal jártuk végig az egy hektáros területen kanyargó utat.
Fellelkesülve tértünk vissza a piros kereszt jelzésre, ahol meglepve tapasztaltuk, hogy a köd egyre több helyen fagyott rá a fákra. Ráadásul van egy zúzmara választó vonal: fölötte zúzmarásak a fák ágai, alatta viszont nem.
Ködös - zúzmarás erdőben sétáltunk tovább, gyönyörködtünk a sejtelmes tölgyesben, majd elértünk egy bányatóhoz.
Közben a napnak sikerült áttörnie a ködpárnát, és hihetetlenül kék ég előtt fehérlő fakoronák csipkéiben gyönyörködtünk, lábunk alatt a sárga nádas közül valószerűtlenül zölden világított elő a tó befagyott vize.
A szemközti bányaoldal fái szintén fehér zúzmararuhában díszítették a tájat.
Mindeközben a fákról sűrűn potyogott a zúzmara a nyakunkba, de nem tudtunk betelni a látvánnyal.
A tó másik oldaláról hangosan kiabált felénk két férfi: Erre is gyertek át, itt még szebb a látvány! Mentünk, hogy ne mentünk volna!
Ezt a látványt csak ma kaphattuk meg! - ötlött az eszembe, s már nem is bántam a decemberi bosszúságot.
Kilátás az egyik bánya tetejéről:
Alig egy óra alatt el is olvadt minden a fákról, mintha soha ott sem lett volna, mi pedig folytattuk utunkat egy erdészeti úton Kazár-Székvölgypuszta felé, ahol néhány kidőlt-bedőlt házon és egy csaholó kóbor kutyafalkán kívül nem találtunk semmi érdemlegeset. Majd a Zagyva folyó mentén elsétáltunk Mátraszelére, ahol a falu szélén jobbra kanyarodva egy izgalmas szurdokon keresztül tértünk vissza Kazárra.
