2016. május 1., vasárnap

Találkozás a foltos szalamandrával

Gyík vagy béka?

Székely neve "targyík", s valóban, külsőre olyan, mint egy foltos kövér gyík. Valójában azonban rendszertanilag a békához áll a legközelebb. A szalamandra kétéltű állat, kedveli a nedves helyeket, vízbe szüli élő utódait is.  A szalamandra előfordulása, jelenléte egyben jelzi a vizek tisztaságát.

Hol és mikor találkozhatunk vele?

Többnyire éjszaka, vagy alkonyatkor mozog, nedves időben azonban nap közben is találkozhatunk vele. Mivel úgy tűnik, mi idén beneveztünk a "Tégy meg több ezer lépést esőben az erdőben" mozgalomba, az a szerencse ért minket, hogy több példánnyal is találkozhattunk 2 nap alatt, 2 különböző helyen a Bükkben.

Fürge, mint a gyík?

Többnyire lassan mozog, és nem tűnik ijedősnek sem.
Egyik találkozásunkkor több percig nézett velünk farkasszemet az úton, mielőtt elhatároztam hogy előveszem a gépemet. Simán tudtam objektívet cserélni, leheveredni vele szembe a (vizes) földre, élességet állítani, pozíciót váltani, másik oldalról is megközelíteni, megszemlélni, hogy elég éles lett-e a kép, ISO értéket növelni, elvacakolni további beállításokkal, rögtönzött állványt készíteni.  Mindeközben lányommal békésen beszélgettünk. Már azt hittem, megfagyott, csak a torka lüktetéséből láttam, hogy él.
Aztán egyszerre csak S alakba görbítette a testét és megindult különös hullámzó mozgásával a lányom lába felé. 

"Olyan hideg, hogy mint a jég, puszta érintésével eloltja a tüzet"

-írja Plinius, az ókori enciklopédista. Én mindezt nem tapasztaltam, békésen mászott a tenyerembe, érintése valóban nedves volt, és hűvös. Semmiféle mérget és nedvet nem lövellt rám. 

Mit jelentenek a sárga foltok?

Teste fénylő fekete, felülete mirigyes, nyálkás.  Alapszínén élénk sárga, szabálytalan alakú foltok jelzik a ragadozóknak, hogy bőrében méreganyag rejlik. A mintázat minden példánynál egyedi, a foltok színe a citromsárgától a sötét narancssárgáig terjedhet.  Egyes kísérletek tanúsága szerint az, hogy az állat színezetében a fekete vagy a sárga szín-e az uralkodó, a talaj minőségétől függ.
A bal oldalit a Pilisben fotóztam, a jobb oldaliakat pedig a Bükkben. 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az emberről lerágja a szőrt!" - tényleg olyan veszélyes állat?

Régi babonák alapja lehet Plinius írása:
"A szájából a tej módjára ömlő nyálka az emberről lerágja a szőrt, a vele megnedvesített hely elveszti színét és meghámlik. A szalamandra valamennyi mérges állat között a leggonoszabb...a szalamandra egész népeket megsemmisíthet, ha nem veszik elejét a bajnak. Ha felmászik a fára, megmérgez minden gyümölcsöt, s aki eszik belőle, megfagy, sőt ha azzal a fával, melyet csak a lábával megérintett, kenyeret sütnek, az is mérgessé válik, s ha a kútba esik, mérges lesz tőle a víz."

Az igazság az, hogy szalamandra halántékán lévő fekete pöttyökkel tarkított mirigyekben termelődő váladék a egyik összetevője a szalamandrin alkaloida. Szembe vagy szájba jutva nyálkahártya gyulladást okoz. Kis madarakat, apróbb rágcsálókat valóban megölhet. Nagyobb testű emlősök esetében izomrángások léphetnek fel.  

Az erősebb felfalja a gyengébbet!

Magányos életet élő állatok, csak a szaporodás idején keresik egymás társaságát. Elképzelhető azonban, hogy közösen osztoznak egy-egy üregen, de az egyik alig törődik a másikkal, és az erősebb, ha éhes, habozás nélkül nekiesik a gyengébbnek, hogy felfalja. Egyébként gilisztát, csigákat eszik. 


3 megjegyzés:

  1. Soha nem olvastam még a szalamandráról... Köszi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyi érdekeset írnak róla még ezen kívül is. Érdemes a két forrás linket végigböngészni.

      Törlés
  2. Izgalmas. Én nem engedtem volna a kezemre mászni.Brr.

    VálaszTörlés