A hó recseg a talpunk alatt, ahogy kapaszkodunk felfelé a hegyre. Amúgy néma csend. A csúcsról a panorámát puha köd takarja, a fák koronája feketén integet, a törzsük sejtelmes balladai homályba burkolódzik.
A Hétlyuk Zsomboly felé igyekszünk, az ösvényt belepte a hó, inkább csak sejtjük, mint látjuk merre is megy, sehol egy lábnyom. A fák között botorkálunk, néhol nyakunkba hullik az ágakról a fehér párna. Végül sikerül pont a barlang mellett leereszkedni. A táj csendje és érintetlensége betölti a teret.
Lenézünk a zsomboly legnagyobb nyílásán. Odalent fehér foltok jelzik a barlang mélyét, az oldalfalban fodorkák, mohák és páfrányok zöldelnek. Szép ez így!
Balra kerülünk, a bejárat felé. Kívül még meglehetősen csúszik minden, óvatosan kapaszkodunk lefelé, odabent azonban száraz falevelek fedik a poros sziklákat.
A barlangban több helyről is fény tör be, csupa luk a teteje - no persze, hisz, zsomboly - a behulló hó szép fehér sapkával vonta be a sziklákat.
Leereszkedünk a mélybe, és a legalsó ponton átmászunk egy lukon a belső barlangba.
Legnagyobb meglepetésünkre egy behavazott sárkány alussza itt téli álmát, jöttünkre felemeli fejét, álmosan pislog ránk, majd mit sem törődve velünk bóbiskol tovább. Szerencsére, sárkánytűzre ugyanis épp nem készültünk.
Azért csendesen megkerülve átmászunk mellette a belső nyílásba onnan is megszemlélve a ki és belátást.
Aztán újra megkerülve a sárkányt, visszakúszunk a lukon, majd fel a sziklákon, ki a szabadba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése