Az autót Pilismarót templomának közelében parkoltuk le és a falu egyik tekergős kis utcáján indultunk el az erdő felé. Magunk mögött hagyva a házakat egy lassan emelkedő úton, kaszálók között haladtunk. Többször visszatekintettünk a falu mögött tekergőző Dunára és a Börzsöny hegyvonulatára.
Jobb kéz felől pedig a Pilis és a Visegrádi-hegység tömbjének látványa kápráztatott el.
A réten nagy tömegben sárgálott a kutyatej.
Pár kilométer múlva elértük az erdőt, szép tölgyesben kanyarogtunk. Majd ereszkedni kezdtünk a Miklós deák völgybe.
A tavakat kilalakító gátrendszert a Pilisi Parkerdő Zrt. 2014-ben újította fel. A cél a vízvisszatartás biztosítása és vizes élőhelyek kialakítása volt. Mindenesetre mostanra elbűvölő hellyé vált a tó tájba illeszkedő idilli környezete.
A tavak mellől az Aranka-forrás felé vettük az irányt, szép réten vágtunk át.
Tömegesen bújtak elő a zsurlók.
A réten az őszi kikerics tavaszi leveleinek sötétje törte meg a fű harsogó zöldjét.
Az úton jó darabig a patak mellett haladtunk.
Pár kilométer után azonban az ösvény és a patak útjai elválnak. Az piros jelzésű út emelkedni kezdett, majd meredek kaptatóvá vált. A száraz, porózus talaj úgy gurult ki a talpunk alól, mintha jégen jártunk volna. Kapaszkodtunk minden kiálló gyökérbe, ágba, lihegve küzdöttük magunk egyre feljebb.
Hamarosan elértük túránk legmagasabb pontját, a Hirsh-ormot. A padon megpihentünk, ebédeltünk, hallgattuk a madarak csicsergését és az erdő csendjét. Az emlékoszlop mögül kitekintve majdnem 180 fokos szögben láthattunk rá a szemközti hegyvonulatra. Jól esett itt ücsörögni, ám hamarosan egyre több ember érkezett, szűkös lett a hely a csúcson, így odábbálltunk.
Kellemes, csaknem vízszintes, vadregényes erdei ösvényen értük el az Égett-hárs felé vezető piros és zöld jelzést.
Az út mellől több helyen is szép panoráma mutatkozik Pilisszentlélek erdő alatt megbúvó házai felé. A szemközti hegyoldalban kanyargó autóút felől felszűrődő motorzaj és az egyre élénkülő gyalogosforgalom gyors távozásra ösztönzött.
Az Égett-hársnál letértünk a völgybe vezető erdészeti útra, majd rákanyarodtunk az aszfaltozott Hoffmann útra, ami végig a Pilismaróti-malom-patak mellett vezet az erdőben. Valamilyen titokzatos okból kifolyólag azt gondoltam, hogy majd tudunk a patak partján menni, ám ez egyáltalán nem volt megvalósítható. A patak viszonylag mélyen bevájta magát a földbe, 1-2 méteres függőleges partoldala volt, mellette sűrű erdős-bozótos rész. Így többnyire kénytelenek voltunk az aszfaltúton haladni. Ami sokkal kevésbé volt vadregényes, mint amire vágytam, ámde annál gyorsabban lehett előre jutni rajta. Illetve csak lehetett volna, ám a barefoot cipőm egyáltalán nem aszfaltútra termett.
Jobb híján próbáltam az út szélén, a fűben haladni, köszöngettem a mellettünk elsuhanó számtalan biciklistának, és arra gondoltam, milyen jó lenne most egy kerékpár, amivel gyorsan legurulhatnánk azt a hátralévő 4-5 kilométert, ami még előttünk áll a faluig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése