2014. december 16., kedd

Köd a Kopároknál

Az volt a tervem, hogy ködöt fotózok. A városban reggel sűrűn gomolygott, a Normafánál azonban nyoma sem volt, ellentétben az ónos esővel, ami ugyan úri módon odébb állt miután dolgát végezte,  takarítani valót azonban  jócskán hagyott maga után. Az erdőben mindenfelé a letört ágak százai hevernek, az utak szélén gondos kezek halomba gyűjtötték már a rőzsét.
A Budaörsi Kopárokat Csillebérc felől közelítettem. Köd sehol. Jóleső séta után azonban láttam, hogy Budaörs bizony ködbe burkolózott. Ennek ellenére sötét volt, a napot takarták a felhők, nem tűnt nagyon ígéretesnek a látvány. 
Ahogy ott tiblábolok, egyszercsak rést ütött a felhőn Nap anyánk, és kikukucskált, majd rózsaszínre festette ködöt.
 A szél is felkerekedett, a táj percről percre változott. Nem győztem kapkodni a fejem, mit is fotózzak először? Mire beállítottam az egyik témát, a másik már egész megváltozott. Az alábbi helyről már nem is tudtam több fotót készíteni, lévén a ködöt - és így a témát - elfújta a szél.
A völgy lassan fényárban úszott. Megpróbáltam úgy fotózni, hogy a nap ne égjen ki. Sokszori kísérletezgetés után eszembe jutott egy régi tanács: takarjam le a kép tetejét az expozíciós idő egy részében. El kellett lőnöm néhány képet, mire az ujjam sem lógott bele a képbe, illetve a kiégést is elviselhető mértékűnek gondoltam.
Legnagyobb sajnálatomra ennyi időm maradt a fotózásra, a nap megint a felhők mögé mászott aludni. 
 A kutya szűkölt, elege volt az egy helyben ácsorgásból, így hát lassan elindultam hazafelé. Mire elértem a következő kilátópontig a nap gyönyörűen sütött, köd helyett a párás tájat festette aranyra.

4 megjegyzés:

  1. Soha nem lehet tudni, hogy mi kerül az ember objektívje elé. Gyakran nem az, amire számít, mégis jobban örül neki. Mégis, szinte mindig van mit fotózni. Egyik legfontosabb fotós aranyszabály.
    Nagyon szépek a fotók! :)

    VálaszTörlés
  2. Szépek a képek!

    VálaszTörlés