A kis rigó második születésnapja

Vasárnap szüleimnél gyűlt össze a család egy közös születésnapi ünnepségre. Családunk 3 legifjabb tagja már javában a kertet tartotta a felügyelete alatt mindenféle saját maguk által készített harci eszközök igénybevételével. Érkezésünket hatalmas csatakiáltás követte, melyből némi kreativitással megtudtuk, hogy egy valódi kis rigó esett ki a fészkéből, és a gyerekek legfőbb feladatuknak tartották, hogy a madárkát mindenkitől, de legfőképp a két vérszomjas kutyától, megóvják. 

A kis állat valóban rémülten csipogott a borostyánlevelek alatt, a földön. Amikor a két kutya közelített felé, a szülők hangos csiripeléssel és szárnycsattogással igyekeztek elkergetni őket onnan. A gyerekek ordibálása azonban kutyák tekintetében hatékonyabbnak bizonyult, bár tartottam kissé attól, hogy a rigófióka  átesik egy kisebb szívinfarktuson. 

Nem így történt. 

Amikor közelítettünk felé a kezünkkel, hatalmasra tátotta csőrét. Elsőre ijesztő volt, aztán arra gondoltunk, hátha éhes. Nosza, a  gyerekek gilisztát gyűjtöttek neki, és megetették. Kis cseppentővel még inni is adtak neki. 

A Kisrigó (mert közben nevet is kapott) szép lassan megszokta a zajt, a közelségünket. Nemsokára felfedező útra indult a kertben. 

Óvatosan körülnézett...

...majd megfordult, és elindult a szomszéd kerítése felé. Nincsenek farktollai, talán ezért nem tudott repülni.

Nem engedhetjük, hogy átjusson, ott ugyanis egy hatalmas kutya lakik, és a kerítés másik oldalán nem tudjuk megvédeni tőle. Kíváncsian figyelte, hogy mit eszelünk ki. 

 A gyerekek szereztek egy dobozt - nem akartak kézzel a madárhoz érni, nehogy megérezze az anyja rajta az emberszagot - és óvatosan elzárták a szomszéd irányába vezető utat. 

Büszke lakástulajdonosként tekint szét a küszöbről. 

Készül az ebéd! A hatalmas giliszta láttán megoszlott a család véleménye: elég nagy decibellel hangoztatta mindenki a sajátját, miszerint: "túl nagy az a giliszta", "vágjátok szét", "biztos le tudja nyelni", "megfullad tőle". Nos Kisrigó eldöntötte a kérdést! Egyetlen falásra bekapta, és eltüntette a gyomrában. 

Végül belenyugodott, hogy a zajos kert a két kutyával biztonságosabb a számára, és itt még enni is kap. Úgy döntött végleg marad és hangos csipogással tudtunkra is adta. Kialakult a jelrendszer is, ha csipog, kap egy gilisztát, vagy vizet.

Nos, nem tudom, hogy az eljárásunk a madár szempontjából helyes volt-e, vagy sem. Amit tettünk egyrészt népi hiedelmeken alapul, másrészt unokaöcsém papagájainál tanult etetési gyakorlatán, ám tény, hogy szüleim másnap is látták a Kisrigót, két szülője etette, védte az arra járó macskától.