A Vértes kapuja

Utamat  Csákányospusztától indítottam, és egész Vitányvárig terveztem eljutni, lehetőleg úgy, hogy a délutáni nap ott érjen engem, majd naplementére akartam visszaérni a Csákányospusztai kápolna romjaihoz.  Úgy gondoltam, közben megmászom a Mária-szurdok szikláit, és megtekintem a panorámát a Gráciák-bércéről. 

Kicsit túlterveztem a túrát az időhöz mérten - későn indultam, no meg elidőztem itt-ott,  ezért a várba már nem jutottam fel. Közben az eső is eleredt, borsónyi jég dobolt a fejemen. 

Csodaszép és csuda madárcsicsergős volt minden! 

Csákányospuszta - a körtúra eleje és vége a tervek szerint

Hatalmas fűzfa őrzi a Vértes bejáratát. 

 

Látvány az egykori kápolna romjaitól. 

Mária-szakadék

Abban reménykedtem, hogy a rengeteg eső után bőven lesz víz az 500 m hosszú víz vájta szurdokban, de tévedtem. Kiderült, hogy egykoron nagy vízhozammal rendelkező patakot a Béla - forrás táplálta, mostanra azonban már szinte teljesen elapadt. 

Az út a szakadék felett tekereg, a sok benőtt bokortól alig látszik valami a sziklákból. Mindenképp érdemes leereszkedni az egykori mederbe, és szikláról-sziklára mászva, kidőlt fák alatt/ felett bujkálva  megtapasztalni az érzést: milyen sziklákon tovaszökellő pataknak lenni. 

Békésen növögettek a mohával bevont sziklatömbök tetjén. Csoda, hogy itt is meg tudtak kapaszkodni és elegendő tápanyaghoz jutnak. 

Körtvélyespuszta

A puszta 1700-as évek közepén népesült be német telepesekkel, akik az Eszterházi család zsellérei és jobbágyai voltak. 1850 után főleg mészégetéssel foglalkoztak. 

Sárga őzsaláta nagy tömegben  virít az erdő alján. Minden része fogyasztható. Gyökerének, levelének íze a zellerhez hasonlít. Magjai pedig  csípősek, mint a bors. 

A kápolnát 1930-ban építették. 

Gráciák-bérce

Ez a hely tényleg a Vértes gyöngyszeme! Egy jelzetlen, széles, traktor taposta, sáros út vezet a bércet takaró erdő mellett. Innen kell leágazni egy szűk ösvényen, méteres fűben haladva, hogy elérjük a kilátópontot. Kibukkanva az erdőből lélegzetelállító panoráma tárult elém. Minden irányban csupa zöld, a dolomit sziklák közötti teraszokon számtalan különleges tavaszi virág nyílik: kutyatejek, magyar szegfű, szádorgó. a sziklákon borsos varjúháj bontja szirmait, mellette sütkérezik a zöld gyík, kék és zöldes bőre csillog a napfényben. Jöttömre leveti magát a szikláról, reménykedem, hogy a mély fű tompítja a zuhanását. 

Gráciák-bérce. A magasban 4 holló körözött. Ilyesmi volt a hangjuk.

Panoráma a másik irányba

Valamelyik vajvirág és a tarka nőszirom bontogatta szirmait a sziklateraszokon.

Vihar

A bércen jó sok időt töltöttem, ezért úgy döntöttem, Vitányvárba már nem megyek fel. 

Így leereszkedtem a zöld jelzésre, ahol egy hangulatos erdei ösvényen kapaszkodtam felfelé. 

Ez a Mária szobor tejesen indokolatlannak tűnt a kaptató közepén. 

Mire felértem az emelkedő tetejére megdördült az ég és szitálni kezdett az eső. Nem akartam elhinni, hogy tényleg komolyabb mennyiségű eső fog hullani az égből, lévén sütött a nap és a szellő sem rezdült. 

Pillanatok alatt zuhogni kezdett. Közben hét ágra sütött a nap. 

Aztán mégis fél perc alatt kellett magamra rángatni az esőkabátot, ha nem akartam bőrig ázni. Nem akartam, főleg a fényképezőgép miatt. 

Borsóni jég potyogott az égből.

Eső, sejtelmes ködben álló fák, és napsütés. Igazán különleges volt az erdő!

Hamarosan elállt az eső és a pocsolyák sárgátját ellepték a lehulló virágszirmok. 

Végül a nap is kisütött újra. 

Körtvélyesi-kilátó

Visszafelé nem a Mária-szakadék felé vettem az irányt, hanem útba ejtettem a Körtvélyesi-kilátót. 

Kilátás a Körtvélyesi-kilátóból. Sikerült a vihar után, csaknem naplementére felérni a toronyba. Tatabánya mögött a bánya tájsebe erősen bántotta a szememet. No, de bányának is lenni kell!

Panoráma Pilistető  és Tatabánya felé. 

Úgy tűnik a Vértesnek csak néhány szegletében esett az eső. Ott gőzölög az erdő. 

A kilátó 16 m magas, a Kiskopasz-hegyre építették 2015-ben. 

Csákányospuszta a nap utolsó fényeinél.