Imrikfalvi tó

Véleményem szerint idén az országot övező nagy hegyekben az éves csapadékmennyiség azon az 5 hétvégén esett le, amikor én a hegyekben tartózkodtam. Nem volt ez másképp most sem, amikor hétvégére a Szlovák Paradicsomba utaztunk a kis-nagy családommal. A szállásunk Imrikfalván, a tó mellett volt. 

A gépem orrát rutinosan éppen csak kidugva az esőkabát alól jártam körbe a tavat, témát keresve. Aki járt már Szlovákia ezen részén, az talán egyetért velem: ritka ronda falvak vannak errefelé. Nem tudom megmondani, miért ez az érzése az embernek, mert nem kifejezetten rendezetlen az utcakép, még virág is akad bőven. A kertek gondozottak, az udvaron szép rendben sorakozik a téli tüzelő. Nem is a házakba épített olcsó anyagok szúrnak szemet. Talán inkább a lehetetlen szín az, ami elborzasztja az arra járót. Világító rózsaszín-sárga kombó, vagy a bugyikék, ocsmányzöld színek vonzzák a tekintetet. Igazán felüdülés volt Pila-ban a fával burkolt házak látványa! 

Így aztán próbáltam a tájra összpontosítani, mert az viszont varázslatos!

A faluban alig hallani magyar szót. Házigazdánk ugyan beszélt magyarul, de nehezen forgott a nyelve. A falu lakossága szemmel láthatólag a turistákból, illetve a horgászokból él. A tó végében pisztrángot tenyésztenek, a tó az eső ellenére tele volt horgászokat szállító csónakokkal. Alkonyatkor kiállva a tó partjára, hallgattam a tájat. Lapátok csobbantak a vízben, horgászbot zsinór surrogott, aztán előbb halkan, majd egyre bátrabban felhangzott magyar nyelven a "Ha én gazdag lennék...", a Hegedűs a háztetőn betétdala. A hegyek visszaverték az énekhangot, és én megbűvölve álltam a tó szélén.