Hosszú-hosszú napok és hetek után sikerült elszabadulni otthonról, sem költözés, sem munka, sem más kötelezettség nem gátolt meg az indulásban és még az autónk sem romlott el út közben, így végre kirándultunk! Eufóriával töltött el az érzés, bár éreztem, hogy valami kis gyengeség féle bujkál bennem, de nem akartam erről tudomást venni.
A Két-bükkfa-nyeregről a zöld kereszt jelzésen indultunk el. Az erdő ezen oldalát vékony hólepel fedte, ami azonban teljesen eltűnt, mire rátértünk a zöld háromszögre a Fekete-kő felé, ahol szép kilátást ígért a térkép.
A Két-bükkfa-nyeregről a zöld kereszt jelzésen indultunk el. Az erdő ezen oldalát vékony hólepel fedte, ami azonban teljesen eltűnt, mire rátértünk a zöld háromszögre a Fekete-kő felé, ahol szép kilátást ígért a térkép.
Innen visszafelé indultunk, s pár méter után letértünk jobbra, egy nem jelzett kis erdei ösvényen, s hamarosan elértük világháborús emlékművet.
A pihenőhelyről több út is vezet tova, mi a sárga jelzésen indultunk Klastrompuszta felé.
Továbbindulva a Klastrom-szirtek tetején a térkép által jelzett kilátópontokat céloztuk meg. Az út egyenest egy szikla tetejére vezetett, ahol azonban már 4 csoport is gyönyörködött a kilátásban, mi már alig fértünk el a csúcson, kutyánk mindenesetre leült a sziklaperem legszélére (amitől mindenki frászt kapott), és éhező kutyaszemekkel koldult némi kenyérmorzsát a kirándulóktól. Így aztán nem sok időt töltöttünk itt, lefelé indultunk egy jelzetlen ösvényen a meglehetősen meredek és csúszós hegyoldalon, és találtunk egy csak nekünk fenntartott kilátópontot egy kisebb sziklacsúcson.
Az út lefelé nem volt hosszú, ámde annál küzdelmesebb, viszont így gyorsan elértük Klastrompusztát, ahol megszemléltük a régi pálos kolostor romjait. Az 1250-es években Özséb nevezetű szerzetes - akit azóta Boldog-gá avattak- gyűjtötte össze a környék remetéit, és megalapította a pálos rendet, mely az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend - tudtuk meg a tájékoztató táblából. Később Boldog Özsébet is itt temették el. A török háborúk idején a kolostor elpusztult, ma már csak az alapfalak láthatóak.
Ez után következett a lényeg, amiért az egész kirándulást ide tervezetem: A Csévi-szirtek alatt fekvő barlangrendszer. Ekkor már éreztem, hogy ereimben betegen lüktet a vér, minden tagom fájt, alig volt erőm, de a barlangokat látni akarom. Elindultunk a barlang jelzésen, és egy rövid ámde igen meredek kaptatón (egy pihenőt be kellett iktatnom) értük el a Leány-barlangot. Innen a hegyoldalban átbaktattunk a Legény-barlanghoz is.
Ezek a barlangok a hévizes karsztosodás következtében alakultak ki, szép gömbüstöket és cseppkőfolyásokat láthatunk már a barlang bejáratánál is. A két barlang közötti összeköttetést 1977-ben sikerült megtalálni a kutatónak, majd egy év múlva 4 további barlanggal való kapcsolatot is megtalálták. Az így felfedezett Ariadne-barlangrendszer hazán harmadik leghosszabb barlangrendszere. Sajnos csak barlangászok látogathatják, így egyszerű halandó nem láthatja a benne növekvő különleges ásványkiválásokat.
Pedig egykoron lakott ezekben a barlangokban az ősember is, legalábbis erről tanúskodnak az itt talált neolit kori leletanyagok, bronzkori edények, római kori fésű, Árpád kori cseréptöredékek. Sőt, talán Özséb remetéi is itt húzták meg magukat. A középkorban pedig pénzhamisító műhely működött a Legény-barlangban.
A barlangrendszerhez tartozó további bejáratokat már nem volt erőm felkutatni, így visszafelé vettük az irányt. Enyhe emelkedőn haladtunk a Két bükkfa-nyereg felé. Út közben egy 5 éves forma kis legény próbált két nálánál jóval hatalmasabb dorongot felcipelni a hegyre, miközben édesapja megpróbálta nagyobb tempóra bírni - kevés sikerrel. A kiskölyök elszántan araszolt a két fával, az apuka elszántan győzködte, hogy hagyja itt, majd visszafelé összeszedik. Megmosolyogtuk az ismerős jelenetet, majd folytattuk utunkat a napfényes téli erdőben.
Újra elértük a világháborús emlékművet, ítt azonban most jobbra felfelé folytattuk az utat, majd a hamarosan rátértünk a zöld keresztre, és összesen 12 km-rel a lábunkba és szép élményekkel a lelkünkben, (ámde betegen) visszatértünk a kiindulási pontunkhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése