Gömbölyű-kő, Kis-Koppány és Nagy-Koppány

Különösen szép, napos, langyos őszi időre ébredtünk. Kiadós reggeli után Nagybörzsöny kis horgásztavától indítottuk túránkat, ismét a piros jelzésen a Nagy-Koppány felé. Az ösvény épp kellemesen emelkedett, de azért kimelegedtünk. A tegnapi hűvös, szeles időhöz képest most hét ágra sütött a nap, és legalább  8 fokot emelkedett a hőmérséklet. 

Farkas-völgyi-horgásztó

A fák között a nagybörzsönyi Szent istván - templom bújuk meg. 

Gömbölyű - kő

Az első kilátópontot elérve, mit sem sejtve letelepedtünk egy kidőlt farönkre, ám hamarosan jobbnak láttuk továbbállni, ugyanis sűrű rajokban  repkedtek körülöttünk a katicabogarak. 

Bizmet-rét

Jelzetlen úton ereszkedtünk le a réthez,  a távolban vadászles, a messzeségben  szántóföldek  sorakoztak. 

A fű között, a naposabb részeken még találtunk néhány feléledt rovart. 

A rét végén meredeken letörő hegyoldal, mindenfelé a színes ruhába öltözött börzsönyi hegyoldalak látványa. 

Kis-Koppány

A Gömbölyű-kőtől a Kis-Koppány csak egy könnyű séta! Úgy terveztük, heverészünk is egyet a hegyoldalban, de újfent csalatkoznunk kellett. 

Még fotózni se maradt időnk, szájat tátani meg semmiképpen: sötét fellegként leptek el a katicák. Persze tudtuk, hogy nem bántanak, ebben a mennyiségben mégis félelmetes volt. Hajunkat, arcunkat is ellepték. Mint utóbb kiderült, a harlekin katica sziklarepedésekben, barlangokban, faodúkban keres menedéket a téli fagyok elől, ilyenkor nagy kolóniákba gyűlik össze. Biztonságos menedéknek tűnhettünk, ezért akaszkodtak ránk. Az ellenkezőjéről csak úgy tudtuk meggyőzni őkelméket, ha bemenekültünk a fák közé. Ott szépen maguktól leléptek, akarom mondani lerepültek rólunk. 

A távolban tán a Nagy-Galla

Nagy - Koppány  (549 m)

Legnagyobb meglepetésünkre itt nem voltak katicák, így végre zavartalanul napfürdőzhettünk, miközben  a pazar kilátásban gyönyörködtünk.  

Távolban a Visegrádi-hegység,és a  Pilis vonulata. 

Előttünk Márianosztra és a Duna.

Nagy-Sas-hegy, Só-hegy, Kopasz-hegy, Nagyirtáspuszta

Visszafelé átvágtunk egy jelzetlen ösvényen a kék jelzés felé, majd a Farkas-völgyben térünk vissza kiindulási pontunkhoz. 

Farkas-völgy

A kék jelzés okozott némi csalódást számomra, ugyanis a fakitermelés miatt csupa felszántott sár volt az út, alig lehetett lépni anélkül, hogy bokáig merültünk volna a cuppanósra döngölt földbe. A jó hír, hogy nem tarolták el az egész erdőt, csak szálaló fakitermelés folyt a területen. 

Szerencsére pár száz méter után az út aszfaltútra váltott, a teherautók itt közlekedtek, mi pedig letérve a kékről, a patak bal oldalán egy jelzetlen úton haladtunk  vissza a piros jelzés felé. Hamarosan elértük a tavat, ahol jóízűen meguzsonnáztunk, majd ezúttal már hazafelé vettük az irányt. 

Nagybörzsönyi panorámatúra

Eredeti terveim szerint Nagybörzsönyből egész Hollókőig kirándulunk, majd vissza, ám a sors úgy hozta, hogy csak viszonylag későn tudtunk nekivágni az útnak. Ekkorra nagy szürke fellegek úsztak az égen, a beígért eső elkerülhetetlennek látszott, párom pedig elfelejtett esőkabátot pakolni. 

Hm. 

A Magyar-völgyön átvezető  piros jelzés  kezdetben széles, lankás útja pár száz méter után meredek kaptatóvá változott. Én pedig a kényelmes, nézelődős tempóra szavaztam. Itt is, ott is kissé letérve az erdőbe gombák után kutattam (nem sok sikerrel). 

Így aztán, mire feljutottunk a Görbe-kő 650 méteres csúcsára, már erősen kétségesnek találtam Hollókő elérést. Hacsak nem kapcsolunk nagyobb sebességre, esélyes egy eső a nyakunkba és ráadásként a sötétben botorkálás. Mi azonban élvezni akartuk a színes és békés erdőt, a panorámát, a levelek susogását. Semmiképp nem akartunk nyelvkilógatva végigloholni az úton. 

Visszatekintve Nagybörzsön házaira

Őszi színskála

Görbe-kő és a Magyar-hegy közötti szakaszon több helyen meredeken törnek le a lejtők, az erdőben  szálegyenes  tölgyek között haladtunk,  a hegyoldalban azonban magányosan álló  girbe-gurba törzsű tölgyek  dacolnak a törmelékes, napsütötte hegyoldal kihívásaival. Kiváló panoráma nyílik a szemközti csúcsok felé. Ezeket is megbámultuk. 

Magyar-hegy 714 méteres csúcsát elérve megkezdtük az ereszkedést, a gyertyános-tölgyest felváltja a bükk. Ezüst törzsük között egyre erősebben süvített a szél, felkívánkozott az extra pulóver és a kapucni is. Sietve ereszkedtünk, majd elérve a nyerget, újra a hegy szélárnyékába kerültünk. Szép, mohás sziklák között, rozsdavörös avarszőnyegen lépdeltünk.

Kihagyhatatlan volt, hogy az egyik sziklánál főzzünk egy kávét a remek akkus túra kávéfőzővel. 

A Bagolyvár turistaház feletti irtásnál végleg megszületett a döntés: kihagyjuk Hollókő csúcsát, inkább komótosan bóklászunk visszafelé. Még mindig reménykedtem egy kis gombatalálatban. 

Kilátás a Bagolyvár turistaház feletti irtás tetjéről. 

A piros kereszt jelzésen haladtunk a kék jelzésig. Itt tettünk egy kis kitérőt egy kilátópont felé. Újra fantasztikus panorámában volt részünk. 

Ezután újra megkerestük a kék jelzést, és leereszkedtünk Bányapusztára. 

Innentől a széles erdei utat a lehulló falevelek alkotta vörös szőnyeg tette vadregényesebbé. 

Többször letértünk az útról a Bánya-patakhoz néhány fotó erejéig. 

Végül találtunk néhány gombát is.

Valamelyik tuskógomba

Kései laskának nagyon megörültem. Haza is vittük. 

Már alacsonyan járt a nap és az eső is rákezdett, mire visszaértünk a Magyar-völgybe. Innen azonban már csak pár kilométer Nagybörzsöny, még viszonylag szárazon, sötétedés előtt elértük, s jólesett a jó leves a Malom-vendéglőben. 

Irány a Cserhát legmagasabb pontja!

A hosszúhétvége utolsó napjára egy régi tervemet terveztük valóra váltani: kinézni a gyönyörűen felújított Sasbérci kilátóból. Így Buják, Honvéd Üdülő parkolójánál letettük az autókat és elmerültünk az őszi erdő, illetve rég nem látott túratársaim rejtelmeiben.  

 

A parkolótól többnyire a meglehetősen megkopott zöld levél jelzést követtük. Rövid séta után megérkeztünk az Egidus-forráshoz, ahol egyesek geoládákra vadásztak, mások gomba és egyéb érdekességek fotózásában merültek el. 

Az utat a patakvölgyben folytattuk, mohás sziklákon lépdelve, kidőlt fák alatt átbújva. 

Itt találkoztunk a foltos szalamandrák cserháti képviselőjével, melyet körbevettünk és minden oldalról fotóztuk. Az állat jól viselte, hogy többen körbevesszük, ám mire a második turnus is sorra kerülhetet volna, egy rezzenő gally elijesztette és méltatlankodó, lassú léptekkel bevonult egy szikla alá.  

Még egy darabig folytattuk utunkat a vadregényes völgyben, ám hamarosan mégis kimásztunk oldalt, a meredélyen és a jelzett úton kapaszkodtunk egyre feljebb és feljebb, míg el nem értük a Sasbérc 469 méteres csúcsát.

Mielőtt azonban elértük volna, megpihentünk a keresztnél, megszámlálhatatlan mennyiségű katica társaságában, panorámát bámultunk, valamint  megebédeltük a hazait. 

Szemközt velünk Szandavár

Innen már csak pár lépés választott el minket a kilátótól, mely igencsak látványos épület. 

A kilátót a 20. század elején Pappenheim Szigfrid Gróf építtette feleségének, gróf Károlyi Erzsébetnek. A Franz Zell, müncheni építész által tervezett épület földszintjén eredetileg a gróf erdésze lakott családjával, az emeleti rész vadász szállásként működött. - tudtuk meg a tájékoztató tábláról. 

Meglepve tapasztaltuk, hogy a hosszúhétvége ellenére vasárnap már zárva a kilátó, ebben az évben utoljára előző nap nyitott ki. 

Hm. 

A kilátó egyik falát teljesen benőtte a borostyán, hatalmas, kéttörzsű, nagylombú  faként öleli körbe a tornyot. 

A torony zárva lévén, a panorámafotó elmaradt, így megszaporáztuk lépteinket, hogy még elérjük a nap utolsó sugarait a bujáki vár romjainál. Visszafelé már egy újonnan festett zöld levél ösvényen haladtunk, meglepően jó tempóban. 

Végül nem sötétedett ránk, hamarosan újra csúcson álltunk, és néztük az arany színekben pompázó erdőt. 

Szemközt a Sasbéri kilátó.